Reagálás a Fővárosi Közgyűlés MSZP-frakciója vezetőjének, Horváth Csabának „fekete könyvére”

Horváth Csaba november 24-én vasárnap „nagysikerű” sajtótájékoztatót tartott, amelyen bemutatta az MSZP fővárosi frakciója tagjainak közgyűlési hozzászólásait tartalmazó 220 oldalas szöveggyűjteményét. A sajtótájékoztatót intenzív internetes érdeklődés követte, egy hét alatt 64 érdeklődő tekintette meg az MSZP honlapjára feltett, a sajtótájékoztatóról készült videófelvételt.

Horváth Csaba maga sem csigázta fel a közvélemény „fekete könyve” iránti érdeklődését, hiszen az abban foglaltakkal kapcsolatban a következőket mondta sajtótájékoztatóján: „ …. A könyvről általánosan szeretném elmondani, hogy ez egy virtuális kiadvány, kár kinyomtatni, ezért csak egyszer tettük meg……”

Horváth Csabával még saját pártja sem ért egyet. Az MSZP honlapján az alábbi szöveg szerepel a „fekete könyvről” közzétett írásban:

„Az MSZP főpolgármester-jelöltje szerint Budapest ma egy kifosztott város. Horváth Csaba erről vasárnap, a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján beszélt, amikor bemutatta Budapest "fekete könyvét", amelyben a fideszes városvezetés szerintük rossz döntéseit taglalják.”

Szóval amiket elmondott a sajtótájékoztatóján, az Horváth Csaba szerint van úgy, azzal az MSZP sem azonosul.

Kedves Horváth Csaba!

Ön a jelenlegi városvezetést bírálja, miért nem azt sorolja fel, hogy a 2010-et megelőző négy évben mit csináltak, mi az a teljesítmény, amire oly büszke.

Komolytalan választási ígéretét a közösségi közlekedés ingyenessé tételéről és a Duna alatt hosszában megépítendő alagútról most hagyjuk. De a teljesség igénye nélkül nézzük meg – miközben persze állampolgári jogával élve mindezt megteheti –, mik azok a dolgok, amelyek miatt Önnek semmilyen erkölcsi és szakmai alapja nincs arra, hogy a jelenlegi városvezetést bírálja.

Ön az előző ciklusban Budapest egyik főpolgármester-helyetteseként dolgozott, és városvezetőként közreműködött abban, hogy 2010-ben a BKV adósságával együtt 260 milliárd Ft feletti adósságállománnyal adták át a várost a jelenlegi városvezetésnek. A teljesség igénye nélkül csak néhány dolgot említve, ugyancsak közreműködött abban, hogy örökül hagytak 110 milliárd Ft 4-es metró beruházással összefüggő, a várossal szemben támasztott kivitelezői követelést. A 4-es metró átadását 2010-re ígérték, semmi sem lett belőle. A Rác fürdő beruházást 2008. július 31-én a módosított szerződés szerint is be kellett volna fejezni, nem így lett. Az Alstom Metropolis metrókocsikat a szerződés szerint 2008- 2009-ben le kellett volna szállítani, nem történt meg, az ügyet, mint a többi hasonlót is, nekünk kellett rendbe tenni. A CET-et (Bálna) 2010 szeptemberében kellett volna átadniuk, mindezek nem történtek meg. A bíróság ítélete alapján viszont garanciát adtak arra, hogyha a beruházó cég nem tudja a hitelt nyújtó banknak visszafizetni a felvett kölcsönt, a Fővárosi Önkormányzat majd helyette visszafizeti azt. Ön egy 43 milliárdos villamostender ügyében kiszabott egymillió Ft-os közbeszerzési bírságot – aminek persze mi sem örülünk –  úgy állít be, mint elképesztő világraszóló hibát, elfelejtkezik arról, hogy amikor Ön főpolgármester-helyettes volt, az Európai Bizottság által kirendelt szakértők összegző jelentése alapján a 4-es metró beruházás szabálytalan közbeszerzései kapcsán a Fővárostól 57 milliárd (!) Ft támogatást vontak el, a csepeli szennyvíztisztító beruházás vizsgálatát követően pedig 12 milliárd Ft támogatásmegvonással büntették a várost. Az Ön közreműködésével elért fenti „sikerek” felsorolását sajnos még hosszasan folytathatnám, de itt és most ezt nem teszem. Pusztán egy sommás reakció az Ön „fekete könyvnek” nevezett, többségében MSZP-s képviselői hozzászólásokat tartalmazó szöveggyűjteményére:

Kedves Horváth Csaba, hagyja a bírálatot másra, Ön jobb, ha hallgat.

dr. György István
városüzemeltetési főpolgármester-helyettes

Hírek

RSS megtekintés