2016. december 20-án aláírásra került az európai uniós támogatásból megvalósult, VEKOP-5.3.1.-15-2016-00003 azonosító számú, „Közlekedésbiztonsági és kerékpárosbarát fejlesztések Budapest II. kerületében" című projekt Támogatási Szerződése, amelyet Budapest Főváros Önkormányzata, mint Kedvezményezett Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzatával, valamint a BKK Zrt-vel közösen, konzorciumban valósított meg.
- A projekt bruttó összköltsége: 250 000 000 Ft
- A támogatás intenzitása: 100%
- A projekt tényleges kezdete: 2017. január 2.
- A projekt fizikai befejezésének napja: 2023.március 31.
A projekt célja
A II. kerület és a környező települések motorizáltsága az európai élmezőnybe sorolható, ugyanakkor – a Budai-hegyek közelsége és kertvárosias jellege miatt – a szabadidő-sportoknak, a természetjárásnak és a kerékpáros közlekedésnek nagy hagyományai és távlati lehetőségei vannak ebben a régióban. A projekt célja a gyalogos és kerékpáros közlekedés az eddigieknél nagyobb szerephez és vonzóbb feltételekhez való juttatása.
A projekt akcióterülete csatlakozott a 2010. évben a Bel-Budai városközpont rehabilitációja során kialakított kerékpárosbarát területhez, megteremtve ezzel a Millenáris környékének több irányból történő megközelíthetőségét. A projekt célja az érintett terület kerékpárosbarát fejlesztése volt.
A projekt részletes bemutatása:
Az Alsó Törökvész úton emelkedő irányban kerékpár sáv, lefele irányban kerékpáros nyom került felfestésre. A piros színű, tartós burkolati jellel ellátott kerékpáros csomóponti átvezetés passzív prizmával megerősítésre került. Látványos, figyelemfelkeltő lett, így biztosítva a kerékpárosok részére a biztonságos kerékpározás feltételeit.
A Bimbó úton emelkedőn felfelé kerékpáros sáv, lefelé irányban kerékpáros nyom létesítésére került sor. Ehhez elvégzésre kerültek a tartós burkolati jelek festési munkálatai, az útkategóriának megfelelő színű sávok lehatárolásra; a különböző típusok táblával megerősítésre kerültek. A kerékpársáv csomóponti átvezetésénél passzív burkolatprizma került beépítésre az aszfaltburkolatba.
A Szépvölgyi úton kerékpársáv, illetve kerékpáros nyom burkolati jelek kerültek felfestésre, a kerékpársáv felőli oldalon parkolóhelyek kialakítása történt.
A Káplár, Forint és Ezredes utcákban új tartós burkolati jelek kerültek felfestésre (kerékpáros nyom), valamint pollerek, prizmák és forgalombiztonsági tükör került kihelyezésre.
A Marczibányi téren végzett fejlesztéseknek köszönhetően új kerékpáros kanyarodó csomópont jött létre, kerékpáros nyom burkolati jelek kerültek felfestésre, valamint az utca ellenirányú kerékpárosforgalom számára megnyitásra került.
A Csatárka út – Zöldlomb utca – Pitypang utcai csomópontban megvalósult a jelzőlámpás csomópont átprogramozása, illetve az új fázissal történő kiegészítése. A csomóponti forgalomirányító berendezés átalakításával a csomópontban sikerült elkerülni a konfliktuszónák kialakulását. Az ellenirányú kerékpárosforgalom számára megnyitott egyirányú utcákban a meglévő jelzőtáblák kiegészítő táblákkal módosításra kerültek, valamint kerékpáros nyom festése történt a következő utcákban: Eszter utca, Kitaibel Pál utca, Zöldkert út, Pitypang utca, Zöldkő utca, Tizedes utca, Sodrás utca, Házmán utca, Pázsit utca, Küküllő utca, Hargita utca, Völgy utca, Garas utca. A Görgényi úton, Szalonka úton és Páfrány úton új burkolati jelek (kerékpáros nyom) festése történt, forgalomtechnikai munkák kerültek elvégzésre. A fejlesztésnek köszönhetően a biztonságos kerékpározáshoz minden feltétel adott.A Retek utcában megvalósított kerékpáros létesítmény egyrészt a gyalogosforgalomtól elválasztott, önálló kétirányú kerékpárút, másrészt osztatlan gyalog- és kerékpárút, pozicionáló jelekkel. A kerékpárút vörös aláfestéssel kiemelten elkülönül a gyalogos felületektől. A csomópontokban a szegélyeket lesüllyesztették, taktilis jelek kerültek beépítésre. Kerékpáros parkoló is kialakításra került.
Összességében elmondható, hogy a projekt során megvalósított forgalomtechnikai és műszaki megoldások által a kerületben nőtt a biztonságosan kerékpározható útszakaszok hossza, az egyirányú utcákban lehetőséget biztosítunk a kerékpárosoknak, hogy közlekedési célpontjukhoz optimális távolságon belül közelíthessenek, nem kell kerülőt beiktatniuk az útvonalválasztás során.
