Graffitiseket ért tetten két fiatal a 148-as buszon

Tegnap a kora esti órákban két fiatalkorút értek tetten, miközben egy BKV járaton rongálni kezdtek. A graffitisekre két másik utas lett figyelmes, akik rögtön jelezték azt a járművezetőnek. Nekik köszönhetően nem keletkezett jelentős kár.
 
Tegnap este 19 óra körül a XXI. kerületben a Szarka utcai megállónál a 148-as autóbuszon két fiatal utasunk szólt a járművezetőnek, miután észrevették, hogy két, velük körülbelül azonos korú fiú az egyik ülés háttámláját firkálja. Ezt követően a vezető az ajtókat a nem nyitotta ki a megállóban, elzárva ezzel a menekülés útját, valamint rádión jelentette a történteket. A kiérkező rendőrök kihallgatták az érintetteket és a szemtanúkat. A járműben mindössze 7000 forintos kár keletkezett, ám ez jóval nagyobb összeg is lehetett volna a két fiatal nélkül, akik példamutatóan viselkedtek és nem hallgattak a vandálok cselekedetéről.
 
Különösen nagy terhet rónak a BKV Zrt.-re a járművek utasterében, valamint külső burkolatán, illetve az állomásokon keletkező, vandalizmus, graffitik, és egyéb rongálások által okozott károk. Ezek rendszeres helyreállítására évente körülbelül 100 millió forintot költünk. A tetten ért személyek, vagy ismeretlen tettesek ellen természetesen minden esetben feljelentést teszünk.
 
A BKK és a BKV továbbra is számít a hasonlóan becsületes utasok közreműködésére abban, hogy megakadályozhassuk a rongálásokat és megőrizhessük a járművek tisztaságát és sértetlenségét – hiszen együtt többet tehetünk.
 
A két fiatal helytálló, bátor viselkedését ezúton is köszönjük!
 
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.