Eredményhirdetés: Budapestiek ötleteit valósítja meg egymilliárd forintból a Fővárosi Önkormányzat

​​​​​​​​​2020 októberében kezdődött Budapest első fővárosi szintű részvételi költségvetése, melyben 1 milliárd forintot szán a Fővárosi Önkormányzat budapestiek ötleteinek megvalósítására. A beküldött közel 700 ötletből 53 ötlet került szavazólistára, melyből a július 31-ig beérkezett 13.3​44 szavazat alapján 15-öt valósít meg a főváros.   

A részvételi költségvetés a városvezetés programjának egyik alapeleme, amely a nyitott döntéshozatal és a lakosság minél nagyobb fokú bevonása, aktiválása melletti elkötelezettséget hivatott bizonyítani. Ez azt jelenti, hogy a városvezetés politikai prioritásainak konkrét megvalósításába, kivitelezésébe aktívan be kívánja vonni a budapestieket, és nem akar megkérdezésük, véleményük, elvárásaik megismerése nélkül dönteni. Az első részvételi költségvetés részletes betekintést engedett a budapestiek igényeibe és elvárásaiba, ezért a programot folyamatos jelleggel valósítja meg ezután is a Főpolgármesteri Hivatal az elkülönített költségvetési forrás felhasználásával.   


Az ötletek céljuk, tematikájuk szerint három kategóriában versenyeztek:  

• Zöld Budapest: a főváros zöldfelületeinek bővítését, fejlesztését, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást, a környezeti fenntarthatóságot széles értelemben elősegítő ötletek - összesen 250 millió Forint fejleszté​s;

• Gondoskodó Budapest: a társadalmi szolidaritást elősegítő vagy közösségfejlesztő javaslatok - összesen 250 millió Forint fejlesztés;  

• Egész Budapest: az egész fővárost (de legalább 3 kerület lakosságát) érintő ötletek - összesen 500 millió Forint fejlesztés.

​A legtöbb szavazat a Gondoskodó Budapest kategóriában szereplő "Üres lakások felújítása és bérbeadása hajléktalansággal küzdőknek" elnevezésű ötletre érkezett, összesen 3902 szavazat. Az ötlet arra irányul, hogy a rendelkezésre álló 50 millió forintból civil szervezeti segítséggel önkormányzati tulajdonban álló lakások újuljanak meg az érintettek bevonásával, majd számukra történő bérbeadással. Tehát a legtöbb ötlet egy olyan kezdeményezésre érkezett, ami a hátrányos helyzetűek segítését tűzte ki célnak. Szintén a Gondoskodó Budapest kategória egyik ötlete kapta a második legtöbb szavazatot, ami példamutató közvécéket képzel el a városban.   

Az Egész Budapest kategóriában az első hazai Felnőtt Autista Szabadidős és Kulturális Központ létrehozását célzó ötlet nyert, ahol az alapszintű oktatásból, továbbképzésből és a felsőoktatásból kikerülő autista fiatalok élethosszig tartó támogatásra és közösségekre találhatnak.  

Több, a hátrányos helyzetűek segítését célzó ötletet követően a Zöld Budapest kategória első helyezett ötlete a Városi Erdők címet viseli, célja, hogy főleg pesti, fásítatlan erdő besorolású területekre telepítsünk városi kiserdőket nem használt, például rozsdaövezeti telkeken, 3 év gondozással.

A részvételi költségvetés további nyertes ötleteit megtekinthetik az otlet.budapest.hu oldalon. A 15 projekt megvalósításának előkészítését - az eredeti ötleteket benyújtó budapesti ötletgazdákat is bevonva - ősszel kezdik meg a Főpolgármesteri Hivatal munkatársai.


A nyertes ötletek listája ide kattintva letölthető​ pdf formátumban.

​​​

​​​​​​​​​​​