Nyolc fővárosi témájú drámából válogathatnak a színházi alkotók Budapest születésnapjára

A Budapest Drámapályázat nyerteseinek és a Budapest Nyitány pályázatának kihirdetésével kezdődött el az az ünnepi rendezvénysorozat, ami a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli. A drámapályázat megosztott második helyezettje Pass Andrea és Trencsényi Katalin lett, a megosztott harmadik helyet pedig Egressy Zoltánnak és Kisari Szabolcsnak ítélte a szakmai zsűri. 

Az emlékév célja, hogy a fővárosi történeteken, történelmen, a közös értékek megfogalmazásán keresztül erősödjön az a budapesti identitás, amely hídként köti össze a fővárosiakat a Budapest határain kívül élőkkel, a kisközösségeket egymással és a nemzet egészével. 

„Budapest egyesítésének 150. évfordulóján a budapestiséget szeretnék megtölteni sokszínű kulturális tartalommal. Hiszen mindannyiunknak megvan a saját Budapestje, és az én Budapestem nem létezik a te Budapested nélkül. És mi éppen ezt szeretnénk megünnepelni a 150. évfordulón: az együtt élés képességét" – mondta el Karácsony Gergely főpolgármester a díjátadó ünnepségen. "1873-ban, sok évi előkészület után, Pest, Buda és Óbuda polgárai hozzáláttak az elődeik által megálmodott tervek megvalósításának: elkezdték részeiből összerakni a várost. Ez a 150 éves munka ma sem ért véget. Mert az egyesítés, Budapest újraegyesítése, ma is feladat!" – tette hozzá a főpolgármester.

 

Két második és két harmadik díjat osztott ki a szakmai zsűri

Tavaly június 1-jéig lehetett nevezni arra a drámapályázatra, amelyet a Budapesti Művelődési Központ együttműködésben Budapest Főváros Önkormányzatával és a Színházi Dramaturgok Céhével hirdetett meg Budapest fennállásának 150. évfordulója alkalmából. A magyar nyelvű, prózai vagy zenés színpadi művek témájának összefüggésben kell állnia Budapesttel mint helyszínnel, vagy mint kulturális, történeti vagy identitásbeli kötődések és hagyományok hordozójával.

A pályázatra több mint 80 pályamű érkezett, a második fordulóba 18-an jutottak be, a darabokat egy ötfős, színházi szakemberekből álló zsűri értékelte. A zsűri tagjai Csizmadia Tibor rendező, Gáspár Máté (kulturális menedzser, a Budapest Brand programigazgatója, Orbán Eszter, a Színházi Dramaturgok Céhe társelnöke, Szikszai Rémusz színész, rendező, valamint Szokolai Brigitta, a Színházi Dramaturgok Céhe társelnöke értékelte. A megosztott II. helyezettek, Pass Andrea és Trencsényi Katalin 2-2 millió, a megosztott III. helyezettek, Egressy Zoltán és Kisari Szabolcs 1,5-1,5 millió forintos jutalomban részesülnek. Ezen túlmenően a legjobbnak ítélt 8 mű kötetben is megjelenik majd a Budapest 150 év kiadványai között.


A budapesti színházi alkotók támogatást kaphatnak a színpadra állításhoz​

"Budapest vezetése szeretné, hogy a darabok megismerése után az a színház vagy alkotói csoport, amelyik fantáziát lát egy-egy mű színrevitelében, benyújtaná projekttervét a fővárosnak" - jelentette be Bősz Anett, humán területekért felelős főpolgármester helyettes. „A főváros a nyertes és a drámakötetbe válogatott műveket mielőbb hozzáférhetővé kívánja tenni, mivel a drámák azzal a szándékkal íródnak, hogy színpadra kerüljenek" - tette hozzá.

A válogatás szakmai honlapokon - Dramaturgok Céhe, Színház folyóirat - és Budapest honlapján és a Budapesti Művelődési Központ felületein is elérhető lesz, hogy megismerhesse a színházi szakma. Az igénybejelentés rendjéről, formájáról a közeljövőben adnak tájékoztatást, de a szándék az, hogy akár már a következő színházi évadban is láthasson a most megszületett művekből előadást a színházrajongó közönség.


Zeneszerzői pályázatot hirdet a Budapesti Fesztiválzenekar

A győztes pályaművet a Budapesti Fesztiválzenekar mutatja be Fischer Iván vezényletével egy nagyszabású szabadtéri koncerten a Budapest 150 programsorozat részeként.

„Budapest életében azért fontosak a hidak, mert valahogy át kell jutni a Dunán. Amikor összekapcsolták Óbudát, Budát és Pestet egy nagy várossá, a hidak jelentősége felerősödött. A legjobb híd a zene, mert nem csak a városokat, az embereket is összeköti. Nincs nyelvi határ, és a legkülönbözőbb gondolkodású emberek is szerethetik ugyanazt a zenét. Már 1923-ban, Budapest 50. születésnapján felismerték, hogy a zene mennyire fontos. Felkérték Dohnányi Ernőt, Bartók Bélát és Kodály Zoltánt egy jubileumi mű komponálására. Ezt a hagyományt szeretnénk mi is folytatni most, száz évvel később, Budapest 150. születésnapján, ezért pályázatot írtunk ki zeneszerzőknek egy új, ünnepi mű megírására, amit a Budapesti Fesztiválzenekar a Hősök terén mutat majd be egy jubileumi hangversenyen" – mondta Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója a zeneszerzői pályázat hátteréről.

A pályázat nyílt, jeligés és egyfordulós, a pályaműveket a szervezők 2023. április 30-ig várják. Fontos kitétel, hogy a beküldött zeneművek méltó módon idézzék meg a 150 éves Budapestet, a három város egyesítését és a főváros összetett kulturális-történelmi-urbanisztikai identitását. Műfaja nagyzenekarra írott komolyzenei mű, ünnepi nyitány, időtartama minimum 5, maximum 10 perc lehet. A szakmai zsűri 2023. május 30-ig bírálja el a beérkező pályaműveket.

A pályázat további részleteiről a linkre kattintva olvashatnak.