Uniós támogatással épülhet tovább a budapesti csatornahálózat

Uniós támogatással összesen 238 kilométer szennyvízcsatorna épülhet 16 fővárosi kerületben és Budaörsön, a pályázat első fordulójának kedvező elbírálása után a döntés az idei év második felében várható. A 2009-es adatok szerint a fővárosban lévő csaknem 890 ezer lakás több mint 5 százaléka, 46 ezer csatornázatlan, ezekben a háztartásokban 102 ezer ember él - közölte a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Simon Annamária, a Főpolgármesteri Hivatal projektmenedzsment főosztályának vezetője.

A meglévő tisztító létesítmények, illetve a csepeli Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep együttes kapacitása elegendő lenne arra, hogy a teljes fővárost, és az agglomeráció néhány települését is kiszolgálja. A szennyvíz a hiányzó csatornák és egyéb szükséges rendszerek miatt nem jut el a tisztítókig. A főváros, illetve később a Budapest és Budaörs által létrehozott társulás a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében pályázott uniós támogatásra.

A főosztályvezető elmondta: a projekthez 80 százalékos uniós támogatást, nettó 26,5 milliárd forintot várnak. A beruházás keretében a tervek szerint 16 fővárosi kerületben és Budaörsön összesen 238 kilométer szennyvízcsatorna épül, amelyre 14 ezer épületet, csaknem 20 ezer lakást kötnek majd rá.

A csatornák építését várhatóan 2013-ban kezdik, a munkák 2015 első felében fejeződnek be - közölte Bebesy László, a tervező Főmterv irodavezetője. A projekt megvalósításának ütemezését összehangolják a kivitelezés által érintett közterületeken várható egyéb munkálatokkal.