Tájékoztató a budapesti eredetű zajterhelésekkel kapcsolatos bejelentések ügyintézéséről

​A fővárosiak zaj- és rezgésforrásokkal kapcsolatos bejelentéseinek hatékonyabb ügyintézése érdekében az alábbiakban összefoglaljuk, hogy az ilyen eredetű bejelentésekkel melyik budapesti hatósághoz célszerű fordulni, mivel a vonatkozó jogszabályok szerint – attól függően, hogy egy budapesti zaj- és rezgésforrás milyen jellegű, illetve az hol működikcsak egy és csak az a hatóság járhat el.

Rögzítjük, hogy a hatályos jogszabályok értelmében Budapest Főváros Önkormányzatának szervei közül kizárólag Budapest Főváros Önkormányzatának főjegyzője rendelkezik hatáskörrel a zajterhelésekkel kapcsolatos bejelentések elintézésében azzal, hogy a hatásköre csak és kizárólag a jogszabályban kifejezetten meghatározottakra (l. lejjebb, hogy milyen jellegűekre) terjed ki, illetékességi területe pedig a margitszigeti zajterhelésekre korlátozódik.[1]

Ha egy bejelentést nem a megfelelő hatósághoz címeznek, akkor azokat minden esetben az alábbiak szerint át kell tenni a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz – az elérhetőségi adatokhoz kattintson azok nevére:

  1. Repülési forgalomból származó zaj- és rezgésterheléssel kapcsolatos bejelentés kivizsgálásához légiközlekedési hatóságként az Építési és Közlekedési Minisztérium, Légügyi Kockázatértékelési Hatósági Főosztály jár el.

  2. Közlekedési utak forgalmára vonatkozó, vagy üzemek működése miatti zaj- és rezgésterheléssel kapcsolatos bejelentések – továbbá minden olyan esetben, amikor nem az önkormányzat (kerület) jegyzője jár el (l. később) – esetében területi környezetvédelmi hatóságként – Budapest esetében a Pest Vármegyei Kormányhivatal, Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály – gyakorolja a hatósági jogkört.

  3. Egyes zaj- és rezgésvédelmi ügyekben, különösen a szórakoztató, szabadidős, valamit egyéb építmények építése – továbbá a védendő épületek védendő helyiségeinek belső terére előírt zajvédelmi követelmények teljesítésére vonatkozó ügyekben, a vendéglátás, alkotó-, művészeti szórakoztató – tevékenység miatti zajterheléssel kapcsolatos bejelentések esetében az üzemelő zajforrás elhelyezkedése szerinti kerületi önkormányzat jegyzője látja el a zajhatósági feladatokat, ide nem értve a Margitszigeten üzemelő ilyen jellegű zajforrásokat.

  4. A Margitszigetről származó egyes zaj- és rezgésvédelmi ügyekben (pl.: sport, szórakoztató, szabadidős tevékenység, vendéglátás, alkotó-, művészeti szórakoztató tevékenység) a fővárosi főjegyző gyakorolja a hatósági jogkört.

Zaj- és rezgésvédelmi – különösen a Margitszigetről származó – ügyekben a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályán Újszászi Györgyi zajvédelmi szakreferenshez fordulhatnak részletesebb tájékoztatásért (ujszaszi.gyorgyi@budapest.hu; telefonon: +36-1-327-11-58; másolatban Molnár Zsolt szakmai főtanácsadó, osztályvezető Molnarzsolt@budapest.hu; telefonon: +36-1-327-11-61).

Az olyan margitszigeti létesítményekkel, intézményekkel kapcsolatos zaj- és rezgésvédelmi ügyekben, amelyek esetében Budapest Főváros Önkormányzata alapítója és/vagy tulajdonosa (pl.: Margitsziget Szabadtéri Színpad, Palatinus Gyógy-, Strand- és Hullámfürdő, Margitszigeti Zenélő Szökőkút, Margitszigeti Atlétikai Centrum, Kristály Színtér) az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 23. § (4) bekezdés szerinti intézményes kizáró ok merül fel, azokban az ügyekben a fővárosi főjegyző kizárása mellett egyidejűleg Budapest Főváros Kormányhivatala dönt az ügyben eljáró másik, azonos hatáskörű hatóság – általában valamelyik további kerületi önkormányzat (pl.: Belváros-Lipótváros Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal) jegyzőjének – kijelöléséről.

A Budapest Főváros Kormányhivatala kijelölő döntéseiről a Főpolgármesteri Hivatal Klíma- és Környezetügyi Főosztályának fenti munkatársai adnak kérésre további tájékoztatást.

 

A margitszigeti szabadidős zajforrások elhelyezkedését az itt megnyitható ábra szemlélteti, illetve az azokat üzemeltetők adatait az itt megnyitható táblázat​ foglalja össze:

 

A környezetvédelmi hatósági jogkör ellátásához is kapcsolódó lakossági bejelentések kezelése során a bejelentők személyes adatainak védelme fontos számunkra, ezért az ilyen adatok kezeléséről szóló részletes hivatali eljárást a következő dokumentum részletezi:​

Tájékoztató a Margitszigeti zajügyeletre beérkező bejelentések kivizsgálásához kapcsolódó adatkezelé​sr​​ől




[1] A környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet 4. § (1) bekezdés, valamint a Budapest főváros közigazgatási területéről és kerületi beosztásáról szóló 1994. évi XLIII. törvény 2. § (1) bekezdés.​


Frissítve: 2023.04.25.