Idén is várják a Budapestet száz szóban bemutató írásokat

A tavalyi sikeres projekt folytatásaként idén is megszervezi a Budapestet száz szóban bemutató akciót a Mindspace nonprofit szervezet. A legjobb 12 alkotást kiállítják a Cafe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon – mondta a pályázatról tartott tájékoztatón Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ vezetője.

A művészeti seregszemle immár 24. éve vállal jelentős szerepet a kortárs művészetek képviseletében és a szervezők fontosnak tartják, hogy a fesztivál ideje alatt a különböző művészeti ágak legújabb bemutatói, kiállításai és produktumai mellett olyan kezdeményezéseknek is lehetőséget biztosítsanak a bemutatkozásra, amilyen a 100 szóban Budapest projekt is - mondta Bán Teodóra. Kiemelte: a fesztivál több mint 40 helyszínen, csaknem 180 komoly- és könnyűzenei programmal, valamint dzsessz-, tánc-, világzenei, opera-, színházi és újcirkuszi, képzőművészeti és irodalmi programokkal várja a látogatókat ősszel.

A pályázatra, amelyet egy chilei kezdeményezés mintájára hirdettek meg, maximum száz szóból álló írásokkal lehet jelentkezni az ország egész területéről vagy akár a határon túlról is - mondta el Kobrizsa Ádám, a Mindspace alapítója. Azoknak az írásait várják, akik szívesen megfogalmaznák a fővárossal kapcsolatos érzéseiket, élményeiket, benyomásaikat egy közösségi akció keretében – tette hozzá.

A felhíváshoz idén két közösségi játék is kapcsolódik, mindkettő célja, hogy erősítse a város és annak lakói közötti kapcsolatot. Ezek tapasztalatairól konferenciát is rendeznek majd októberben, a Cafe Budapest keretében.

Hírek

RSS megtekintés