Szerdától újra megáll a metró a Batthyány téren

​Intézkedésemre a Budapesti Közlekedési Központ a mai napon a Fővárosi Katasztrófavédelem, a Fővárosi Csatornázási Művek, a BKV és a BRFK bevonásával a Batthyány téren megvizsgálta, a Duna vízszintjének csökkenésével, miképp tudjuk enyhíteni a fővárosiak számára a közlekedési korlátozásokat. Ennek eredményeként szerda hajnaltól ismét megnyitjuk az M2-es metró Batthyány téri állomását, és a teret újból elérik a környék buszjáratai. A közúti zárások nagyrészt érvényben maradnak, ezért továbbra is arra kérek minden budapestit és a fővárosba tartó ingázót, hogy az egyéni autóhasználat helyett válasszák a közösségi közlekedést, vagy a belsőbb területeken használjanak kerékpárt. A BKK kötöttpályás gerincvonalai és a MÁV-Start elővárosi vonatai megnövelt kapacitással közlekednek. A Bem rakpart, a Batthyány tér térsége és az alsó rakpartok továbbra is lezárva maradnak. A lezárások miatt különleges forgalmi intézkedéseket is életbe léptetett a BKK, amelyek a tömegközlekedés előnyben részesítését szolgálják és egyben a beérkező forgalom elterelésével meggátolják a közúti forgalom feltorlódását a budai belvárosban. 
 
Az alábbiakban ismertetjük a legfrissebb forgalmi változásokat:

BATTHYÁNY TÉR ÉS TÉRSÉGE

- Június 12-én, szerdán reggel üzemkezdettől újra megáll az M2-es metró a Batthyány tér állomáson. Emiatt szerdától az M2-es metróállomás-pótló autóbuszok már nem közlekednek.
 
- A védekezési munkálatok miatt a Batthyány téri aluljáróban a szokásosnál sokkal kevesebb hely áll az utasok rendelkezésére, ezért arra kérünk mindenkit, ne álljon meg az állomás területén, ne nézelődjenek. A metróállomáson lévő jegypénztár még nem üzemel, de a felszínen lévő mozgóárusnál biztosított a jegy- és bérletvásárlás. Az aluljáró üzletei sem nyitnak újra egyelőre.
 
- A metróállomás újranyitásával egyidejűleg, a BKK június 12-én, szerdán hajnaltól eredeti végállomásukról, a Batthyány tér M+H végállomásról indítja a 11-es, a 111-es, a 39-es, a 160-as, és a 260-as autóbuszokat, melyek teljes vonalhosszukban eredeti útvonalon közlekednek a továbbiakban.
 
- A H5-ös HÉV továbbra is a Margit híd budai hídfője (felszíni állomás) és Békásmegyer, illetve Szentendre között közlekednek, csúcsidőben pedig továbbra is minden második vonat visszafordul a Szentlélek térről, a Margit hídi állomás szűkös kapacitás miatt. Ezért a HÉV-pótló autóbuszok továbbra is járnak H5-ös jelzéssel, de immár a Szentlélek tér és a Batthyány tér között.
 
- A Margit híd és a Lánchíd között a Batthyány tér és a Bem rakpart továbbra is lezárva mard a közúti forgalom előtt, oda csak a tömegközlekedés járművei és a kerékpárosok hajthatnak be.

19-ES ÉS 41-ES VILLAMOSOK

A 19-es és a 41-es villamosok továbbra is a Széll Kálmán tér M végállomáshoz viszik az utasokat, a Döbrentei tértől a 18-as villamos vonalán. A kimaradó szakaszon, Batthyány tér M+H és Döbrentei tér között utasaink a sűrűbben közlekedő 86-os busszal utazhatnak.

86-OS AUTÓBUSZOK

A 86-os autóbuszokon továbbra is biztosítja a BKK a szolgáltatást a vonal teljes hosszán. Újbuda, Függetlenségi park felé ismét az eredeti útvonalukon járnak, és az eredeti megállókban állnak meg. Óbuda, Bogdáni út felé a teljes vonalon az eredeti útvonalon járnak és eredeti megállóikban állnak meg, kivéve a Clark Ádám tér és a Batthyány tér M+H közti szakaszt, ahol továbbra is a Fő utcán közlekednek.

BEM RAKPART, FŐ UTCA, ÁRPÁD FEJEDELEM ÚTJA, HORVÁT UTCA, FAZEKAS UTCA

A Török utcában és az Üstökös utcában szerdán visszaáll az eredeti forgalmi rend, valamint az Árpád fejedelem útját is megnyitjuk dél felé a közúti forgalom előtt. Az új forgalmi rendben Óbuda felől az Árpád fejedelem útja felől a Széll Kálmán tér fel (Üstökös utca – Török utca útvonalon) és a Margit hídra Pest felé fel lehet hajtani, de a Bem rakparton dél felé, a Batthyány tér felé továbbra sem lehet továbbhajtani. A várható torlódások miatt az autósok számára Pest felé továbbra is az Árpád hidat ajánljuk.
 
A Fő utcát és a Bem rakpartot továbbra is csak a közösségi közlekedési járművek használhatják. A Horvát utca és a Fazekas utca a Margit körút és a Csalogány utca közötti szakaszon továbbra is szintén kizárólag a közösségi közlekedés számára van fenntartva a Margit körút felé vezető irányban.
 
Dél felől észak felé  továbbra sem lehet Budán belül közlekedni, mivel a Bem József tér lezárása érvényben marad. Aki Dél-Budáról Észak-Budára tart, kérjük, továbbra is használja a Hungária-körgyűrűt vagy az M0-körgyűrűt!

KERÉKPÁROS KÖZLEKEDÉS

A kerékpáros közlekedést segítendő a Fő utca – Clark Ádám tér –  Batthyány tér közötti útvonalon mindkét irányban, illetve dél felé a Bem rakpart – Bem tér – Fő utca, észak felé pedig a Batthyány tér – Bem rakpart – Árpád fejedelem útja útvonalon a BKK biztosítja a kerékpárosok behajtását a lezárt területre, akik ezen a szakaszon is használhatják az úttestet.
 
A Margit híd alatti átjáró továbbra is lezárva marad, illetve a HÉV-állomás mellett továbbra is tilos kerékpározni a Margit híd budai hídfőjénél. Kérjük a kerékpárosokat, hogy a kerékpárút helyett az Árpád fejedelem útját vagy az észak felé egyirányúsított Frankel Leó utat használják ezen a szakaszon.

2-ES VILLAMOS

A 2-es villamosok rövidített útvonalon, Közvágóhíd H és Eötvös tér között közlekednek továbbra is, a megszokott forgalmi rendben (csúcsidőben a villamosok egy része csak a Március 15. térig). A 2-es villamospótló buszok továbbra is Nyugati pályaudvar M és Széchenyi István tér között járnak.

SŰRŰBB JÁRATOK

Az M2-es és M3-as metrót, az 1-es, 1A, 4-es, 6-os, 17-es, 61-es villamosokat, a 9-es és 86-os buszokat továbbra is sűrűbb menetrend szerint közlekedteti a BKK. Az 1-es villamos vonalán a Bécsi út és Lehel utca között 1B jelzésű betétjáratok is közlekednek a reggeli csúcsidőben.

HAMZSABÉGI ÚT

Kedden déltől a Hamzsabégi úton visszaállt az eredeti forgalmi rend, így az 53-as, a 150-es és a 250-es autóbusz újra érinti Újbuda-központ felé a Nagyszőlős utca, Hollókő utca és Vincellér utca megállókat. Az eddig a Hamzsabégi útra terelt 240E autóbusz is ismét eredeti útvonalán közlekedik, és újra megáll a Budaörsi út (Villányi út) megállóban.

MARGITSZIGET

A Margitsziget lezárása érvényben marad, a 26-os autóbuszok nem közlekednek és a 4-6-os villamosok nem állnak meg a Margitszigetnél.

KIRÁLYOK ÚTJA, NÁNÁSI ÚT

A Királyok útja és a Nánási út le van zárva. A 34-es és 934-es autóbus zok továbbra is terelt útvonalon közlekednek. A Pók utca lezárása miatt a 106-os autóbuszok a Szentendrei útra terelve közlekednek, ezért nem érintik az Aquincum H, Pók utca, Silvanus sétány, Nánási út megállókat és Római úti lakótelep végállomást. Az autóbuszok a Kadosa utcai megállót követően a 34-es buszok Aquincum H megállójában állnak meg.

ALSÓ RAKPARTOK

Az alsó rakpartok a Duna mindkét oldalán lezárva maradnak.

EGYÉB KORLÁTOZÁSOK

- A Népfürdő utca részleges lezárása továbbra is fennmarad, így a 115-ös és 133-as buszok továbbra is a Népfürdő utca - Dagály utca útvonalon közlekedhetnek Árpád híd M felé.
 
- A 104-es és 104A autóbuszok nem érintik továbbra sem a Székesdűlő és Székesdűlő, ipartelep megállókat.
 
- Nem közlekednek a D11, D12 és D13-as jelzésű hajók.
 
- A 104-es és a 104A jelzésű buszok nem érintik a Székesdűlő és a Székesdűlő ipartelep megállókat, valamint Rákospalota, Kossuth utca irányában az Újpest, Árpád út hajóállomás megállót.A 122-es buszok Újpest-Városkapu M felé, a 204-es buszok Rákospalota, Kossuth utca irányában, illetve a 196-as buszok Újpalota, Szentmihályi út felé nem érintik az Újpest, Árpád út hajóállomás megállót.

RENDKÍVÜLI FORGALMI REND VÁLTOZÁSOK

- A közösségi közlekedés segítése érdekében az M1-M7-es autópálya közös, budapesti bevezető szakaszán az Egér út és a mai buszsáv kezdete között a városközpont felé a leállósáv helyén buszsávot alakítottunk ki a közösségi közlekedés járatai számára.
 
- Rendkívüli buszsávot jelöltünk ki a Hegyalja úton az Avar utca és a Döbrentei tér között, az Erzsébet híd budai hídfőjéig centrum irányban. Ez azt jelenti, hogy a Hegyalja úton csak egy sáv járható az Erzsébet híd felé – az intézkedés célja a 8-as, 112-es és 239-es autóbuszok előnyben részesítése.
 
- A Dél-Budáról Pest felé haladó, Buda belső területeit elkerülni szándékozó közúti forgalom számára kedvező döntés, hogy a Szerémi útról a Rákóczi hídra az eddigi egy sáv helyett ideiglenesen immár két sávon lehet felhajtani a hídra. A Dombóvári út felől elsőbbségadási kötelezettség létesült a Rákóczi hídra való felhajtáskor Pest felé! Kérjük, vezessenek óvatosan!
 
- A Budafoki út Bogdánffy út - Szent Gellért tér közötti szakaszát lezárjuk a közúti forgalom elől, ide csak a hatóságok és az árvízi közlekedés során kiemelt szerepet kapott, csaknem kétszeres kapacitással működő, a budai rakparti villamosokat is pótló 86-os, valamint a 133E és a 233E autóbuszok hajthatnak be. A Budafoki út külső kerületekből érkező forgalmát a Rákóczi hídra és a Petőfi hídra kívánjuk terelni, mivel a belső budai területek a beáramló forgalmat az alsó és felső rakpartok lezárása miatt nem tudják fogadni, ezért csak a buszokat engedjük be a Budafoki úton a Szent Gellért térig.
 
- A Szent Gellért rakparton a Szent Gellért tér és a Rudas fürdő közötti villamospályára sem lehet autóval felhajtani. A belső sávot hétfőtől kizárólagos közösségi közlekedési sávnak jelöljük ki, így a villamosok mellett az autóbuszok is használni fogják, az autósok azonban csak egy sávot használhatnak majd az Erzsébet híd felé.
 
- Mivel a Clark Ádám térről észak felé minden út le van zárva, a közúti forgalom kezelhetetlen mértékű feltorlódását elkerülendő a Döbrentei tér és a Clark Ádám tér között is lezárjuk a felső rakparti utakat a közúti forgalom előtt. A Döbrentei utcába és a Lánchíd utcába északi irányba csak a 86-os autóbuszok hajthatnak be, a közúti forgalom nem! Az Erzsébet híd felől és a Szent Gellért rakpart felől az Attila út felé lehet haladni az autósoknak, de Észak-Buda a Széll Kálmán tér felől sem megközelíthető közúton a Bem József tér lezárása miatt.
 
- Az Óbuda és a belső budai területek között összeköttetést jelentő 17-es villamos forgalmának fenntartásához előnyben részesítési intézkedések voltak szükségesek. Ennek keretében egyirányúsítottuk a Frankel Leó utcát az Üstökös utcától a Zsigmond térig kifelé irányban, tehát a Zsigmond tértől befelé minden közúti forgalom az Árpád fejedelem útját használhatja, a Frankel Leó utat nem!
 
- Az árvízi védekezésben részt vevő gépjárművek kivételével, a 7,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépkocsik forgalma az alábbi fővárosi útszakaszokon a veszélyhelyzet időtartamára tilos: Külső Bécsi út, Bécsi út, Vörösvári út, Árpád híd, Róbert Károly körút, Lehel út, Béke út, Hungária körút, Könyves Kálmán körút, Mester utca, Margit híd.
 
Kérjük, aki teheti, az autója helyett továbbra is válassza a közösségi közlekedés járműveit, melyeket a főbb gerincvonalakon a BKK továbbra is sűrített menetrenddel közlekedtet. Köszönöm mindazoknak, akik az elmúlt napokban is így tettek! Az átutazók számára továbbra is azt javasoljuk, hogy kerüljék el Budapestet, és az M0 körgyűrűt vegyék igénybe, még akkor is, ha az kerülőt jelent. 
 
Tarlós István
főpolgármester

Hírek

RSS megtekintés