Budapestnek a 156/2026. (II. 25.) Főv. Kgy. határozattal elfogadva először van önálló, integrált csapadékvíz-gazdálkodási stratégiája. A dokumentum – az Országos Vízügyi Főigazgatóság jóváhagyása alapján – részben megfeleltethető az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv tartalmi részeinek, és kifejezetten a LIFE VárosiEső projekt eredményeire épül: a Budapestre leskálázott klímamodellezésre, a csatornahálózati és a klímasérülékenységi vizsgálatokra. A lépték szándékosan fővárosi-övezeti, nem kerületi vagy utcaszintű: a cél, hogy a kerületi törekvések ne kioltsák, hanem erősítsék egymást.
Mit vállalt a Főváros
- Az alapállítás mindkét irányban óvatos. Az elvezetésre épülő, több mint százéves rendszer már középtávon sem fenntartható – de kizárólag kék-zöld infrastruktúrával sem oldható meg a csapadékvizek kezelése. A feladat a kettő működőképes arányának megtalálása. Ez pontosan egyezik a fővárosi visszatartási potenciál vizsgálat következtetésével.
- A nagyságrend rögzítve van. Budapest területére évente közel 280 millió m³ csapadék hull. Becslés szerint ennek 25–30%-a kerül elvezetésre, és ennek a harmada – évi 25–30 millió m³ – tartható vissza. Ez független úton megerősíti a modellszámítás évi 22 millió m³-es eredményét.
- Az első három év nem építés. A rövid távú (1–3 év) célok adatbázis-építés, egységes modellezés, helyi jogszabályi és üzemeltetői rendezés, ösztönző rendszerek és mintaprojektek. A nagy beruházások a hosszú távba (5 év felett) kerültek. Ezt a kommunikációban előre kell tisztázni, különben éppen az első ciklus fog eredménytelennek látszani.
- A célzás zónánként történik. A stratégia hét városszerkezeti részegységet elemez, mert az elöntés oka zónánként más: a belső és az átmeneti zónában az egyesített hálózat kapacitáshiánya, az elővárosi zónában a ki nem épített elvezetés, a hegyvidéken a hirtelen lezúduló víz. Az értékelő mátrix saját döntési szabálya szerint két beavatkozás indítható azonnal (tetőzöldítés és burkolatváltás az átmeneti zóna pesti oldalán, csapadékvíz-hasznosítás az elővárosi zóna pesti oldalán), és kettő igényel hosszú előkészítést a belső zóna pesti oldalán: zöldfelület-fejlesztés és elöntési kockázat csökkentése.
Hol akad el ma a rendszer – a stratégia saját megállapításai
- Finanszírozás. Az elválasztott rendszerű csapadékcsatorna nem minősül víziközműnek, ezért szolgáltatási díj nem vethető ki rá, és üzemeltetési költségét a díjhatóság sem ismeri el. A karbantartás és a minimális bővítés a jelenlegi gyakorlat szerint káresemény után, állami vis maior keretből történik – a rendszer ma reaktív finanszírozásban működik.
- Üzemeltetés. A feladat széttagolt (FCSM Zrt., BK Zrt., kerületi önkormányzatok), sok létesítménynél a tulajdonos és az üzemeltető sem tisztázott, a „szivacsváros" eszközök üzemeltetése pedig még nincs rendezve.
- Illegális bekötések. Az elválasztott rendszerű területeken a szennyvízcsatornára kötött tetőlefolyók közegészségügyi kockázattal járó elöntéseket okoznak. A pótdíj a fővárosban akár 2 000 Ft/m³, de a szolgáltatónak nincs hatékony eszköze a felszámolásra – ehhez kerületi rendeleti szankció és lakossági érdekeltség kell.
Két kérdés, amelyet nyitva hagyott
- Milyen elöntési biztonságot tartunk fenn? A stratégia egy helyen 2 éves visszatérési idejű méretezésről ír, a belső zónánál viszont a minimálisan elvárt 2%-os (50 éves) biztonság felülvizsgálatát írja elő. A kettő nagyságrendileg más ráfordítás – ez a döntés határozza meg a stratégia költségvetési léptékét.
- Ki fizeti azt, aminek máshol a haszna? A külső zónákban végzett helyben tartás a belső zóna elöntési kockázatát csökkenti. Fővárosi kiegyenlítő mechanizmus nélkül a beavatkozás annak a kerületnek a költsége, amelynek nem a haszna.
Ezekhez társul, hogy az indikátorok bázis- és célértékei 2027-re maradtak: az elfogadás pillanatában a stratégiának nem volt teljes, számszerű célértékrendszere. A stratégia az adathiányt nyíltan kimondja, és a rövid távú célok között éppen az adatgyűjtésre fókuszál – a hároméves felülvizsgálat működése azonban ennek finanszírozásán áll vagy bukik.
Duna modellezés
A BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszéke a Fővárosi Vízművek megbízásából megvizsgálta, hogy a klímaváltozás következtében várható szélsőséges dunai vízjárás milyen kockázatot jelent a parti szűrésű vízbázisokra. A munka három, egymásra épülő modellből áll: a Duna Mohács feletti vízgyűjtőjére készült hidrológiai modell (185 vízrajzi állomás, 14 regionális klímamodell, RCP4.5 és RCP8.5 forgatókönyv, 2021–2100) adja a jövőbeli szélsőséges vízhozamokat; a Szob és Dunaföldvár közötti Duna-szakaszra épített kétdimenziós hidrodinamikai modell ezekhez vízszinteket, vízmélységeket és áramlási sebességeket számít; a kitettségi vizsgálat pedig ezeket összeveti az egyes kutak és gépházak műszaki lekapcsolási szintjeivel.
A legfontosabb eredmény: a tartalék fogy, nem az ellátás áll le
A modell szerint a jövőben a korábban megfigyelt tartományon kívül eső kisvizek is kialakulhatnak – a vizsgált kisvízi forgatókönyvek 384, 518 és 652 m³/s. A déli kútcsoport (Csepel, Halásztelek, Tököl, Szigetújfalu, Százhalombatta, Ráckeve) érzékenysége kiugró; 600 m³/s-nál az északi vízbázisok is jelentősen érintettek. A tanulmány vezetői következtetése, hogy a szélsőséges kisvíz nem okoz azonnali, teljes ellátási problémát, de jelentősen csökkenti a rendelkezésre álló víztermelési tartalékot. Rendszerszintű ellátási kockázat abból keletkezhet, ha egyszerre áll fenn tartós kisvízi időszak, nyári csúcsfogyasztás, egy-két kút vagy gépház műszaki kiesése és vízminőségi korlátozás.
Mit mond és mit nem mond ez az eredmény
A tanulmány pontosan megfogalmazza a saját érvényességi körét: az eredmények egyelőre veszélyeztetettségi térképként értelmezhetők. A modell megmutatja, mely kutak érhetik el a lekapcsolási szintet, de még nem számítja ki a tényleges kitermelhető vízmennyiséget, a folyó és a kutak vízszintje közötti késleltetést, a vízadó réteg tározóhatását, a rendszer napi víztermelési mérlegét, a tározók és hálózati átkormányzások lehetőségét, sem a kisvíz időtartamának és a csúcsigénynek az együttes hatását. Vagyis a hidraulikai veszélyeztetettség még nincs lefordítva ellátásbiztonsági kockázatra.
A javasolt folytatás
A három forgatókönyv a történelmi minimumot súroló, illetve jelentősen az alatti állapot. 2026 július közepén a Duna vízhozama 835,6 m³/s volt — vagyis már akkor a 2018-as igazolási állapot alatt. A vízszint ezután tovább süllyedt: július 29-én kora délután 25 cm-t mutatott a Vigadó téri mérce, megdöntve a 2018-as 33 centiméteres negatív rekordot, majd augusztus 2-án 9 centimétert regisztráltak. A minimumhoz tartozó vízhozam ezért a 836 m³/s-nál is kisebb volt. Ez alapján a tanulmányban javasolt 600 m³/s-os stresszteszt sürgőssége megváltozott. A tanulmány maga is ezt javasolja következő lépésként — a 2026-os nyár után ez nem szakmai kíváncsiság, hanem üzemeltetési előkészítés.
A tanulmány lépcsőzetes programot javasol: először a mostani kisvizes időszak üzemi visszaellenőrzését – a kutak termelésének, kútvízszinteknek, szivattyúüzemnek, dunai vízállásnak és fogyasztásnak órás vagy finomabb felbontású összevetését a modelleredményekkel –, majd egy 600 m³/s-os stressztesztet, amely a fizikai modellt a Vízművek üzemi adataiból tanított adatvezérelt modellel kapcsolja össze. A program végterméke egy használható kisvízi üzemrend, riasztási rendszer és rangsorolt beruházási javaslat: rendelkezésre álló termelés m³/napban, biztonsági tartalék, a tározók áthidalási ideje és a kritikus időpontok kútcsoportonként. Ezen felül szükséges az ellátásbiztonság fenntartásához szüksége beruházások maghatározása és előkészítésének elindítása, mely feladat egyeztetése folyamatban van a Fővárosi Vízművekkel.