Villamostender: nincs veszélyben az uniós támogatás

​A Népszabadság az elmúlt napokban a budapesti közlekedésfejlesztések kapcsán tendenciózusan rosszindulatú, hamis információkat jelentet meg, amit sajnos a sajtó jelentős része kritika és a Főváros megkeresése nélkül átvett.

A 4-es metró kapcsán ma megjelent cikk is hemzseg a valótlanságoktól, amelyre az elkövetkezendő napok eseményei látványosan fognak rácáfolni. Nem árt azonban megjegyezni: a 2010 őszi önkormányzati választások óta az M4-es metró 2014 tavaszi átadási határidejét nem módosítottuk, minden erőnkkel az elrontott szerződések rendbe hozásán, a kivitelezést akadályozó viták Főváros számára előnyös lezárásán és a kivitelezés felgyorsításán dolgoztunk. Korábban évente csúszott egy évet a metró átadási céldátuma. A munka eredményeként mára az állomások túlnyomó többsége hatósági engedéllyel rendelkezik az utasforgalom előtti megnyitásra.

Nem mehetünk el szó nélkül a villamosprojektek kapcsán tegnap megjelent állítások mellett sem.  Egyrészt fogalmunk sincs, hogy hogyan jött ki a 300 milliárdos uniós forrásveszteség a Népszabadság újságírójának, mert bár igaz, hogy több mint 100 milliárd forint új uniós forrást nyert el ez a városvezetés a fővárosi közösségi közlekedés fejlesztésére, de éppen ezért összesen 100 milliárd forint támogatás kapcsán – mely a legkevésbé sincs veszélyben – 300 milliárd elvesztéséről fantáziálni csak rendkívüli újságírói képzelőerővel lehetséges.

Nem igaz, hogy a „vártnál sokkal jobban elhúzódó előkészítés, a halogatott pályázati kiírások” vezettek a villamostender késedelméhez. A Főváros szakcége, a BKK a 2012. december 19-én ünnepélyesen, a sajtó jelenlétében a Városházán aláírt támogatási szerződés alapján azonnal, már 2013 január elején benyújtotta az uniós minőségbiztosító szerveknek a tenderdokumentációt (korábban nem lehetett volna az akkor érvényes szabályok szerint) és februárban a minőségbiztosítás lefolyása után azonnal elindította a tendert. Az ajánlatok értékelése során a BKK a törvényben előírt határidőket tartotta be, a jogorvoslati eljárás mintegy 3 hónapos időigénye pedig bármely eljárásnál felmerülhet a mai jogszabályi környezetben. A Főváros és a BKK tehát gondosan járt el, az eljárás ennél gyorsabban való lefolytatására a jogszabályok betartásával nem lett volna módunk. Nem árt visszaemlékezni, hogy a Combino-villamosok beszerzésekor a tenderfolyamat akkoriban mintegy 2 évet vett igénybe, tehát nem nevezhető sajnos szokatlannak egy ilyen méretű és összetettségű pályázat esetén ez az időigény. A projekt kapcsán uniós támogatást nem vesztünk el, köszönhetően a Kormány 2013 decemberi döntésének, tehát az ezzel kapcsolatos állítások is valótlanok.

Nem igaz, hogy csúszásban lenne az 1-es és 3-as villamosok felújítása. A kivitelezőkkel megkötött szerződések alapján, ütemterv szerint halad a munka, épp ezen a héten kezdődik meg az 1-es vonal Rákóczi hídon való átvezetésének kivitelezése. A projekt kapcsán támogatásvesztési kockázat nem merült fel. Kérdések persze felmerülnek, sajnáljuk, hogy ezeket a Népszabadság fel sem tette. Például: miért nem álltak rendelkezésre kiviteli tervek a városvezetés 2010 őszi hivatalba lépésekor az 1-es és a 3-as villamos felújítására, mi történt 2004 és 2010 között, a projekt állítólagos elkezdése után? Miért nem történt semmi az 1-es villamos Lágymányosi (mai nevén Rákóczi) hídon való átvezetése kapcsán 1995 és 2010 között? Miért nem végezték el az 1-es villamos 1984-ben épült, immár legalább tíz éve rossz állapotú pályáinak felújítását korábban?

Végezetül: az sem igaz, hogy a Budai Fonódó villamoshálózat kiépítése kapcsán támogatásvesztési kockázat állna fenn. A lebonyolításért felelős BKK a kivitelezésre a közbeszerzési eljárást kiírta, a munkák idén megkezdődhetnek és az ütemtervek szerint 2015 vége előtt még tartalékidőkkel együtt is reális a befejezésük. Itt sem árt visszaemlékezni: a projekt kapcsán a Főváros korábbi vezetése nem tudta lezárni a kerületekkel a tárgyalásokat. Ehhez képest mára minden kerület tulajdonosi hozzájárulása rendelkezésre áll, az építési engedélyek jogerősek, a munkák rövidesen megkezdődhetnek. A Széll Kálmán tér fejlesztése kapcsán pedig néhány tuja téren való elhelyezésén kívül semmilyen előkészület nem történt 2010 előtt. A Fővárosi Önkormányzat és a BKK nulláról kezdte a tér átépítésének előkészítését 2011-ben, ha a terveket korábban előkészítették volna, a kivitelezés már elkezdődhetett volna. A kivitelezés itt is idén kezdődhet.

Kérjük, hogy a fővárosi polgárok hiteles tájékoztatása érdekében a Népszabadság valótlan állításait közlő újságok, hírportálok a fentiekről is adjanak hírt.
 
György István                                                Tarlós István
főpolgármester-helyettes                           főpolgármester
 

Hírek

RSS megtekintés