Színházak Éjszakája: 27 színház 300 programmal várja a közönséget szeptember 20-án

Idén új időpontban, több résztvevővel, kétszer akkora anyagi támogatással rendezik meg az őszi szezont elindító Színházak Éjszakáját. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes kiemelte: Budapest, az ország színházi központja visszanyerte vitalitását. Az élhető városok rangsorában pedig már az első ötven város között van, megelőzve a régióban Prágát és Pozsonyt.

A főpolgármester-helyettes szerint Budapest az elmúlt időszakban jelentős változásokon ment keresztül, melyek eredményei szemmel láthatóak. Számos évekig befejezetlen projektet lezártak, új fejlesztésekbe kezdtek. Ezt a város polgárain kívül a külföldiek, a nemzetközi szakemberek is észreveszik: az Economist Intelligence Unit idei élhető város rangsorában már az első ötven közé került a magyar főváros, megelőzve Londont és New Yorkot, valamint olyan régióbeli városokat, mint Prága és Pozsony. Bagdy Gábor kiemelte: nálunk nagyon szerencsések a földrajzi adottságok, a természeti környezet vonatkozásában már elsők is voltunk, mégis egy igazán élettel teli, pezsgő városnak a kulturális élet elengedhetetlen része.

A főpolgármester-helyettes arra is fel hívta a figyelmet, hogy a fővárosban működő színházak közül mindössze 13 fővárosi önkormányzati fenntartású, ám az összes budapesti néző 70%-a ezen színházak előadásait látogatja.  Ezért is számít fontos és kiemelkedő eseménynek a Budapest életében a Színházak Éjszakája, mely egyszerre népszerűsíti és élménnyé varázsolja a színházba járást.

 

A projekt szervezőinek munkáját és sikerét tavaly a Fővárosi Önkormányzat legnagyobb, alkotó kollektíváknak járó elismerésével, a Budapestért Díjjal ismerte el. A rendezvény sikerét mutatja, hogy a hagyományos rendezvényhelyszínek száma közel duplájára nőtt tavaly óta: 27 színház, 28 helyszín tartja nyitva kapuit ezen a kiemelt napon, illetve éjszakán. A Főváros ennek megfelelően a korábbi évekhez képest magasabb összegű támogatással segíti az eseményt: míg 2012-ben 8,5 millió forintot, 2013-ban pedig 9 millió forintot biztosított a programok megrendezéséhez, addig 2014-ben 17,6 millió forint fővárosi forrást bocsátott a szervezők rendelkezésére.

Komáromi György projektvezető az esemény keddi budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az idén először fesztiválközpontot nyitottak: szeptember 2. és 20. között várja az érdeklődőket a SzínházPONT a volt Budapest Galéria épületében. A nézők itt tájékozódhatnak a programokról, megvásárolhatják a karszalagot és különleges produkciókat is láthatnak.

További információk, programok:www.szinhazakejszakaja.hu

Hírek

RSS megtekintés