Tarlós: kiemelkedően sikeres volt a 2013-as árvíz elleni védekezés

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a konferencián, mögötte Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója

A nyári rendkívüli dunai árvíz idején végzett önkormányzati védekezésről tartottak konferenciát hétfőn az Újvárosházán. A rendezvényen előadást tartott Tarlós István főpolgármester, Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója és Szeneczey Balázs városfejlesztésért felelős főpolgármester-helyettes.

Budapesten a sorozatos rekordokat megdöntő árhullámok sem emberéletet nem követeltek, sem jelentős lakóövezeti károkat nem okoztak. A mintegy 90 kilométer hosszú fővárosi fővédvonal mentén 3000 hektár belterületet kellett védeni, és a védekezés kiemelkedően sikeres volt – jelentette ki Tarlós István.  Alapvető problémának nevezte ugyanakkor a támfalak elöregedését például a Margit híd környékén, illetve a töltésekét, egyebek mellett a Római-parton. Az utóbbinál tervezett mobilgátra utalva úgy fogalmazott: az árvízi időszak előtt és után "irányított, jól meghatározható kör által vezényelt negatív kampány folyik a Római-part ellen". Ez részben "szerecsenmosdatás" és elhallgatás, részben felelőtlenség, és csak azt nem mondják el a kritikusok, hogy mit kellene szerintük csinálni - fogalmazott. A főpolgármester a jövőben elvégzendő feladatokkal kapcsolatban kijelentette: utasítást adott a Fővárosi Csatornázási Művek szakembereinek a védművek állapotának teljes körű felmérésére, kiemelt figyelemmel a Római-part védelmére. Ezen kívül a vízgazdálkodásról szóló törvény egyes pontjait és a hírközlési rendszereket is össze kell hangolni az eredményes védekezés megvalósításához – tette hozzá.  

 

A dunai árhullám idején vizsgázott először az új rendszer, amit a kormány az elmúlt három évben fejlesztett ki - mondta Bakondi György. A vízügyi igazgatás megújítása, a védelmi igazgatás új rendszere, a katasztrófa védelmi rendszer új logisztikai háttere, a magyar honvédség tartalékos állománya, a rendőrség szakértő szerepe és a jó kommunikációs stratégia nagyban hozzájárultak a 2013-as árvízi védekezés sikeréhez – hangsúlyozta a főigazgató.

Budapesten több rakpartszakasz felújításra szorulhat, köztük a Bem, a Várkert, a Műegyetem rakpart alsó rakpartja, a pesti oldalon a Széchenyi rakpart, a Március 15. téri lépcsősor és a Közraktárak környéki támfal – mondta Szeneczey Balázs. A városfejlesztési főpolgármester-helyettes a római-parti mobilgáttal kapcsolatban hangsúlyozta: a korábbi, Királyok útja mentén haladó nyúlgát sem technikailag, sem a part rehabilitációja szempontjából nem megfelelő.

Az 1998 és 2013 közötti időszakban száznál több nagy árvíz volt Európában. Ezek több mint hétszáz emberéletet követeltek, megközelítőleg félmillió embert kellett kitelepíteni, a gazdasági károk 35 milliárd euróra becsülhetők. Az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete jelentésében arra figyelmeztet, hogy a jövőben még gyakoribbak lesznek a szélsőséges időjárási körülmények, emiatt még több áradásra kell felkészülni.

Hírek

RSS megtekintés