Budapest Főváros Önkormányzata 30 millió Ft vissza nem térítendő támogatásban részesült a „KEHOP-1.2.0. Klímastratégiák kidolgozásához kapcsolódó módszertan és kapacitásfejlesztés, valamint szemléletformálás" című pályázaton 2016 őszén.
Azonosítószám: KEHOP-1.2.0-15-2016-00020
A projekt keretében megvalósuló tevékenységek
1. Fővárosi klímastratégia kidolgozása:
ennek tematikáját – a fenti, megyei klímastratégiák közötti egységesség biztosítása érdekében – a Klímabarát Települések Szövetsége által kiadott módszertani útmutató adja meg.
2. A klímastratégia elkészítéséhez és megismertetéséhez kapcsolódó rendezvények:
2 konferencia, 4 műhelymunka, továbbá szemléletformálásra fókuszáló megjelenés fővárosi nagyrendezvényekhez kapcsolódóan.
3. Budapesti éghajlatváltozási platform létrehozása, működtetése:
feladata a fővárosi döntéshozók és közvélemény klímaváltozással kapcsolatos ismereteinek bővítése, az e témakörhöz köthető tevékenységek fővárosi szintű koordinálásának, a klímaváltozással kapcsolatos szakmai kommunikáció feltételeinek a hosszú távú biztosítása, kereteinek hatékony meghatározása.
Budapest Éghajlat-változási Platformjának Tagjai:
- Budapest Főváros Önkormányzata
- Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
- Nemzeti Pedagógus Kar
- Magyar Tudományos Akadémia KRTK Regionális Kutatások Intézete
- Klímabarát Települések Szövetsége
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
- Budapesti Corvinus Egyetem
- Semmelweis Egyetem
- Eötvös Loránd Tudományegyetem
- Magyar Természetvédők Szövetsége
- Budapest I. Kerület Budavár Önkormányzata
- Budapest III. Kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata
- Budapest IV. Kerület Újpest Önkormányzata
- Budapest VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata
- Budapest VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat
- Budapest XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
- Budapest XIV. Kerület Zugló Önkormányzata
- Budapest XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata
- Budapest XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata
- Budapest XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata
- Budapest XIX. Kerület Kispest Önkormányzata
- Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata
- Budapest XXII. kerület Budafok-Tétény Önkormányzata
- Budapesti Építész Kamara
- Nemzeti Közszolgálati Egyetem
- Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC)
- Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság
- Magyar Környezeti Nevelési Egyesület
- Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetsége
- FCSM Zrt.
- BKV Zrt.
- BKK Zrt.
- FŐTÁV Zrt.
A platform megalakulásának dátuma: 2017. 05. 31.
A fővárosi éghajlat-változási platform szakmai koordinációs és konzultációs feladatainak ellátását a Polgármesteri Hivatalon belül felállított klímatitkárság látja el (klimaplatform@budapest.hu).
A projekt végrehajtásának ütemezése:
- Helyzetfeltárás, értékelés, stratégia előzetes célrendszerének és intézkedéseinek elkészítése (2017. november)
- Stratégia egyeztetési változat (2018. január)
- Projekt zárása: a klímastratégia Fővárosi Közgyűlés által történő elfogadása (2018. április)
- Az öt éves fenntartási időszakban a platform működtetését biztosítani kell, évi egy ülés megtartásával.
Projekt összköltsége: 30 millió Ft
Rendezvények:
- Nyitókonferencia: 2017. május 31. (Az előadások az alábbi linken érhetők el: https://budapest.hu/hirek/2017/06/06/budapest-klimastrategiajarol-tartottak-konferenciat-a-varoshazan
- Szakértői workshop I.: 2017. május 23.
- Szakértői workshop II.: 2017. június 23.
- Figyelemfelkeltő akció I.: Gyereksziget, 2017. június 25.
- Éghajlatváltozási Platform 1. ülés: 2017. szeptember 12.
- Önkormányzati workshop: 2017. szeptember 27.
- Intézményi workshop: 2017. október 20.
- Gazdasági workshop: 2017. október 13.
- Konferencia: 2017. november 21.
- Budapest klímastratégiájának szemléletformálási célkitűzései (Bedőcs Bernadett, BFVT Kft.)
- Budapest klímastratégiájának adaptációs helyzetértékelése és célkitűzései (Tatai Zsombor, BFVT Kft.)
- Budapest klímastratégiájának mitigációs helyzetértékelése és célkitűzései (Tatai Zsombor, BFVT Kft.)
- Budapest klímastratégiája - a projekt előrehaladásának ismertetése (Lőcsei-Tóth Kinga)
- Figyelemfelkeltő akció II: Autómentes Nap: 2017. szeptember 16.
- Figyelemfelkeltő akció III.: Fővárosi Állat- és Növénykert, 2017. október 5-7.
- Figyelemfelkeltő akció IV: 2017. november 19: BVA családi nap
- Éghajlatváltozási Platform 2. ülés: 2018. január 9.
- Éghajlatváltozási Platform 3. ülés: 2018. március 27.
A „Klímatudatos Budapest” címmel általános iskolás korú gyermekeknek meghirdetett kreatív pályázatról és a díjátadóról az alábbi cikkben olvashat: https://budapest.hu/hirek/2018/05/06/atadtak-a-klimatudatos-budapest-kreativ-palyazat-dijait
Budapest Klímastratégiáját a Fővárosi Közgyűlés 348/2018.(IV.25.) számú határozatával fogadta el. A stratégia elérhető az alábbi linken: https://budapest.hu/api/file/doc/bp-klimastrategiaja-vegleges-kgy-elfogadott.pdf
A projektről további információ a Klímabarát Települések Honlapján, az alábbi linkre kattintva érhető el: http://budapest.klimabarat.hu/