Budapesti közösségi gyűlés
Párbeszéd a budapestiekkel
Közös fórumot teremtünk a különböző hátterű, életkorú és foglalkozású budapesti polgárok számára. A gyűlésen a résztvevők új, pontos ismereteket szereznek a meghatározott témáról, megosztják a gondolataikat egymással, végül ajánlásokat tesznek arra, hogy milyen módon kezeljük a problémát. A közösségi gyűléseket számos helyen használják a világon – többek között Lengyelországban, Írországban, Belgiumban – hogy segítsék a kormányok, parlamentek és önkormányzatok munkáját.
Eddig három közösségi gyűlést szerveztünk: 2020-ban a klímavészhelyzetről, 2021 végén az Európai Unióról, 2022-ben pedig Budapest légszennyezettségének csökkentéséről.
Lélegezz fel, Budapest!
2022-ben a Fővárosi Önkormányzat egy közösségi gyűlés keretében nyílt párbeszédet kezdeményezett Budapest lakosaival arról, hogy miként lehetne mérsékelni a közlekedésből eredő légszennyező anyagok mennyiségét. A közösségi gyűlés tagjai befolyással lehettek arra, mit tegyen Budapest a közlekedési eredetű légszennyezés ellen.
Budapest Európában
A második közösségi gyűlést 2021. december és 2022. január között rendeztük. A kiválasztott budapesti polgárok ezúttal arra tehettek ajánlásokat, hogy milyen jövőt képzelnek el Budapestnek az Európai Unióban?
Klímavészhelyzet van, mit tegyen Budapest?
Ebben a kérdéskörben vártunk javaslatokat 2020-ban az első közösségi gyűlésen. Ötven kiválasztott budapesti polgár vitatta meg, hogy Budapest hogyan tudjon hatékonyan reagálni a klímaváltozásra. A klímastratégiáért felelős munkacsoport a közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat figyelembe vette Budapest klímastratégiájának megalkotásakor.