Iskolakapun kívüli program: Budapesti Városismereti Verseny 2013

Budapest egyesítésének 140. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun Kívüli Program” elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez a főváros középiskolás diákjai számára.

Célja: Budapest főváros fejlődésének (provinciális kisvárosokból világváros) a kiegyezés korától a XIX-XX század fordulójáig és a polgári életmód változásának a megismerése.

A verseny menete:

A verseny két fordulóból és egy döntőből áll.
 
Az első forduló aktivitásra épülő tájékozódási séta a Várnegyed területén, ahol több helyszínt felkeresve, megtalálva helyszíni feladatokat kell megoldani, míg a második forduló a Fővárosi Levéltár és a Szabó Ervin Könyvtár gyűjteményeiből, csapatonkénti kutatómunka és az addig szerzett ismeretek önálló feldolgozása. A fordulókat értékelés követi, ami alapján eldől, mely 10 csapat jut tovább a döntőbe, ahol egyrészt az első és második forduló megoldásait, feldolgozását kell prezentálni, ill. az addig megszerzett tudást kell elméletben hasznosítani.
 
A feladatok egy részének megoldásához szükséges a XIX. sz. fontos személyiségeinek, eseményeinek, az ahhoz kapcsolódó évszámoknak, az építészeti stílusainak előzetes ismerete. A többi feladat megoldásához megfigyelő készségre, ötletekre, helyzetfelismerésre lesz szükség.

Fordulók időpontja és helyszíne:

1. forduló: 2013. október 15. (kedd) 14 óra Budai Vár területe, gyülekező a Budapesti Történeti Múzeumban, menetidő kb. 60-80 perc

2. forduló leadási határideje:  2013. október 28. (hétfő)
Kutatási helyszínek:
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Budapest, VIII. Szabó Ervin tér 1.
Fővárosi Levéltár, Budapest, XIII. Teve u. 3-5.
és a két intézmény internetes elérhetőségein www.fszek.hu és: www.bfl.archivportal.hu
 
Döntő: 2013. november 18. (hétfő) 14 óra (Helyszín: Fővárosi Levéltár)

Jelentkezés:

A nevezési lap kitöltésével a Főpolgármesteri Hivatal Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztályán lehet a NemetbertaS@Budapest.hu címen. (A nevezési lap itt tölthető le.) Kérjük, hogy a levél tárgyában tüntessétek fel „Városismereti Verseny 2013”. A nevezési lapot az intézmények számára elektronikusan megküldjük, valamint letölthető Budapest Főváros Önkormányzatának hivatalos honlapjáról, a www.budapest.hu weboldalról, illetve a programsorozat hivatalos Facebook oldaláról „Iskolakapun Kívüli Program”. Érdeklődni a 327-1287 telefonszámon, Németberta Sándornál lehet.
 
Nevezési határidő: 2013. október 7. (hétfő)
 
A versenyre középiskolásokból álló, 4 fős csapatok jelentkezését várjuk.

Díjazás:

Az I. helyezett csapat tagjai 25.000,- Ft/ fő
a II helyezett csapat tagjai 20.000,- Ft/fő
a III. helyezett csapat tagjai 15.000,- Ft/fő kultúra utalványban részesülnek
valamint az I-III. csapatok 2014 év nyarán részt vehetnek a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár által szervezett Szabadszállási Élménytáborban.

Minden döntőbe jutott csapat könyvjutalmat kap, valamint a legaktívabb iskola is, ahonnan a legtöbb diák jelentkezik.

Kapcsolódó hírek

​Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala az „Iskolakapun Kívüli Program" elnevezésű rendezvénysorozat keretében városismereti versenyt szervez fővárosi középiskolás diákok számára. A vetélkedő célja Budapest történetének megismerése.
A Fővárosi Önkormányzat meghívására – az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” elnevezésű programsorozat részeként – a határon túlról 25 diák és 5 pedagógus töltött négy napot Budapesten a Határok Nélkül Kárpát-medencei Ifjúsági Találkozó résztvevőjeként a nemzeti összetartozás napja alkalmából.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek” programsorozat keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet négy kategóriában.
Június 16 - augusztus 31. között, öt helyszínen - Gergelyiugornyán, Pilisszántón, Soltvadkerten, Verőcén és Szabadszálláson -kedvezményes nyári táborozási lehetőség heti turnusokban szervezett, hétfői érkezéssel és legkésőbb szombat reggeli utáni távozással.
A Főpolgármesteri Hivatal Kulturális, Turisztikai, Sport, Köznevelési és Szociálpolitikai Főosztálya, valamint a Mozaik Gazdasági Szervezet az „Iskolakapun Kívüli Tevékenységek" keretében fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet. Jelentkezni március 3-ig lehet.