]]>
Budapest Portál

Gyorsmenü

Tisztelt Látogató!

A Fővárosi Közgyűlés 2015. január 28-i ülésén döntött arról, hogy 2015. március 1-től a a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában (résztulajdonában) található ingatlanvagyon elidegenítésével kapcsolatos szerződések megnevezését (típusát), tárgyát, a szerződést kötő felek nevét, a szerződés értékét, az ingatlan természetbeni elhelyezkedését, helyrajzi számát, az ingatlan értékbecslését a szerződés létrejöttétől számított 14 napon belül a Főpolgármesteri Hivatal internetes portálján közzé kell tenni.
 
szerződés megnevezése/típusaszerződés tárgyaszerződést kötő felek neveszerződés értékeingatlan természetbeni elhelyezkedéseingatlan helyrajzi számaingatlan értékbecslése (csatolt fájl)
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, XI. ker. 43200/1 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest XI. ker. Herend utca mentén lévő 49 nm területű, kivett udvar, építményrész megnevezésű ingatlan 1/1 tulajdoni hányadának  adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata, valamint Kálomista Zsuzsanna és Kálomista Gábor551.180,-Ft + ÁFABudapest XI. ker. Herend utca43200/1PDF
TELEKALAKÍTÁSI
ÉS ADÁSVÉTELLEL VEGYES KÖZÖS TULAJDON MEGSZÜNTETÉSÉ-
RŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
26276/4 és 26276/10 hrsz-ú ingatlanok egyesítése, majd megosztása 26276/11-13 hrsz-on és a 26276/10 hrsz-ú ingatlanból 1043 nm terület adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata és
Lidl Magyarország Kereskedelmi Betéti Társaság
33.000.000,-Ft + ÁfaBudapest, XIII. kerület, Üteg utca 37. szám26276/10PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által a 23996/0/A/3 hrsz. alatt nyilvántartott , természetben a Budapest, V. kerület, Váci utca 36. szám alatti 993 m2 területű egyéb helyiség megjelölésű ingatlan 1/1 arányú tul. hányada és a közös tulajdonban maradó vagyonrészekből hozzátartozó 1.168/10.000-ed eszmei tulajdoni hányad adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Melis Investment Kft.
540.000.000,-Ft + ÁfaBudapest, V. kerület, Váci utca 36. szám23996/0/A/3PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest X. kerület, Gyógyszergyári úton lévő, 39210/171 hrsz. alatt nyilvántartott, 1901 m2  területű kivett beépítetlen terület megjelölésű, és a 39210/172 hrsz. alatt nyilvántartott 8719 m2 területű kivett, magánút megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Fehér-Liget Ingatlanhasznosító Kft.
215.550.000,- Ft + ÁfaBudapest X. kerület, Gyógyszergyári út39210/171
39210/172
PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala Földhivatali Főosztály XI. Kerületi Hivatalánál nyilvántartott, Budapest II. kerület, Bimbó út 51. szám alatti, 12806 helyrajzi számú, 2475 m2 területű, kivett udvar és kollégium megnevezésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 BMB-REAL Kft.
410.500.000,- Ft + ÁfaBudapest II. kerület, Bimbó út 51. szám12806PDF
MEGÁLLAPODÁS INGATLANOK TULAJDONJOGÁ-
NAK ÁTRUHÁZÁSÁ-RÓL
Budapest XVI. ker. 105839/1 hrsz-ú, kivett közterület megnevezésű, 7858 m2 területű, természetben Mátyás király téren lévő ingatlan;
Budapest XVI. ker. 106051/9 hrsz-ú, kivett park megnevezésű, 4121 m2 területű, természetben a Jókai Mór utcai lakótelepen lévő ingatlan;
Budapest XVI. ker. 100002/11 hrsz-ú, kivett közpark megnevezésű, 1 ha 1201 m2 területű ingatlan, természetben Egyenes utcai lakótelephez tartozó zöldfelület és parkoló;
Budapest XVI. ker. 107100/33 hrsz-ú, kivett közpark megnevezésű 1000 m2 területű ingatlan, természetben a Centenáriumi lakótelephez tartozó zöldfelület
átruházása inygyenesen, nyilvántartási értéken az Nvt. 14. § (1) bek. alapján a Kerületi Önkormányzat feladatához - Mötv. 23. § (5) bek. 1. pontja - rendelten
Budapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat
ingyenes
(nyilvántartási érték:
174.849.703,- Ft
152.380.490.- Ft
124.962.460.- Ft
 16.275.000,- Ft)
Budapest XVI. kerület Mátyás király tér;
Jókai Mór utcai lakótelep;
Egyenes utcai lakótelep;
Centenáriumi lakótelep.
105839/1
106051/9
100002/11
107100/33
Értékbecslés
nincs, mert az ingatlanok forga-
lomképtelenek,
piaci forgalmi
értékkel nem rendelkeznek.
MEGÁLLAPODÁS ÁLLAMI TULAJ-
DONBA ADÁS TÁRGYÁBAN
Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonát képező, 36441 helyrajzi számú, Budapest, VIII. kerület, Vas utca 10. szám alatti ingatlan ingyenes állami tulajdonba adásaBudapest Főváros Önkormányzata  és a
Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.
az ingatlan piaci értéke a csatolt értékbecslés szerint meghatározvaBudapest, VIII. kerület, Vas utca 10.36441PDF
MEGÁLLAPODÁS ÁLLAMI TULAJ-
DONBA ADÁS TÁRGYÁBAN
Budapest Főváros Önkormányzata tulajdonát képező, 28296 helyrajzi számú, Budapest, VI. kerület, Rippl-Rónai utca 22. szám alatti ingatlan ingyenes állami tulajdonba adásaBudapest Főváros Önkormányzata  és a
Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.
az ingatlan piaci értéke a csatolt értékbecslés szerint meghatározvaBudapest, VI. kerület, Rippl-Rónai  utca 22.28296PDF
INGATLAN CSERESZER-
ZŐDÉS
Szigetmonostor  Külterület 069 hrsz. Natura 2000 besorolású, kivett úttörőtábor megnevezésű 1 ha 616 m2 területű ingatlan valamint Budapest XXI. kerület Belterület 201736/19 hrsz., természetben 1121. Budapest, Baross utcában található, kivett víztorony megnevezésű 3549 m2 területű ingatlanok cseréjeBudapest Főváros Önkormányzata  és Fővárosi Vízművek Zrt.A Fővárosi Önkormányzat által átruházott ingatlan értéke 22.600.000,- Ft + ÁFA a csere értékkülönbözet 410.000,- FtSzigetmonostor  Külterület
Budapest XXI. kerület,  Baross utca
069
201736/19

PDF (Sziget-
monostor)

PDF (Baross u. teljes földterület értékelés)

PDF (Baross u. 201736/19 hrsz. értékelés)

MEGÁLLAPODÁS ÖNKORMÁNYZATI FELADAT ÉS HATÁSKÖR ÁTADÁSRÓL-ÁTVÉTELRŐL ÉS KÖZFELADAT ELLÁTÁSÁT ELŐSEGÍTŐ INGATLAN IN-
GYENES TULAJDONBA ADÁSÁRÓL
Fővárosi Önkormányzat kizárólagos tulajdonát képező, a Budapest XIV. kerület belterület 29978/139 helyrajzi számú, 582 nm területű, természetben 1142 Budapest, Sárrét park 4. szám alatti ingatlan ingyenes tulajdonba adásaBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros XIV. kerületi Önkormányzat
az ingatlan piaci értéke a csatolt értékbecslés szerint meghatározva1142 Budapest, XIV. kerület, Sárrét park 4.29978/139PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala Földhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest IX. kerület, Ferenc tér 10. A. ép. 1. em. 3. ajtó. szám alatti 37444/0/A/5 helyrajzi számon felvett, lakás megjelölésű, 29 nm alapterületű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzat meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 Berczeli Péter, Kertész Adél Katalin
9.313.000,- FtBudapest, IX. kerület, Ferenc tér 10. A. ép. 1. em. 3. ajtó.37444/0/A/5PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSA Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező, Budapest III. kerület, belterület, Árpád fejedelem útja 108. alatti, 17927 hrsz. alatt nyilvántartott, 3694 nm területű kivett TV reléállomás megjelölésű ingatlan 29/100 tulajdoni hányadának adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség
43.300.000,- Ft + ÁfaBudapest, III. kerület, Árpád fejedelem útja 108.17927PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest XIX. kerület, Kisfaludy utca 187. szám alatti, 165070/2 helyrajzi számú 125 nm területű, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Szabó Anett, Daróczi Pál
2.362.205,- Ft + ÁfaBudapest XIX. kerület, Kisfaludy utca 187.165070/2PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest XI. kerület, Lépés utca szám nélküli, 1835/2 helyrajzi számú, 321 nm területű, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 Hajmássy Lajos, Hajmássy Gábor
9.600.600,- FtBudapest XI. kerület, Lépés utca szám nélküli1835/2PDF
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 110286 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, XVI. Szent István utca 3. (Budapest, XVI. Budapesti út 36-38.) szám alatti 1095 nm területű kivett lakóház, udvar, gazdasági épület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Verner Építőipari és Kereskedelmi Kft.
34.015.748,- Ft + ÁfaBudapest XVI. kerület, Szent István utca 3.110286PDF
KÖZÖS TULAJ-
DON MEGSZÜN-TETÉSÉRŐL SZÓLÓ SZERZŐDÉS
Budapest XIII. kerület 26077/14 hrsz-ú, kivett áruház megnevezésű, Gyöngyösi sétány  4-6. szám alatti ingatlanon fennálló közös tulajdon adás-vétel útján történő megszüntetése (Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 49/1409 tulajdoni hányad adás-vétele)Budapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat
Netto vételár 6.800.000,- FtBudapest XIII. kerület, Gyöngyösi sétány 4-6.26077/14Ingatlanvagyon-értékelés
Aktualizáló ingatlanvagyon értékelés
MEGÁLLAPODÁS INGATLAN TELEKALAKÍTÁ-SÁRÓL ÉS INGYE-NES TULAJDON-
JOG ÁTRUHÁ-ZÁSRÓL
A T-82432 számú Változási Vázrajz alapján a Budapest XIV. kerület 29732/1 hrsz-ú ingatlan telekalakítása, valamint a Budapest Főváros Önkormányzatának tulajdonát képező földrészlet ingyenes állami tulajdonba adásaMagyar Állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
Budapest Főváros Önkormányzata
Budapest Főváros XIV. kerületi Önkormányzat
ingyenes
(nyilvántartási érték:
116.887.643,- Ft)
Budapest XIV. kerület Városliget29732/1Értékbecslés
nincs mert az átruházott ingat-
lanhányad forga-
lomképtelen,
piaci forgalmi értékkel nem rendelkezik
MEGÁLLAPODÁS INGATLAN TELEKALAKÍTÁ-SÁRÓL ÉS INGYENES TULAJDONJOG ÁTRUHÁZÁSRÓLBudapest IV. kerület Görgey Artúr út - Rózsa utca - Deák Ferenc utca által határolt terület telekalakítása és ingyenes tulajdonjog átruházásaBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros IV. kerületi Önkormányzat
ingyenes
(nyilvántartási érték:
100.000,- Ft)
Budapest IV. kerület Görgey A. út - Rózsa utca - Deák Ferenc utca által határolt terület71422/91Értékbecsés
nincs, mert a 22/2012 (III. 14.) Főv. Kgy. ren-
delet 12. § (1)
bek. a) pont ab) alpontja értelmé-
ben ingyenes tulajdonjog átruházás ese-
tén nyilvántartott értékkel rendel-
kező ingatlan vagyonelem ér-
tékét a nyilván-
tartott értéke alapján kell meghatározni
MEGÁLLAPODÁS INGATLAN INGYENES ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONBA ADÁSÁRÓLBudapest XVII. kerület belterület 137838/14 hrsz-ú, természetben a XVII. Lőrinczi út mentén a Tisza István utcánál található 836 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megnevezésű forgalomképtelen ingatlanBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
az ingatlan piaci értéke a csatolt értékbecslés szerint meghatározvaBudapest XVII. kerület Lőrinczi út mentén a Tisza István utcánál található 836 m2 beépítetlen terület137838/14Bp. XVII. 137838-14
hrsz.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által nyilvántartott, 39210/180 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, X. kerület, Gyakorló utcában lévő, 4800 nm területű, kivett transzformátorház megjelölésű telekingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 ELMŰ Hálozati Kft.
Netto vételár 33.600.000,- FtBudapest XI. kerület Gyakorló utca szám nélküli 39210/180Bp. X., Gyakorló u. 39210_178 hrsz értékbecslés.pdf
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS A BUDAPEST 36030 HELYRAJZI SZÁMÚ INGATLAN 56183/263460-AD TULAJDONI HÁNYADA VONATKOZÁSÁ-BANBudapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által vezetett ingatlan-nyilvántartásban Budapest VIII. kerület belterület, 36030 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a Budapest, VIII. kerület, Orczy út 1. szám alatt található, 263429 nm alapterületű, kivett iroda, raktár és kollégium és múzeum és üzem megnevezésű ingatlan 56183/263460-ad tulajdoni hányadának adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata  és a
Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.
Netto vételár 2.000.000.000,- FtBudapest VIII. kerület  Orczy út 1.36030MNV- ANZSÓ szakvélemény és aktualizálása.pdf
Főváros-
BFVK szakvélemény felülvizsgálat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSSiófoki Járási Hivatal ingatlan nyilvántartásában,2604 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a 8600 Siófok, Baross Gábor utca 45/A. szám alatti 577 m2 területű kivett üdülőépület és udvar megjelölésű és Siófoki Járási Hivatal ingatlan nyilvántartásában, 2603/2 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben a 8600 Siófok, Baross Gábor utca 45. szám alatti 1110 m2 alapterületű kivett üdülőépület 2 db és udvar megjelölésű  ingatlanok adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Global Rent and Trade Ingatlankezelő, -hasznosító és -forgalmazó Kft.
Netto vételár 82.662.759,- FtSiófok, Baross Gábor utca 45/A.
Siófok, Baross Gábor utca 45.
2604,
 2603/2
Siófok,
Baross Gábor
utca 45. és 45A. Ingatlanvagyon-Értéktanúsít-
vány.pdf
Siófok,
Baross Gábor
utca 45. és 45A.Értékfenn-
tartó nyilatko-
zat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 109845/0/A/6 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, XVI. Köztársaság útja 26.  szám alatti 18 m2 területű raktár megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Vajda Krisztina Éva
1.100.000,- Ft + ÁfaBudapest, XVI. kerület Köztársaság útja 26.109845/0/A/6Bp. XVI. Köztársaság
útja 26. Ingat-
lanvagyon értéktanúsít-
vány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest XI. kerület, Belterület, 907/4 helyrajzi számú, 330 m2 területű, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
BÉTEX Kereskedő és Szolgáltató Zrt.
9.000.000,- Ft + ÁfaBudapest XI. kerület kivett beépítetlen terület907/4Bp. XI. Belterület,
907_4 hrsz-ú beépítetlen terület.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest XI. kerület, Fehérvári út 159. szám alatt található, 3170/49 helyrajzi számú,5373 m2 területű, kivett szakközépiskola megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és FVPROJECT 159 Kft.Netto vételár 686.200.000,- FtBudapest XI. kerület, Fehérvári út 159.3170/49 Bp. XI. Fehérvári út 159. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN CSERESZER-ZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest, XXII. kerület Leányka utca 220576/2 hrsz. alatt felvett, kivett szolgáltatóház megnevezésű 332 m2 területű ingatlan valamint Budapest XXII. kerület Mária Terézia utca mentén fekvő 223609/5 hrsz. alatt felvett kivett közterület elnevezésű 387 m2 alapterületű ingatlanok cseréjeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata
A Fővárosi Önkormányzat által átruházott ingatlan értéke 7.700.000,- Ft + ÁFA a csere értékkülönbözet 100.000,- Ft + ÁFABudapest, XXII. kerület Leányka utca
Budapest XXII. kerület Mária Terézia utca
220576/2
223609/5 
Bp. XXII. Leányka utca 220576_2 Ingatlanvagyon értéktanúsítvány 1.pdf
Bp. XXII.
ker. Mária Te-
rézia utca 223609_5 hrsz. Ingatlanvagyon értéktanúsítvány 2.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest XVIII. kerület belterület,  Erdősáv utca 20. szám alatt található, 140288 helyrajzi számú,1065 m2 területű, kivett épület udvar megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Zsólyominé Kollár Zsuzsanna és Zsólyomi Attila17.900.000,- Ft + ÁfaBudapest, XVIII. kerület, Erdősáv utca 20.140288Bp. XVIII. Erdősáv u. 20. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. XVIII. Erdősáv u. 20. Értékfenntató nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest XI. kerület belterület,  Andor utca 76. (Solt utca 44.) szám alatt található, 2905/1 helyrajzi számú, 4016 m2 alapterületű, kivett udvar és transzformátorállomás megjelölésű ingatlan adásvétele Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
DANOMI Ingatlanfejlesztő és-forgalmazó Kft.
121.500.000,- Ft + Áfa Budapest, XI. kerület Andor utca 76.2905/1Bp. XI. An-
dor u 76. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSA Szentendrei Járási Hivatal által nyilvántartott, Szigetmonostor, Külterület  068 helyrajzi számú, 1399 m2 területű, kivett  lakóház, udvar  megjelölésű ingatlan adásvétele Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Szigetmonostor Község Önkormányzata, Pásztor Zoltán, Barna Viktor, Barna-Lázár Zoltán, Bús LászlóNetto vételár 9.000.000,- FtSzigetmonostor
Külterület
068Szigetmonostor
068 hrsz Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Szigetmonostor-
 068 hrsz Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest II. kerület, Daru utca 14948/4 helyrajzi számú, 1104 m2 területű, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és RÓZSADOMB INVESTMENT Beruházó és  Ingatlanforgalmazó Kft.180.100.000,- Ft + ÁFABudapest, II. kerület Daru utca14948/4Bp. II. Daru utca 14948_2 Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. II. Daru utca 14948_2 Aktualizáló ingatlanvagyon értéktanúsít-
vány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest IX. kerület, Börzsöny utca 19. fszt/3. 38236/330/A/3 helyrajzi számú, 64 m2 alapterületű, üzlethelyiség megnevezésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata  és
 Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata
Netto vételár 7.680.000,- FtBudapest IX. kerület Börzsöny utca 19. fsz/3.38236/330/A/3Bp. IX. Börzsöny utca 19. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest IX. kerület, Ráday utca 10. és 12. szám alatti 36820 és 36821 helyrajzi számon nyilvántartott , 1037 és 1914 m2 területű, kivett udvar és egyéb épület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
CEDCO Hungary  Ingatlanfejlesztő Kft.
2.920.000.000,- Ft + ÁFABudapest IX. kerület Ráday utca 10 és 12.36820
36821
Bp. IX. Ráday utca 10 és 12. Ingatlanvagyon értéktanúsít-
vány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 29673 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, VI. Benczúr u.46.  szám alatti 1159 m2 alapterületű telek, valamint a rajta lévő összesen 1135 m2 területű   felépítmény, kivett szociális otthon megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért Közalapítvány
600.000.000,- Ft + ÁFABudapest,VI. kerület Benczúr u 46.29673Bp. VI. Benczúr u. 46. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 28866/0/A/20 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, VI. Andrássy út 52. I. emelet 4A. szám alatti,  318 m2 területű, egyéb helyiség megjelölésű műemlék ingatlan a közös tulajdonból hozzátartozó eszmei hányaddal együtt történő értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
A8-52 Ingatlanforgalmazó Kft.
269.900.000,- Ft + ÁFABudapest, VI. kerület Andrássy út 52. I. emelet 4A.28866/0/A/20Bp. VI. Andrássy út 52. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatal által 71422/181 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, IV. Görgey Artúr út és Rózsa utca sarkán található 2403 m2 kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan 2154/2403-ad arányú tulajdoni hánydának értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
UV Újpesti Vagyonkezelő Zrt.
50.735.000.- Ft + ÁFABudapest, IV. kerület Görgey Artúr út és Rózsa utca 71422/181 Bp. IV.
Görgey utca 71422_181 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatal által 37591/0/A/1 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, IX. Liliom utca 19. pinceszint alatt található, teremgarázs megnevezésű, összesen 822 m2 területű ingatlanban a 17,8 m2 területű, 5-ös számjelű gépkocsi beálló 44/2000-ed arányú tulajdoni hánydának értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
I-ENERGY Networks Kft.
3.162.000,- Ft + ÁFABudapest, IX. kerület Liliom utca 19.37591/0/A/1 Bp. IX. Liliom u. 12. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. IX. Liliom u. 12. Aktualizáló ingatlanvagyon-értéktanúsít-
vány.pdf
MEGÁLLAPODÁSMegállapodás  közös tulajdon megszüntetéséről, a Budapest, IV. Görgey Artúr u. 30. szám alatti szakorvosi rendelőintézet felújítása és korszerüsítése során megvalósult beruházások 1/2 arányú tulajdonjogának térítésmentes átadásávalBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
ingyenes
(nyilvántartási érték:
196.380.940,- Ft)
Budapest, IV. kerület Görgey Artúr u. 30.sz. ingatlanon végzett beruházások 1/2-ed arányú tulajdoni illetőségei73070Értékbecslés
nincs, mert az ingatlanon vég-
zett értéknövelő beruházások, fejlesztések kerültek átadásra nyilvántartási, könyv szerinti értékükön
MEGÁLLAPODÁSMegállapodás I. közös tulajdon megszüntetéséről, a közterületi és közút funkciójú ingatlanok, valamint rajtuk megvalósult beruházásuk 1/2 arányú tulajdonjogának térítésmentes átadásávalBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
ingyenes
(nyilvántartási érték a csatolt melléklet alapján)
Káposztásmegyeri fejlesztési terület76512/18, 76512/20, 76512/182, 76512/187, 76512/189, 76512/225, 76512/226, 76512/270, 76512/273, 76512/297, 76512/323, 76512/324, 76512/328, 76512/354, 76512/372, 76512/471, 76512/472, 76539/21, 76539/64, 76539/67, 76539/90, 76561/214, 76561/217, 76561/219, 76512/348, 76512/499, 76544/6, 76546/16, 76512/16, 76512/22, 76512/24, 76512/28, 76512/171, 76512/178, 76512/180, 76512/396, 76512/479, 76512/493, 76520/4, 76561/222, 76512/188, 76539/78, 76539/84, 76539/91, 76554/11, 76554/12, 76555/1, 76555/2, 76555/4, 76555/9, 76555/10, 76555/11, 76555/12 és 76512/327Értékbecsés
nincs, mert a 22/2012 (III. 14.) Főv. Kgy. ren-
delet 12. § (1)
bek. a) pont ab) alpontja értelmében ingyenes tulajdonjog átruházás esetén nyilvántartott értékkel rendelkező in-
gatlan vagyonelemek értékét a nyilvántar-
tott értékük alapján kell meghatározni
IV.kerületnek átadott ingatlanok értékadatai.xlsx 
MEGÁLLAPODÁSMegállapodás a Budapest, II. kerület belterület 13504/0/A/2 hrsz-ú, természetben Frankel Leó út 2. (valóságban: Henger u. 1.) földszint 2. szám alatti, kivett üzlethelyiség megnevezésű, 266 m2 területű, forgalomképes ingatlan ingyenes tulajdonba adásárólBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat
az ingatlan piaci értéke a csatolt értékbecslés szerint meghatározvaBudapest, II. kerület Frankel Leó út 2. földszint 2.13504/0/A/2 Bp. II. Frankel Leó út 2. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
MEGÁLLAPODÁS Megállapodás osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről, értékarányos csere útján Budapest Főváros Önkormányzata és
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
A Fővárosi Önkormányzat által átruházott ingatlan tulajdoni hányadok értéke 30.748.031,- Ft  a csere értékkülönbözet nettó 2.952.755,- FtKáposztásmegyer76544/5
76544/7
76555/8
76544_5 76544_7 és 76555_8 hrsz értékbecslések.pdf
MEGÁLLAPODÁS INGATLAN INGYENES TULAJDONBA ADÁSÁRÓLMegállapodás Budapest, XXI. kerület belterület 210240 hrsz-ú, természetben Magasházy utca 5. szám alatti, kivett beépítetlen terület megnevezésű, 170 m2 területű, forgalomképes ingatlan ingyenes tulajdonba adásárólBudapest Főváros Önkormányzata és
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
az ingatlan piaci értéke a csatolt értékbecslés szerint meghatározvaBudapest, XXI. kerület Magasházy utca 5.210240210240 hrsz-ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest III. kerület, Belterület 62199 helyrajzi számú, 66 m2 területű, kivett udvar és gázvezeték megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzat meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Kocsány János
Bruttó vételár 1.778.000,- FtBudapest, III. kerület Ékszer utca62199Bp. III. Ékszer utca
62199 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Az Esztergom Járási Hivatal által nyilvántartott, Esztergom, Vaskapu út  0689/10 helyrajzi számú, 2 ha 2441 m2 területű, kivett  kemping megjelölésű ingatlan adásvétele Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 BSP Ingatlanberuházó Kft.
71.000.000,- Ft + ÁFAEsztergom, Vaskapu út0689/10Esztergom, Vaskapu út Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 29457/0/A/26, 29457/0/A/27, 29457/0/A/28, 29457/0/A/29 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, VI. Andrássy út 57. szám alatti,  összesen 405 m2 területű, padlástér megjelölésű műemlék ingatlanok értékesítése Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
 Project Capital Invest Kft.
65.111.000,- Ft + ÁFABudapest, VI. kerület Andrássy út 57.29457/0/A/26, 29457/0/A/27, 29457/0/A/28, 29457/0/A/29 Bp. VI. Andrássy út 57. padlástér albetétek Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest II. kerület, Lövőház u. 2-6. 13187/0/A/14 helyrajzi számon található, 2106 m2 alapterületű, teremgarázs megjelölésű  valamint Budapest II. kerület, Lövőház u. 8-10. 13185/0/A/7 helyrajzi számon található, 727 m2 alapterületű, teremgarázs megjelölésű ingatlanok értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a
Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.
363.000.000,- Ft + ÁFABudapest II. kerület, Lövőház u. 2-6.
Budapest II. kerület, Lövőház u. 8-10.
13187/0/A/14
13185/0/A/7
Bp. II. Lövőház u. 2-6 és 8-10. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. II. Lövőház u. 2-6 és 8-10. Értékelő nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 29399 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, VI. Hegedű utca 1. szám alatti,  912 m2 területű, kivett középiskola megjelölésű műemlék
és a Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzatának kizárolagos tulajdonát képező  Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 29398 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, VI. Hegedű utca 3. szám alatti,  1079 m2 területű, kivett  általános iskola megjelölésű műemlék  ingatlanok értékesítése
Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Budapest Főváros VI. kerület Terézváros Önkormányzata 
és CEDCO Hungary  Ingatlanfejlesztő Kft.
945.000.000,- Ft + ÁFABudapest VI. kerület Hegedű utca 1.
Budapest VI. kerület Hegedű utca 3.
29399
29398
Bp. VI. Hegedű utca 1. és Hegedű utca 3. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. VI. Hegedű utca 1. és Hegedű utca 3. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. Kerületi Hivatal által 24085 helyrajzi szám alatt nyilvántartott, természetben a Budapest, V. Bástya u. 35.  szám alatt található, 381 m2 alapterületű kivett irodaház megnevezésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
az Október 6. Invest Ingatlanhasznosító és Tanácsadó Kft.
761.000.001,- Ft + ÁFABudapest V. kerület Bástya u. 35.24085Bp. V. Bástya u. 35. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. V. Bástya u. 35. Értékfenntartó-nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott, Budapest belterület, 12561/5 helyrajzi számon nyilvántartott természetben Budapest II. Fullánk u. 12561/5 hrsz."felülvizsgálat alatt"  szám alatt található, 275 m2 területű, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan adásvételeBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
az Osztrák Köztársaság
19.770.000,- Ft + ÁFABudapest II. kerület  Fullánk u. 12561/5 hrsz. "felülvizsgálat alatt" 12561/5Bp. II. Fullánk u. 12561_5 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELLEL VEGYES TELEKHATÁR-RENDEZÉSI SZERZŐDÉSBudapest XVIII. kerület belterület, Budapest XVIII. kerület 145975 hrsz. telekhatár rendezése és a telekalakítással  megnövekedett 146256 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben 1185 Budapest, Üllői út 782. ( Benczúr utca 2.) szám alatt található kivett üzem, udvar megjelölésű ingatlan 91/540 tulajdoni hányadának értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata és
Varróné Habetler Kornélia és Varró Béla
1.650.000,- Ft + ÁFaBudapest, XVIII. kerület Üllői út 782.145975Bp. XVIII. Üllői út 145975 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSGödöllői Járási Hivatal Földhivatali Osztályának ingatlan nyilvántartásában Csömör belterület, 1342 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Csömör, Ady Endre utcában lévő, 395 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület megjelölésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata és
Csizy Gábor
3.040.000,- Ft + ÁFaCsömör, Ady Endre utca 1342Csömör, Ady Endre utca 1342 hrsz Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által 238001/10 helyrajzi számon nyilvántartott természetben Budapest XXII. Nagytétényi út 57. alatt  található, összesen 14821 m2 területű, kivett telephely megjelölésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
a Novicento Auto Kft.
Netto vételár 91.800.000,- FtBudapest XXII. kerület Nagytétényi út 57.238001/10 Bp. XXII. Nagytétényi út 57. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által 43840/2 helyrajzi számon nyilvántartott természetben Budapest XI. Postás utca "felülvizsgálat alatt" szám alatt található, összesen 103 m2 területű, kivett csonkatelek megjelölésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és 
Vámos Zoltán
Bruttó vételár 4.800.600,- Ft Budapest, XI. kerület Postás utca " felülvizsgálat alatt"43840/2Bp. XI. Postás utca 43840_2 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. XI. Postás utca 43840_2 Aktualizáló ingatlanvagyon-értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által195271/149 - 195271/155 helyrajzi számokon nyilvántartott, természetben Budapest XXIII. Eperföld utca 1-13. szám alatt található, összesen 7*641 m2 =                         4 487m2  területű, kivett építési telek megjelölésű ingatlanok értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Budapest Főváros XXII. kerület Soroksár Önkormányzata 
és PEREGRINI Ingatlanfejlesztő és Kivitelező Kft.
40.000.000,- Ft + ÁfaBudapest, XXIII. kerület Eperföld utca 1-13.195271/149,
195271/150,
195271/151,
195271/152,
195271/153,
195271/154,
195271/155 
Bp. XXIII. Eperföld utca 1-13. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Eladó 132/496 arányú tulajdoni hányadát képező, a Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által 36750/1/A/10 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Budapest VIII. Szabó Ervin tér 3. szám alatt, a IX. emeleten található 907m2  alapterületű, "teremgarázs" megjelölésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és 
Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
Netto vételár 28.200.000,- FtBudapest, VIII. kerület Szabó Ervin tér 3. IX. emelet36750/1/A/10Bp. VIII. Szabó Ervin tér 3. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. VIII. Szabó Ervin tér 3. Aktualizáló ingatlanvagyon-értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által Budapest III. kerület Belterület 19916/14 helyrajzi számon "címképzés alatt" nyilvántartott, címmel jelenleg nem rendelkező 9.886 m2 alapterületű, kivett beépítetlen terület  rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
FESTO-AM Gyártó Kft.
410.000.000,- Ft + ÁFABudapest III. kerület Belterület 19916/14 helyrajzi számon "címképzés alatt" nyilvántartott, címmel  jelenleg nem rendelkező terület19916/14III Bécsi út 19916_14 értékbecslés.pdf
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest XVI. kerület, 115841 hrsz-ú, kivett lakóház és telephely megnevezésű, 1 ha 5031 m2 nagyságú belterületi, természetben az Budapest  XVI. Lucernás köz 3. "felülvizsgálat alatt" / 1164 Budapest, Ostoros út 1. szám alatt nyilvántartott ingatlan 488/15031 tulajdoni hányadának értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata és
MÁV-HÉV Helyiérdekű Vasút Zrt.
7.700.000,- Ft + ÁFABudapest, XVI. kerület Ostoros út 1.115841Bp. XVI. Ostoros út 1. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által 24701/0/A/11 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Budapest V. Zoltán u. 12. I. em. "felülvizsgálat alatt" szám alatt található, 85 m2 alapterületű iroda rendeltetésű ingatlan és a közös tulajdonból alkotórészként hozzá tartozó 275/10000 eszmei hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
A+A Könyvelő és Számviteli Szolgáltató Kft.
Netto vételár 36.100.000,- FtBudapest, V. kerület Zoltán u. 12. I. emelet24701/0/A/11Bp. V. Zoltán u. 12. I. em. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. V. Zoltán u. 12. I. em. Aktualizáló ingatlanvagyon-értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által 28729 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Budapest VI. Csengery utca 69. szám alatt található, 544 m2 alapterületű telek és a rajta lévő, összesen 2740 m2 alapterületű " kivett udvar és kórház" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
AMBRAX IMMO HUNGARY Kft.
Netto vételár 617.200.000,- FtBudapest, VI. kerület Csengery utca 69.28729Bp. VI. Csengery utca 69. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. VI. Csengery utca 69. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által 24793/0/A/14 helyrajzi számon nyilvántartott, természetben Budapest V. Bajcsy-Zs. út 34. szám alatt található, 353 m2 alapterületű  I. emelti iroda rendeltetésű társasházi ingatlan és a közös tulajdonból hozzátartozó 664/10000 eszmei hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
ERIKI Kft.
140.000.000,- Ft + ÁFABudapest, V. Bajcsy-Zs. út 34. I. emelet24793/0/A/14Bp. V. Bajcsy-Zs. út 34. I. em. Ingatlanértékelési szakértői vélemény.pdf
ADÁSVÉTELLEL VEGYES TELEKALAKÍTÁSI SZERZŐDÉS A 32474, 32475/1 és 32538/1 hrsz-ú ingatlanok telekhatár rendezését követően megváltozó területű 32538/1 hrsz-ú ingatlan 444 m2 nagyságú, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező részének megfelelő 444/8465 tulajdoni hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata és
WELT-STADT IMMOBILIEN Ingatlanberuházó Kft.
64.000.000,- Ft + ÁFABudapest, XIV. Kerepesi út - Hungáriak körút 46.32538/1
(32474, 32475/1 és 32538/1 ingatlanok telekalakítását követően)
Bp. XIV. Kerepesi út 32475_1 Értékbecslés.pdf
BP. XIV. Kerepesi út 32475_1 Aktualizáló értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 24505/0/A/4 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest V. József Attila u. 10. szám alatt található, 81 m2  alapterületű egyéb helyiség rendeltetésű ingatlan értékesítése, a közös tulajdonból hozzátartozó 321/10000 eszmei hányaddal együttBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Johann Friedrich Strohmayer
8.400.000,- Ft + ÁFABudapest V. József Attila u. 10. 24505/0/ A/4Bp. V. József Attila u. 10. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által Budapest I. kerület, belterület, 14408/0/A/3 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest, Fő utca 11-13. földszint 3. szám alatt található üzlethelyiség megnevezésű 140 m2 alapterületű ingatlan adásvétele, a társasház alapító okirata szerint hozzátartozó helyiségekkel és a társasházi közös tulajdonból hozzátartozó 351/10000 eszmei hányaddal Budapest Főváros Önkormányzata  és a
Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.
Netto vételár 54.000.000,- FtBudapest I. Fő utca 11-13. földszint 3.14408/0/A/3Bp. I. Fő u. 11-13. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. I. Fő u. 11-13. Aktualizáló ingatlanvagyon értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 33379 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest VII. Hernád u. 52. szám alatt található, 1845 m2  alapterületű telek és a rakjta lévő, összesen 4936 m2 alapterületű "kivett középiskola" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
RESTONE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.
660.000.000,- Ft + ÁFABudapest VII. Hernád u. 52.33379Bp. VII. Hernád u 52. ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. VII. Hernád 52. ingatlanvagyon értékelés felülvizsgálat.pdf
INGATLAN CSERÉVEL VEGYES TELEKHATÁR- RENDEZÉSI SZERZŐDÉSBudapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által nyilvántartott  Budapest III. ker. 18391/1 hrsz., Budapest III. ker 18380/1 hrsz., Budapest III. ker. 18380/2 hrsz., Budapest III. ker. 18388 hrsz.,-ú ingatlanokat érintő cserével vegyes telekhatár rendezésBudapest Főváros Önkormányzata  és 
PRO-ONE IMMO Zrt. valamint Biggeorge 4. Ingatlanfejlesztő Ingatlanbefektetési Alap
Cserélt ingatlanrészek forgalmi értéke Bruttó 24.574.500,- Ft
Értékkülönbözet nem merült fel
Budapest III. Folyamőr utca 7-13.18391/1
18380/1
18380/2
18388
Bp. III. volt BUSZESZ terület értékbecslés.pdf
Bp. III. volt BUSZESZ terület értékbecslés-aktualizálás.pdf
MEGÁLLAPODÁS TELEKALAKÍTÁ-SÁRÓL ÉS INGYENES TULAJDONJOG ÁTRUHÁZÁSRÓLBudapest XXII. Kerület Belterület 221401 hrsz-ú, kivett beépítetlen terület megnevezésű, 2706 m2 területű, természetben 1225 Budapest, Tatárka utca 5. szám alatti ingatlan telekalakítása és az így kialakuló 221401/1 hrsz-ú ingatlan ingyenes átruházásaBudapest Főváros Önkormányzata és
Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzata és
Soós István Borászati és Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola
ingyenes
(nyilvántartási érték:
1.133.403,- Ft)
Budapest XXII. Tatárka utca 5.221401/1Értékbecslés
nincs mert az átruházott ingat-
lanhányad forga-
lomképtelen,
piaci forgalmi értékkel nem rendelkezik
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által Budapest belterület, 43877/2 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben Budapest, XI.Madaras utca és Andor út által határolt területen (Bácsalmás utca) található 108 m2 alapterületű "kivett beépítetlen terület" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Jankó László
Netto vételár 4.700.000,- FtBudapest XI. Madaras utca  (Bácsalmás utca) 43877/2Bp. XI. Madaras utca (Bácsalmás utca) Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. Kerületi Hivatala által Budapest 13134/0A/9 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest,II. Margit körút 99. földszint "felülvizsgálat alatt"  található 111 m2 alapterületű "orvosi rendelő" rendeltetésű ingatlan értékesítése Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
FIN-INVEST-2000 Ingatlanforgalmazó, Gazdasági Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Netto vételár 100.000.000,- FtBudapest II. Margit körút 99. földszint13134/0A/9Bp. II. Margit krt. 99. földszint Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. II. Margit krt. 99. földszint Aktualizáló ingatlanvagyon értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 132654/75 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest XVII. Kopolya utca  10. szám alatt található, 2005 m2  alapterületű "kivett beépítetlen terület" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Szlaukó Gábor
Netto vételár 25.800.000,- FtBudapest XVII. Kopolya utca 10.132654/75 Bp. XVII. Kopolya u. 10. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest 9507 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest, XII. Mátyás király út 8. szám alatt található, 2380 m2 alapterületű "kivett nevelőintézet" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Bertalan és Barnabás Ingatlanforgalmazó Kft.
Netto vételár 178.000.000,- FtBudapest XII. Mátyás király út 8.9507Bp. XII. Mátyás király út 8. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest 50868/1 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest, II. Kaptató utca "felülvizsgálat alatt" szám alatt található, 305 m2 alapterületű "kivett beépítetlen terület" rendeltetésű ingatlan értékesítése Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Hotya László
Netto vételár 5.700.000,- FtBudapest II. Kaptató utca " felülvizsgálat alatt"50868/1Bp. II. Kaptató utca 50868_1 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest 9241 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest, XII. Rege út 1. szám alatt található, 2370 m2 alapterületű "kivett lakóház, udvar" rendeltetésű ingatlan értékesítése Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Norton Consulting Zrt.
198.000.000,- FtBudapest XII. Rege út 1.9241Bp. XII. Rege u. 1. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest 209149 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest, XXI. Ív utca 62. szám alatt található, 943 m2 alapterületű "kivett udvar és szakiskola" megnevezésű ingatlan és a rajta lévő 134 m2 alapterületű épület valamint
Budapest 209152 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest, XXI. Ív utca 64. szám alatt található, 920 m2 alapterületű "kivett kertészet" megnevezésű ingatlan és a rajta lévő összesen nettó 516 m2 alapterületű épületek valamint
Budapest 209151 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest, XXI. Károli Gáspár utca 77. szám alatt található, 934 m2 területű "kivett szakiskola" megnevezésű ingatlan értékesítése
Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Budapest XXI. kerület Csepel Önkormányzata
Nettó vételár 99.500.000,- FtBudapest XXI. Ív utca 62.
Budapest XXI. Ív utca 64.
Budapest XXI. Károli Gáspár utca 77.
209149
209152
209151
Bp. XXI. Ív utca 62. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. XXI. Ív utca 64. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. XXI. Károli Gáspár u. 77. Ingatlanvagyon értékelé
s.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest,belterület 39221/10/A/215 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XIV. Szentmihályi út 4-6. 8. em. 214. szám alatt található, 46 m2  területű lakás és a közös tulajdonból hozzátartozó 1 000/264 000 eszmei hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Baranyai Tamás
19.000.000,- FtBudapest XIV. Szentmihályi út 4-6. 8. em. 214.39221/10/A/215Bp. XIV. Szentmihályi út 4-6. 8. 214. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. XIV. Szentmihályi út 4-6. 8. 214. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 42309/42/A/2 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest X. Újhegyi sétány 12. szám alatt található, 325 m2 alapterületű „műhely és raktár" és hozzá alkotórészként kapcsolódó 249/1000 arányú társasházi közös tulajdoni hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat
50.600.000,- FtBudapest X. Újhegy sétány 12.42309/42/A/2Bp. X. Újhegy sétány 12. Értékbecslés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS BÁLNA Budapest IX. Fővám tér 11-12./Budapest IX. Közraktár utca 1. „ felülvizsgálat alatt" cím alatt található, az ingatlan nyilvántartásban 37061/7 hrsz számmal nyilvántartott, 12 975 m2 alapterületű, kivett kereskedelmi és kulturális központ művelésű ágú és megnevezésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.
11.223.970.000,- FtBudapest IX. Fővám tér 11-12.37061/7Bp. IX. Fővám tér 11-12. Piaci Érték Speciális Feltételezéssel.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 150353/8/A/47 hrsz. szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XVIII. Fiatalság utca 16. 2 em. 3. szám alatt található, 46 m2 alapterületű „lakás" rendeltetésű társasházi ingatlan és a hozzá alkotórészként kapcsolódó 2/262 arányú társasházi közös tulajdoni hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Hadadiné Jászay Marianna
22.850.000,- FtBudapest XVIII. Fiatalság utca 16. 2 em. 3.150353/8/A/47 Bp. XVIII. ker. Fiatalság utca 16. 2. em. 3. Értékbecslés.pdf
Bp. XVIII. ker. Fiatalság utca 16. 2. em. 3. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 64440/8 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest III. Békásmegyer utca 32. szám alatt található, 76 m2 alapterületű „kivett beépítetlen terület" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Neubauer Andrea
1.574.800,- Ft Budapest III. Békásmegyer utca 32.64440/8Bp. III. Békásmegyer utca 32. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. III. Békásmegyer utca 32. Aktualizáló ingatlanvagyon-értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 181372 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XX. belterület 181372 helyrajzi szám alatt található, 217 m2 alapterületű „kivett gazdasági épület, udvar" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Bereczky Katalin Mária
Dobos Emma
Horváth Tivadarné
Nemere István Balázs
2.032.000,- Ft Budapest XX. 181372 hrsz.181372Bp. XX. 181372 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. XX. 181372 Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 208165/4/A/192 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest XXI. József Attila utca 69. 10.em 63. szám alatt található, 58 m2 alapterületű „lakás" rendeltetésű társasházi ingatlan és a hozzá alkotórészként kapcsolódó 60/13286 arányú társasházi közös tulajdoni hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
RÓZSADOMB INVESTMENT Beruházó és Ingatlanforgalmazó Kft.
20.500.000,- FtBudapest XXI. József Attila utca 69. 10 em. 63 208165/4/A/19Bp. XXI. József Attila utca 69. 10. em. 63. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Szentendrei Járási Hivatal Földhivatali Osztály által 4819 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Szentendre, Ady Endre út 4819 hrsz.szám alatt található, 1234 m2 alapterületű „kivett üdülőépület, udvar" megnevezésű ingatlan és a rajta lévő 74 m2 alapterületű üdülő épület valamint  4820 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Szentendre, Tulipán utca 4820 hrsz.szám alatt található, 744 m2 alapterületű „kivett beépítetlen terület" megnevezésű ingatlan és a rajta lévő 22 m2 és 51 m2 alapterületű épületek együttes értékesítése Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
NH GROUP Ingatlan Kft.
22.400.000,- Ft
17.272.000,- Ft
Szentendre, Ady Endre út 4819
Szentendre, Tulipán utca 4820
4819
4820
Szentendre Ady Endre út 4819 és Tulipán utca 4820 Ingatlanvagyon-értékelések.pdf
Szentendre 4819 és 4820 Kiegészítő ingatlanvagyon értéktanúsítvány.pdf
ADÁSVÉTELLEL VEGYES TELEKALAKÍTÁSI SZERZŐDÉSA Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 21731/1 ingatlan területéből 12 m2 a 21860/3 hrsz-ú ingatlan területéhez, 65 m2 a 21860/4 hrsz-ú ingatlan területéhez került hozzászabályozásra. A telekalakítással kialakult 21860/3 hrsz-ú „kivett beépítetlen terület" megnevezésű ingatlan 12/1047 tulajdoni hányadának, és a 21860/4 hrsz-ú "kivett lakóház, udvar" megnevezésű ingatlan 65/906 tulajdoni hányadának  értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata  és
dr. Nemes Gábor valamint
Kk. Ceylan Artúr Arda
214.000,- Ft
1.160.000,- Ft
Budapest III. Bécsi út  21860/3
Budapest III. Bécsi út  21860/4
21731/1Bp. III. Bécsi út 21731_1 hrsz Ingatlanvagyon értékelés.pdf
Bp. III. Bécsi út 21731_1 hrsz Kiegészítő ingatlanvagyon értéktanusítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 74411/0/A/2 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest IV. Tomori utca 1/B. földszint 2. szám alatt található, 27 m2 alapterületű „lakás" rendeltetésű társasházi ingatlan és a közös tulajdonból hozzá tartozó 97/1000 arányú eszmei hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
RÓZSADOMB INVESTMENT Beruházó és Ingatlanforgalmazó Kft.
11.200.000,- Ft Budapest IV. Tomori utca 1/B. földszint 2.74411/0/A/2 Bp. IV. Tomori utca 1.B. fsz. 2. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
ADÁSVÉTELLEL VEGYES TELEKALAKÍTÁSI SZERZŐDÉSA Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő 14772/2 hrsz-ú "kivett közterület" megnevezésű ingatlan területéből 229 m2 nagyságú területrésznek megfelelő 229/667 tulajdoni hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata és
Bécsi Greens Kft.
34.400.000,- Ft Budapest, III. kerület kivett közterület
14772/2
14772/2Bp. III. Bécsi út 14772_2 Ingatlanvagyon értékelés.pdf
MEGÁLLAPODÁS Ingatlanok tulajdonjogának ingyenes átruházásárólBudapest IV. ker. 70413/9 hrsz-ú és a 70413/12 hrsz-ú ingatlanok tulajdonjogának átruházása a IV. kerületi Önkormányzat részére valamint Budapest IV. ker. 70423/2 hrsz-ú ingatlan tulajdonjogának átruházása a Fővárosi Önkormányzat részére közfeladat ellátásának elősegítése érdekébenBudapest Főváros Önkormányzata  és
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata
ingyenes nyilvántartási érték: (földérték) bruttó 80.554.656,- Ft) nyilvántartási érték: (földérték) bruttó 107.129.717,- Ft
nyilvántartási érték: bruttó/nettó 1.100.000,- Ft)
Budapest IV. 70413/9
70413/12
70423/2
hrsz.

70413/9

 
70413/12

 
70423/2

Értékbecslés
nincs, mert az ingatlanok forgalomképtelenek és a 22/2012 (III. 14.) Főv. Kgy. ren-
delet 12. § (1)
bek. a) pont ab) alpontja értelmében ingyenes tulajdonjog átruházás esetén nyilvántartott értékkel rendelkező in-
gatlan vagyonelemek értékét a nyilvántar-
tott értékük alapján kell meghatározni
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 195271/101 hrsz szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XXIII. ker. Szent László utca felülvizsgálat alatt" található, 3080 m2 alapterületű „kivett építési terület" rendeltetésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
KONSTART Építőipari és Kereskedelmi Kft
82.296.000.- FtBudapest XXIII. Szent László utca „felülvizsgálat alatt"195271/101Bp. XXIII. Szent László utca 195271_101 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 238001/8 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest XXII. Nagytétényi út 57-63. szám alatt található, 15 782 m2 alapterületű „kivett telephely" megnevezésű ingatlan és a rajta lévő 74 m2 alapterületű porta épület, 108 m2 alapterületű magastetős raktár épület, 118,39 m2 alapterületű könnyűszerkezetes épület valamint 9 m2 alapterületű téglafalazatú épület értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
Enterprise Optimum Kft. valamint
DRINK UNION VIRTUART STUDIO Kft.
123.063.000,- Ft Budapest XXII. Nagytétényi út 57-63.238001/8 Bp. XXII. Nagytétényi út 57-63. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
Bp. XXII. Nagytétényi út 57-63. Kiegészítő ingatlanvagyon értéktanúsítvány.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 36528/0/A/13 hrsz. szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest VIII. ker. Bródy Sándor utca 14. fsz.13. szám alatt található, 233 m2 alapterületű „iroda" rendeltetésű, műemléki környezetben fekvő, műemléknek minősülő társasházi ingatlan, az alapító okiratban meghatározott helyiségekkel és a közös tulajdonból hozzátartozó 549/10000 közös tulajdoni hányad eszmei illetőséggel együtt, valamint 36528/0/A/7 hrsz. szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest VIII. ker. Puskin utca 24. fsz.1.szám alatt található, 94 m2 alapterületű „lakás" rendeltetésű, műemléki környezetben fekvő, műemléknek minősülő társasházi ingatlan, az alapító okiratban meghatározott helyiségekkel és a közös tulajdonból hozzátartozó 222/10000 közös tulajdoni hányad eszmei illetőséggel együtt lévő ingatlanok értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
SM Ingatlanhasznosító Szolgáltató Kft.

Nettó vételár 140.014.800.- Ft + ÁFA
Nettó vételár 64.685.200,- Ft + 0 Ft ÁFA

Budapest VIII. Bródy Sándor utca 14. fsz. 13.
Budapest VIII. Puskin utca 24. fsz. 1.

36528/0/A/13
36528/0/A/7
Bp. VIII. Bródy Sándor utca 14. fsz. 13. Ingatlanvagyon-értékelés - iroda.pdf
Bp. VIII. Puskin utca 24. fsz.1. Ingatlanvagyon-értékelés - lakás.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 13704/1 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest II. Varsányi Irén utca 13. „felülvizsgálat alatt" megjelölésű „Kivett beépítetlen terület" megnevezésű, 473 m2 alapterületű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és
ARANYPART Ingatlanfejlesztő Alap
Nettó vételár 178.490.566,- Ft + ÁFABudapest II. Varsányi Irén utca 13.13704/1Bp. II. Varsányi Irén utca 13. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
​ADÁSVÉTELLEL VEGYES TELEKALAKÍTÁSI SZERZŐDÉSA Budapest X. kerület Népligetben a Fővárosi Önkormányzat tulajdonát képező 38442/9 ingatlan területéből 7 134 m2 nagyságú terület a 38442/14 hrsz-ú ingatlan területéhez került hozzászabályozásra és a telekhatárrendezéssel a 38442/14 hrsz-ú ingatlanban kialakult 7134/22045 tulajdoni hányad értékesítése a Magyar Állam javára.​Budapest Főváros Önkormányzata és
Magyar Állam képviseletében eljáró MNV Zrt.             
​133.600.000.- Ft ​Budapest X. Népliget, 38442/9 telekrész​38442/9Bp. X. Népliget, 38442_9 telekrész Ingatlanvagyon értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 28330/0/A/107 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest VI. Podmaniczky u. 89-91. alagsor 1. szám alatt található, 62 m2 alapterületű lakás rendeltetésű társasházi ingatlan és a közös tulajdonból hozzá tartozó 44/10000 arányú eszmei hányad értékesítése

Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Somodi Gyöngyvér

24.600.000,- FtBudapest VI. Podmaniczky u. 89-91. alagsor 1.28330/0/A/107Bp. VI. Podmaniczky u. 91. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 19613/3 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest III. Aranyos utca 54. szám alatt található, 903 m2 alapterületű „kivett lakóház, udvar” rendeltetésű ingatlan és a rajta lévő, mindösszesen nettó 77 m2 alapterületű felépítmény és nettó 15 m2 alapterületű pince értékesítése

Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Süll Szilvia

29.350.000,- FtBudapest III. Aranyos utca 54.19613/3

Bp. III. Aranyos u. 54. Értékbecslési szakvélemény.pdf

Bp. III. Aranyos u. 54. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf

​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 2942/5 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XI. Csorbai út 10. szám alatt található, 395 m2 alapterületű „kivett gáznyomásszabályozó állomás” megjelölésű, 25 m2 alapterületű gázfogadó állomás felépítménnyel terhelt ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Domi Fruit Kft.9.510.000,- Ft + ÁFABudapest XI. Csorbai út 10.2942/5

Bp. XI. Csorbai út 10. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf

Bp. XI. Csorbai út 10. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf

INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 38791/0/A/14 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest VIII. Orczy út 40 .Fsz. 13. szám alatt található, 35 m2 alapterületű „lakás” rendeltetésű társasházi ingatlan és a közös tulajdonból hozzá tartozó 189/10000 arányú eszmei hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Dr. Krauss Ágnes Orsolya13.400.000,- FtBudapest VIII. Orczy út 40. Fsz. 13.38791/0/A/14Bp. VIII. Orczy út 40. fsz. 13. Ingatlanvagyon értékelés.pdf
​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 38728/3/A/1 hrsz. szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest VIII. Orczy út 14. pinceszint szám alatt található, 93 m2 alapterületű „üzlethelyiség” rendeltetésű társasházi ingatlan és a közös tulajdonból hozzá tartozó 2093/10000 arányú eszmei hányad értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Dr. Szatmári Sándor Miklós valamint dr. Szatmáriné Nagy Erzsébet Mária​9.750.000,- Ft + ÁFABudapest VIII. Orczy út 14. pinceszint38728/3/A/1

Bp. VIII. Orczy út 14. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf

Bp. VIII. Orczy út 14. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf

INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 756/13 hrsz.szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XI. Balatoni út 756/13 szám alatt található, 3 258 m2 alapterületű „kivett beépítetlen terület” megnevezésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Futureal New Times Ingatlanfejlesztő Kft.420.300.000,- FtBudapest XI. Balatoni út 756/13​756/13Bp. XI. Balatoni út 756_13 Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​​Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 70413/10 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest IV. ker. Belterület 70413/10 helyrajzi szám alatt található, 650 m2 alapterületű „kivett beépítetlen terület” rendeltetésű ingatlan és Budapest, 70413/11 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest IV. ker. Belterület 70413/11 helyrajzi szám alatt található, 182m2 alapterületű „kivett beépítetlen terület” rendeltetésű ingatlan együttes értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Intertrust Ingatlanforgalmazó és Vagyongazdálkodó Kft.60.100.000,- Ft + ÁFA

Budapest IV. Belterület 70413/10

Budapest IV. Belterület 70413/11

70413/10

70413/11

Bp. IV. Árpád út 70413_10 és 70413_ 11 Ingatlanvagyon-értékelés.pdfBp. IV. Árpád út 70413_10 és 70413_11 Értékfenntartó nyilatkozat.pdf
​​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 195271/6 hrsz. szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XXIII. Újtelep út 6-8. szám alatt található, 1839 m2 területű „kivett áruház” megjelölésű ingatlan és a rajta lévő 1420 m2 alapterületű épület értékesítése​Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata70.000.000,- Ft + ÁFABudapest XXIII. Újtelep út 6-8.195271/6Bp. XXIII. Újtelep út 195271_6 Ingatlanvagyon értékelés.pdf
​​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 195325/25 hrsz. számon nyilvántartott, címmel nem rendelkező, az Eladó ¾ arányú tulajdoni hányadát képező, 5677 m2 területű „kivett építési terület” megnevezésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és PEREGRINI Ingatlanfejlesztő és Kivitelező Kft.59.800.000,- Ft + ÁFABudapest XXIII. belterület, 195325/25195325/25Bp. XXIII. Ingatlanértékelési szakértői vélemény 195325_25.pdf
​​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 16918/2/A/120 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest III. ker. Bécsi út 217. szám alatt található, 59 m2 alapterületű „raktár” megjelölésű, üzlethelyiség célra hasznosított lakásszövetkezeti ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Szeghalminé Csáji Erika19.400.000,- Ft + ÁFABudapest III. Bécsi út 217.16918/2/A/120Bp. III. Bécsi út 217. Ingatlanvagyon-értékelés.pdf
​​​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XIV. kerületi Hivatala által Budapest, 91158/97/A/69 hrsz. szám alatt nyilvántartott, természetben Budapest XV. Zsókavár utca 28. XIV/68. szám alatt található, 65 m2 területű „lakás” rendeltetésű társasházi ingatlan és a közös tulajdonból hozzá tartozó 65/6167 arányú eszmei hányad értékesítése​Budapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság és Szlaukó Istvánné22.350.000,- FtBudapest XV. Zsókavár utca 28. XIV/68.91158/97/A/69

Bp. XV. Zsókavár utca 28. Értékbecslési szakvélemény.pdf

Bp. XV. Zsókavár utca 28. Értékfenntartó nyilatkozat.pdf

​​​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, belterület 195325/29 hrsz. számon nyilvántartott, címmel nem rendelkező, az Eladó ¾ arányú tulajdoni hányadát képező, 5761 m2 területű „kivett építési terület” megnevezésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság valamint Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata és RINOKER SOLAR Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.Bruttó vételár 71.532.751,- FtBudapest XXIII. belterület, 195325/29195325/29Bp. XXIII. Ingatlanértékelési szakértői vélemény 195325_29.pdf
​​​INGATLAN ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS ​​Budapest Főváros Kormányhivatala XI. kerületi Hivatala által Budapest, 195325/39 hrsz. számon nyilvántartott, természetben Budapest XXIII.  Szent László utca „felülvizsgálat alatt” szám alatt található, az Eladó ¾ arányú tulajdoni hányadát képező 5629 m2 alapterületű „kivett építési terület” megnevezésű ingatlan értékesítéseBudapest Főváros Önkormányzata meghatalmazásával eljáró Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság valamint Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata és Greentechnic Hungary Kft.Bruttó vételár 64.770.000,- Ft​Budapest XXIII. Szent László utca „felülvizsgálat alatt"195325/39Bp. XXIII. Ingatlanértékelési szakértői vélemény 195325_39.pdf
​MEGÁLLAPODÁS Ingatlan tulajdonjogának ingyenes átruházásárólBudapest XVII. kerület, belterület 121047/61 hrsz. számon nyilvántartott, kivett park megnevezésű, 7361 m2 alapterületű ingatlan tulajdonjogának ingyenes átruházásaBudapest Főváros Önkormányzata és Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata​nyilvántartási érték: (nettó) 264.056.733,- FtBudapest XVII. 121047/61 hrsz.​121047/61Értékbecslés
nincs, mert az ingatlan forgalomképtelen és a 22/2012 (III. 14.) Főv. Kgy. ren-
delet 12. § (1)
bek. a) pont ab) alpontja értelmében ingyenes tulajdonjog átruházás esetén nyilvántartott értékkel rendelkező in-
gatlan vagyonelemek értékét a nyilvántar-
tott értéke alapján kell meghatározni​
 
Ingatlan-elidegenítés