Program

Élhető világ, részvételiség, helyi kihívások – Mi is részt veszünk a CEU fesztiválján, találkozzunk!


Május 23-án és 24-én a CEU budapesti épülete fesztiválhelyszínné változik.

A fesztivál két napja során rengeteg tapasztalt szakembertől hallgathatunk előadásokat, részt vehetünk vitákon, tárlatvezetésen, workshopokon, lesz szó közösségekről, mentális és testi jóllétről, fontos helyi kezdeményezésekről, sikerekről és kihívásokról. Közben a tetőteraszon jógával és filmvetítéssel várják az érdeklődőket, péntek este pedig koncerttel.

A programokon a részvétel ingyenes.

Az eseményen mi is tartunk workshopot 24-én, szombaton délután négy órától, amelyre nagy szeretettel várunk mindenkit!

A Főpolgármesteri Hivatal Nyitott Budapest Osztálya egy workshop keretében mutatja be a részvételiség szerepét az önkormányzatok működésében. Lehetőség lesz különböző részvételiségi módszerekkel megismerkedni, mélyebb betekintést nyerni a fővárosi közösségi költségvetés programjába, és átfogóan megismerni a programmal kapcsolatos dilemmákat, kihívásokat. Minden résztvevőt várunk sok szeretettel, akár ismerik a közösségi költségvetést, akár most hallanának róla először.

Részletes program:

Az esemény oldala.

Az esemény a Facebookon.

Fővárosi közösségi költségvetés