Civil delegált a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt bíráló bizottságában

Budapest Főváros Önkormányzata nyilvános felhívás által nyitotta meg a lehetőséget, hogy a szakma jeles képviselői mellett a civil szféra is képviseltesse magát az Elhallgatva – Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete projekt keretében megvalósítandó nyilvános, nemzetközi képzőművészeti pályázat Bíráló Bizottságában.

A felhívásra összesen 11 pályázat érkezett be, ezek mindegyike érvényes volt. A két lehetséges kategóriát figyelembe véve érkeztek magánszemélyként és civil szervezet képviseletében is jelentkezések. A civil szervezetek között művészeti, vallási, és társadalmi emlékezet területén tevékenykedő is szerepel, a magánszemélyek között pedig családi elbeszélések egyéni feldolgozásán alapuló, és más traumák segítésével, a női összetartozással és szolidaritással napi tevékenységként foglalkozó jelentkezők is akadtak, a témák tehát lefedték pályázati kiírás teljes spektrumát. Valamennyi pályázat más-más irányból közelítette meg a tematikát és teljesítette a felhívásban szereplő elvárást, mely a téma alapos társadalmi feldolgozását, és a nőkkel szemben elkövetett erőszak elleni fellépés kérdésének minél mélyebb, és szélesebb spektrumon megvalósuló ábrázolását tűzte ki célul. A pályázatok sokszínűsége és egymástól eltérő, de egyaránt fontos tematikájuk miatt az Állandó Bizottság számára komoly kihívás volt a döntés meghozatala.

A projekt Állandó bizottsága áttekintette valamennyi beérkezett pályázati anyagot, és a megadott szempontok mentén alakította ki álláspontját. Ezek alapján a pályázók közül Dr. Tóth Erzsébet Fannit tartják a legalkalmasabbnak a kitűzött feladatra.

Tóth Erzsébet Fanni társadalomkutatóként és egyetemi oktatóként dolgozik a bécsi Sigmund Freud Egyetemen. Kutatásai során, illetve oktatóként is gyakran nyúl a művészetek eszköztárához, amiért az Osztrák Oktatási Minisztérium elmúlt évben „Ars Docendi” díjjal jutalmazta. Négy és fél éve alapította meg, és vezeti azóta is a „Femspace” elnevezésű női szervezetet, melynek célja, hogy külföldön új lehetőséget és újrakezdést kereső magyar nőknek szakmai védőhálót biztosítson. A szervezet az évek alatt túlnőtte kezdeti határait, önkéntesek sokaságával működő, havi rendszerességű szakmai workshopokat és nemzetközi mentorprogramot működtető nőügyi képviseletté vált. Közösségi média felületein és rendezvényein állandó téma a nők emlékezete, a nők tudományos és szakmai sikereinek ünneplése, női szerzők műveinek népszerűsítése. A kutató-oktató tevékenység mellett ez a komoly társadalmi szerepvállalás volt fontos tényező a Bíráló Bizottság civil tagjának kiválasztásakor.

A teljes projektről, a képzőművészeti pályázatról, valamint a teljes Bíráló Bizottság összetételéről és tagjairól is további információk találhatóak a www.elhallgatva.hu oldalon.