Színházigazgatói prémium: Tarlós István felfüggesztette a döntést

- Felfüggesztettem a közgyűlés döntését a Madách Színház igazgatójának adandó prémiumról, jelenleg tehát nincs az ügyben érvényes döntés, az önkormányzat jogászai vizsgálják a juttatás szabályosságát – jelentette be a közgyűlés szünetében tartott sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.

Emlékeztetett rá, hogy „szoktam az ellenzékkel is beszélgetni”, a Jobbikkal éppen tegnap tárgyalt, a prémium ügyében sem akkor, sem a közgyűlést megelőzően nem tettek észrevételt.  Az ellenzéki párt viszont kedd délelőtt sajtótájékoztatón közölte: feljelentést tesz a prémiumról szóló döntés miatt, szerinte ugyanis törvénysértő a prémium kifizetése egy veszteséges színházban. A Jobbik eljárását Tarlós „eléggé barátságtalan és szokatlan lépésnek” nevezte.

A főpolgármester elmondta, hogy az ügyben a jogászok szakvéleménye alapján még e hónapban ismét dönthet a közgyűlés. Tarlós hozzáfűzte: a javadalmazási szabályzatot a közgyűlés alkotta, és azt bármikor megváltoztathatja, valamint joga van egy vezetői teljesítményt honorálni, „ez semmilyen jogszabályba nem ütközik”. Kitért rá, hogy a Madách Színház közvetlen bevétele 2012-ben 49 millió Ft volt, közvetett bevétele 2,4 millió Ft, közvetlen kiadása 14,3 millión Ft, közvetett kiadása pedig 56 millió Ft. – A kettő különbözete valóban 18,7 millió Ft mínusz, de figyelembe kell venni, hogy a színház a fővárostól tavaly 10 millió Ft-os támogatást kapott, ugyanakkor bérleti díjként 244 millió Ft-ot fizetett be a fővárosnak. Ráadásul a színház az elmúlt években 810 millió Ft eredménytartalékot halmozott fel – hangsúlyozta Tarlós. „Egy színigazgató teljesítményét képtelenség pusztán a finanszírozási helyzet alapján megítélni, ugyanezt elmondtam korábban az Új Színházat vezető Dörner György esetében is” – jelentette ki a főpolgármester. A pénzügyi helyzet ugyanis nem kizárólag az igazgatótól függ, és figyelembe kell venni a színház látogatottságát is: a Madách telt házzal játszik, az előadásokra alig lehet jegyet kapni – tette hozzá.

Visszautasította a főpolgármester a Demokratikus Koalíció nevű formáció minapi nyilatkozatát, miszerint „a BKV 150 buszjáratot szervezett ki Széles Gábor Fidesz-közeli nagyvállalkozó cégének, a VT-Transmansnak, emiatt pedig dolgozókat bocsát el, Széles viszont jól járt, megéri neki támogatni Orbán Viktort és pártját, fenntartani a Magyar Hírlapot, az ECHO TV -t, finanszírozni a Békemenetet, a bőkezű ellenszolgáltatást a BKV dolgozóinak munkahelye és az adófizetők pénze bánja”. Tarlós István felkérte a formációt, ne állítson valótlanságokat, és ne tegyen kétségbeesett, politikai haszonszerző nyilatkozatokat. „A DK állításával szemben az adófizetők pénze azt bánta, ami itt a korábbi ciklusokban történt a BKV-val” – fogalmazott a főpolgármester. Emlékeztetett rá, hogy míg az előző ciklusokban a BKV 112 milliárd Ft működési hitelt vett fel, ehhez képest 2010 óta egy fillért sem, és a 2010-es 82 milliárd Ft-os hitelállományt mára sikerült 60 milliárd Ft-ra leszorítani.

Tarlós kitért rá: a BKV súlyos strukturális és működési problémákkal küszködött, 1100 buszt kéne cserélni, korábban a járműállomány cseréjével senki sem törődött. A kiszervezés „nem ördögtől való ötlet”, megszabadítja a fővárost egy kényszerű és tömeges járműcserétől, amire önerőből nem volna képes. A főpolgármester megemlítette, hogy információi szerint az alvállalkozó átveszi a járművezetők jelentős részét.