Ingyenes CT/MR vizsgálat
A Fővárosi Önkormányzat 7 napon belül CT- vagy MR-vizsgálattal segít.
Budapest segít
Nemzetközi összehasonlításban – a magyarországi helyzethez hasonlóan – Budapesten is magas a daganatos megbetegedések száma és aránya. Riasztó adat, hogy a halálozások negyedének hátterében itt is daganatos megbetegedések állnak. A jó hír viszont az, hogy a halálozások nagyobb részben korai szűréssel és kezeléssel megelőzhetők vagy gyógyíthatók.
Ezért a Fővárosi Önkormányzat CT- vagy MR-vizsgálattal segít minden budapesti lakosnak, amennyiben felmerül daganatos betegség gyanúja vagy daganatos betegséggel kezelés alatt áll. A program keretében a páciens 10 napon belül diagnózishoz jut, így megkezdhető vagy szükség esetén módosítható a terápia.
Az időben történő felismerés életeket menthet
Az Eurostat adatai alapján Magyarországon a legmagasabb a daganatos megbetegedések aránya az Európai Unió tagállamaiban, és a daganatos betegségek jelentik a második leggyakoribb halálokot is.
Azonban minden negyedik daganatos megbetegedés megelőzhető vagy kezelhető lenne. A daganatgyanús esetek kivizsgálásához és a kezelés alatt álló betegek megfelelő terápiájához kiemelten fontos a mielőbbi, időben megtörténő képalkotó vizsgálat elvégzése.
A programban résztvevő szolgáltatók az időpontfoglalástól számított 7 napon belül elvégzik a CT- vagy MR-vizsgálatot, további 3 napon belül pedig a leletet is elkészítik. A gyors vizsgálat daganatgyanú esetén a túlélést jelentheti, mivel ezeknél a betegségeknél különösen fontos a korai és pontos diagnózis.
Egyeztessen orvosával és éljen a lehetőséggel!
A vizsgálat az alábbi esetekben vehető igénybe:
Budapesti lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők számára.
Daganatos megbetegedés gyanúja vagy már igazolt daganatos betegség további kontrollvizsgálat esetén (C vagy D BNO-kód).
A vizsgálat szakorvosi beutaláshoz kötött. A beutaló birtokában tud a páciens időpontot kérni, a lenti telefonszámokon.
A programban részvevő szolgáltatók és elérhetőségeik
CT-szolgáltatók
MR-szolgáltatók
Budapest kiemelt figyelmet fordít a budapestiek egészségére
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott kapacitások kimerítése után a szolgáltatók nem tudnak újabb betegeket fogadni, így alakulnak ki a várólisták. Ezért döntött úgy a Fővárosi Önkormányzat, hogy 2 milliárd forintot különít el a CT- és MR-várólista csökkentési programra. A 2020 novemberében indult program segítségével már 13.500 CT- és MR-vizsgálat valósult meg.
Az Egészséges Budapest házhoz jön!
A budapesti lakókat ingyenes szűrővizsgálatokkal várja az Egészséges Budapest szűrőbusza, május 2. és június 16. között, Budapest-szerte több helyszínen.
Kapcsolódó dokumentumok
CT- és MR-diagnosztikai szolgáltatások beszerzéséről szóló felhívás