Pályázati felhívás: óvodai komposztálók és magaságyások létesítése, a komposztálás kultúrájának erősítése


A Fővárosi Önkormányzat pályázatot ír ki óvodai komposztálók és magaságyások létesítésére, a komposztálás kultúrájának erősítésére.

A pályázat célja, hogy komposztálók és magaságyások beszerzésének támogatásán keresztül elősegítse a szerves anyagok körforgásával, a biológiailag lebontható hulladékok komposztálásával kapcsolatos ismeretek átadását a fővárosi óvodák, óvodapedagógusok és rajtuk keresztül a gyermekek részére, erősítve ezáltal a komposztálás kultúráját.

A Projekt keretein belül a fővárosi illetőségű óvodák komposztálókra és magaságyásokra fordítható pénzbeli támogatásra pályázhatnak, a támogatást elnyerő pályázók a komposztálók és magaságyások beszerzését követően szemléletformáló, ismeretterjesztő képzési programokon vesznek részt, amelyeken elsajátítják a komposztálás és biokertészkedés szakmai ismereteit.

A nyertes pályázó a támogatás összegéből köteles a pályázati kiírás mellékletét képező műszaki leírásban meghatározott követelményeknek és feltételeknek hiánytalanul megfelelő, rendeltetésszerű használatra alkalmas legalább 1 darab, legfeljebb 2 darab komposztáló eszközt és legalább 1 darab, legfeljebb 4 darab magaságyást, valamint a komposztáló eszköz és a magaságyás rendeltetésszerű használatához szükséges anyagokat, eszközöket beszerezni.

2022.05.04.
Kép: Adrián Zoltán/Képszerkesztőség

 

A nyertes pályázó köteles továbbá 1 fő – vele vagy fenntartójával alkalmazotti jogviszonyban álló – óvópedagógus részvételét biztosítani a Fővárosi Önkormányzat által szervezett, a komposztáló eszközök és a magaságyások rendeltetésszerű és szakszerű használatáról és általában a komposztálásról, biokertészkedésről, azokkal kapcsolatos jó gyakorlatokról szóló ismeretterjesztő képzésen. A képzésen résztvevő óvópedagógus mint komposztmester köteles a képzésen megszerzett tudást, tapasztalatot és információkat az óvodába járó gyermekeknek, a szülőknek, óvópedagógus kollégáinak átadni az óvoda vagy fenntartója által szervezett események, bemutatók során, amelyekről a nyertes pályázó rendszeres szakmai beszámolót köteles készíteni és a Fővárosi Önkormányzat felé továbbítani.

A nyertes pályázó köteles – amennyiben rendelkezik vele – saját honlapján, fenntartója honlapján, a közösségi média felületein, valamint az óvodába járó gyermekek szüleivel fenntartott kommunikációs csatornán (mint például faliújság, elektronikus levelezőlista, közösségi médiában fenntartott csoportok) a Fővárosi Önkormányzat által előzetesen jóváhagyott kommunikációs anyagot közzétenni, amelyben beszámol a támogatás elnyerésének tényéről, a támogatás összegéről, a támogató nevéről, valamint arról, hogy a támogatás a Közösségi Költségvetés finanszírozásából valósult meg, továbbá bemutatja a Fővárosi Önkormányzat által a rendelkezésére bocsátott ismeretterjesztő anyagot.

Pályázatot nyújthatnak azok a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (1) bekezdése szerinti óvodai nevelést folytató intézmények – az ilyen intézményeket fenntartó jogi személyiséggel rendelkező szervezet útján –, amelyek esetében az óvodai nevelés Budapest közigazgatási határain belül fekvő telephelyen folyik. Egy pályázó szervezet külön-külön pályázat formájában több általa fenntartott óvoda vonatkozásában is benyújthat pályázatot. A Fővárosi Önkormányzat az értékelés során előnyben részesíti a budapesti kerületi önkormányzatok, illetve a budapesti kerületi önkormányzatok tulajdonában álló, jogi személyiséggel rendelkező szervezetek, mint fenntartók által működtetett óvodákat.

Jelen felhívásban rendelkezésre álló forrás: 37 511 700 Ft a Közösségi Költségvetés keretéből. A támogatás formája: vissza nem térítendő pénzbeli támogatás. A Fővárosi Önkormányzat szándéka szerint a rendelkezésre álló forrás erejéig annyi nyertest fog hirdetni, ahány pályázat megfelel a pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek azzal, hogy az egy pályázatban – azaz óvodánként (telephelyenként) – elnyerhető támogatás összege legfeljebb 250 000 Ft.

A pályázatot online kell benyújtani. A pályázat kiírása és részletes útmutatója, a kapcsolódó űrlapok elérhetők az oldal alján.

​Pályázat benyújtására a forrás kimerüléséig van lehetőség. A pályázatok bírálati határideje a hiánytalan beérkezéstől számított 60. nap.​

Kapcsolódó dokumentumok

  1. (új ablakban nyílik meg)Műszaki leírás (pdf)​
  2. (új ablakban nyílik meg)Online pályázati űrlap​
  3. (új ablakban nyílik meg)Pályázati kiírás és útmutató (pdf)
  4. (új ablakban nyílik meg)Költségvetési terv (xls)
  5. (új ablakban nyílik meg)ÁFA nyilatkozat (doc)
  6. (új ablakban nyílik meg)Átláthatósági nyilatkozat1 (doc)
  7. (új ablakban nyílik meg)Átláthatósági n​yilatkozat2 (doc)
  8. (új ablakban nyílik meg)Támogatási szerződés mintája (pdf)
  9. (új ablakban nyílik meg)Adatkezelési tájékoztató (pdf)​