ISKOLAKAPUN KÍVÜLI PROGRAM

Kapcsolódó hírek

Átadta Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériát, amely 3 és 22 év közötti gyerekeknek és fiataloknak kínál különféle művészeti programokat.
​Mintegy 250 fővárosi diák vett részt Szentes Tamás főpolgármester-helyettes kíséretében a Recski Emléktáborban az egykori fogvatartottak tiszteletére tartott megemlékezésen 2014. szeptember 20-án.
​Budapest egyesítésének 141. évfordulója alkalmából a Fővárosi Önkormányzata a fővárosi levéltár közreműködésével városismereti versenyt szervez budapesti középiskolásoknak. Nevezni október 2-ig lehet.
Mintegy félszáz gyerek vett részt szerdán azon a különleges és ingyenes bokszfoglalkozáson, amelyre olyan híres bajnokok is ellátogattak, mint Kótai Mihály, Bedák Zsolt, Dömsödi Renáta, Mihalik György és Sera Zoltán.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2014. június 30. és július 12. között két turnusban Művelődési Élménytábort szervezett Szabadszálláson az „Iskolakapun kívüli program” elnevezésű projekt keretében.
Az egészséges életmód jegyében ingyenes mozgásos és sportprogramokat kínálnak Budapest különböző helyszínein a vakáció két és fél hónapjában a szünidőt a városban töltő általános és középiskolásoknak.
​Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Osztálya az Iskolakapun Kívüli Program keretében ismét bemutatkozási lehetőséget biztosít az utca színpadán minden fiatal művésznek.
Hétfőn több mint háromszáz gyermeket láttak vendégül a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Budapesti Gyermekvédelmi Nap keretében.
A tehetségkutatóra egyénileg vagy csapatban négy versenykategóriában (tánc, ének-zene, vers- és prózamondás és egyéb) 97 középiskolás jelentkezett, közülük 73-an feleltek meg a jelentkezés feltételeinek.
Harmadik alkalommal rendezik meg 2014. március 31-én 10 órától a Budapesti Gyermekvédelmi Napot a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A rendezvény kiemelt programja a „Márciusban nefelejcs” elnevezésű kulturális és szabadidős programsorozatnak.
Budapest Főváros Önkormányzata Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya az „Iskolakapun Kívüli Program” keretében felhívást tesz közzé Budapest öröm-bánat térképének elkészítésére.
A Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztálya az „Iskolakapun Kívüli Program” elnevezésű rendezvénysorozat keretében tehetségkutató versenyt hirdet 14-19 éves fővárosi középiskolásoknak.
A Madách gimnázium csapata nyerte a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által közösen rendezett Verdi-vetélkedőt.
2013. november 7-én, pénteken kezdődött el az Iskolakapun kívüli program keretében a BJC és a Fővárosi Önkormányzat közös szervezésű programsorozata, amely roma jazzmuzsikusokat állít fókuszba.
Egy város életében fontos tényező, hogy lakói miként viszonyulnak hozzá. Ennek tudatosítására a legalkalmasabbak a nevelési és oktatási intézmények, ezért is rendkívül jó ötlet a városismereti vetélkedő megszervezése – mondta Csomós Miklós.
A Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály az Iskolakapun kívüli program keretében 14-19 éves fővárosi diákoknak hirdet tehetségkutató versenyt 4 kategóriában. Jelentkezni november 20-ig lehet.
Megemlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc hősi halottairól az Újköztemető 301-es parcellájánál. Beszédet mondott Szentes Tamás főpolgármester-helyettes. 40 fővárosi szakképző intézmény 650 diákja is koszorúzott.
A fiatalok a múzeum „Budapest Fény és Árnyék” című kiállításában kaptak feladatokat, majd a városrészt bejárva fedezték fel Budapest titkait.
A Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár közös csapatvetélkedőt szervez középiskolásoknak Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulója tiszteletére.
Budapest egyesítésének 140. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun Kívüli Program” elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez a főváros középiskolás diákjai számára.

SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

Tarlós István főpolgármester ismerteti az Iskolakapun kívüli program elnevezésű programfüzetet Pölöskei Anna főosztályvezetővel
Iskolakapun kívüli program címmel egy éven át tartó programsorozatot szervez a Fővárosi Önkormányzat. A jórészt ingyenesen vagy minimális támogatás fejében igénybe vehető rendezvényeket 200 millió forinttal támogatja a főváros.

MÚZEUMNAPTÁR

A Fővárosi Önkormányzat múzeumlátogatási lehetőséget biztosít az általa működtetett közoktatási intézmények számára, amelyet a Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály koordinál. Múzeumi órák, tárlatvezetés, kreatív műhelymunka foglalkozások igényelhetők maximum 30 fős csoportok részére a Budapesti Történeti Múzeumban és a Budapest Főváros Levéltárban.

KÖZÖSSÉGI SZOLGÁLAT

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezik arról, hogy a középiskolás diákoknak az érettségit megelőzően, három tanéven keresztül, arányosan elosztva 50 óra Közösségi Szolgálatot kell teljesíteni, amely először a 2012/2013. tanévben belépő 9. osztályos tanulókra vonatkozik. A Fővárosi Önkormányzat Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály tevékenységében kiemelt szerepet vállalt a fővárosi diákok közösségi szolgálatának szervezéséhez kapcsolódó feladatok összefogásában és koordinálásában, így folyamatosan keressük a fővárosi diákok számára - együttműködő partnerek révén - azokat az alternatív lehetőségeket, amelyeken keresztül úgy teljesíthetik ezt a feladatot, hogy szemléletükbe beépül az önkéntes tevékenység iránti elkötelezettség.