Kitüntetéseket adtak át a fővárosi pedagógusnap alkalmából

​A fővárosi pedagógusnap alkalmából rendezett hétfői ünnepségen huszonöten kaptak Bárczy István Díjat, az elismeréseket Csomós Miklós oktatási és kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes adta át.

A Bárczy István Díjat 2009-ben alapította a Fővárosi Közgyűlés, és 2010-ben került sor első alkalommal az átadására. A kitüntetés a fővárosban működő közoktatási és gyermekvédelmi intézmények azon munkatársai részére adományozható, akik hosszú éveken át kiemelkedő teljesítményükkel hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, oktatásához, képzéséhez, és ezáltal a főváros fejlődéséhez. Az idei Bárczy István Díjakat Csomós Miklós adta át a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola ünnepi műsora keretében. Az oktatási és kulturális főpolgármester-helyettes az ünnepségen úgy fogalmazott: „a tanév lezárásakor számot vetünk azzal az évvel, ami mögöttünk van. Ez a számvetés egy kicsit szomorú, hiszen ismét elmúlt egy év, másfelől pedig lehetőséget ad arra, hogy az ember végiggondolja, mit csinált jól és rosszul az elmúlt évben”.

Mint mondta, mindig örömmel tölti el, amikor Bárczy István Díjakkal tüntetheti ki azokat a pedagógusokat munkájukért, akik a pedagógia, a nevelés és oktatás színvonalában jelentős eredményeket értek el. "Gratulálok ahhoz az életúthoz és munkához, amiben részt vettek, és továbbra is részt vesznek. A társadalomban az egyik legfontosabb hivatás a tanári hivatás, és az oktatás színvonala mindig a pedagógusokon múlik és az is Önökön múlik, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke" – tette hozzá.

A díjazottak

Aranyiné Farkas Magdolna intézményvezető (kiemelkedő pedagógiai, szakmai munkássága és példamutató vezetői tevékenységének elismeréseként),

Bálint Beáta óvodavezető (az egészséges életmódra történő nevelésre, a néphagyományok megőrzésére nagy hangsúlyt fektető vezetői tevékenysége, valamint a gyermekek harmonikus fejlődéséért végzett odaadó munkája elismeréseként),

Dérczyné Somogyi Veronika nyugalmazott igazgató (a látássérült gyermekek nevelése-oktatása területén végzett kiemelkedő szakmai tevékenységének elismeréseként,

Elek Ilona nyugalmazott óvodavezető (a gyermekvédelmi intézményben elhelyezett óvodáskorú gyermekek nevelése érdekében kifejtett áldozatos óvodapedagógusi és vezetői munkájáért, elkötelezett szakmai munkája elismeréseként),

dr. Enczi Jánosné intézményvezető (több mint két évtizedes pedagógiai, szakmai tevékenysége, lelkiismeretes munkája elismeréseként),

Endrődi Gábor intézményvezető (több mint három évtizedes magas színvonalú szakmai és pedagógiai munkásságáért, kiemelkedő közösségfejlesztő tevékenységéért),

Galicz István igazgatóhelyettes (kiemelkedő pedagógiai, szakmai munkássága, valamint a hátrányos helyzetű diákok oktatásában elért eredményei elismeréseként),

Hobinka Ildikó nyugalmazott vezető tanár (kiemelkedő szaktanári munkásságáért, amellyel hozzájárult a tehetséggondozáshoz és a fővárosi kémiatanárok kimagasló szintű továbbképzéséhez), 

Horváth Gábor intézményvezető (korszerű és példaértékű pedagógiai, vezetői szemlélete, a kétnyelvű oktatás területén kifejtett magas színvonalú munkássága elismeréseként),

Kajáry Ildikó intézményvezető (a gyógypedagógia területén és annak képviseletében a fővárosban végzett kimagasló szakmai munkája elismeréseként),

Magyar Margit intézményvezető (az alapfokú művészetoktatás megszilárdításának érdekében folytatott példaértékű szakmai munkájának elismeréseként),

Moharos Viktorné nyugalmazott címzetes igazgató (sokoldalú, több mint négy évtizedes pedagógiai tevékenységéért, a hátrányos helyzetű fiatalok nevelése, oktatása érdekében kifejtett áldozatos munkájáért), 

dr. Müllner Erzsébet vezető tanár (a klasszikus oktatási módszerek következetes képviseletéért és az országosan kimagasló oktató-nevelő munkássága elismeréseként),

dr. Nahlik Györgyné nyugalmazott pedagógus (az ifjúság nevelése érdekében nagy elhivatottsággal végzett, több évtizedes példaértékű pedagógiai szakmai munkája elismeréseként),

Nedoba Katalin óvodavezető (a különleges bánásmódot igénylő gyerekek neveléséért, és az elkötelezett óvodai nevelőmunka irányításáért),

dr. Padányi Máriusné nyugalmazott tanár, címzetes egyetemi docens (a sport és az oktatás területén végzett kimagasló szakmai tevékenységéért, több évtizedes áldozatos munkájáért),

Palotai Istvánné óvodavezető (a több évtizedes kimagasló pedagógiai és elhivatott vezetői tevékenysége elismeréseként),

dr. Perczel Sándorné nyugalmazott tanár, munkaközösség-vezető (a természettudományok oktatása terén kifejtett jelentős tevékenységéért, valamint a társadalmi szolidaritás jegyében végzett szolgálatáért, áldozatos munkájáért),

dr. Szécsi Árpádné gyakorlatvezető óvodapedagógus (az óvodáskorú gyermekek egészséges életmódra nevelése érdekében végezett sokrétű, több évtizedes munkásságáért),

Székely-Mádai Lászlóné  nyugalmazott tanár (több mint harminchét évnyi pedagógiai, szakmai munkássága elismeréseként, önzetlenül végzett munkájáért, odaadásáért, életútjának elismeréseként),

Szőcs Tamás igazgatóhelyettes (példamutató pedagógiai munkássága, valamint a tehetséggondozás terén elért kimagasló eredményei elismeréseként),

Tápai Ildikó Anikó intézményvezető (a német nemzetiségi oktatás megszilárdításának érdekében folytatott példaértékű szakmai munkájának elismeréseként), 

Temesvári Miklós  vezető tanító (fővárosi és országos hírnevet szerzett taneszköz fejlesztő és pedagógusi továbbképző tevékenységéért, kimagasló szakmai tudásáért, elhivatottságáért, példaértékű önmegújító képességéért),

Ujvári Pál nyugalmazott tanár (több mint négy évtizedes kiemelkedő és sokoldalú pedagógiai-szakmai munkássága, valamint tudományos alkotói tevékenysége elismeréseként),

Vancsisin Gáborné nyugalmazott vezető tanár (több évtizedes vezető tanári tevékenységéért, nagy hivatástudattal végzett továbbképző és tehetséggondozó munkája elismeréseként).

Hírek

RSS megtekintés