Folytatódik a városrehabilitáció Ferencvárosban

Több mint százéves társasház, József Attila egykori lakhelye újult meg Ferencvárosban, a Márton utca 5/A szám alatt. A rehabilitáció összköltsége 146,5 millió forint, amelynek 70%-át a Fővárosi Rehabilitációs Keret biztosította.

- Budapest 2010 után erőteljes fejlődésnek indult, ez nagyrészt annak is köszönhető, hogy jóval hatékonyabbá vált az együttműködés a kormány, a Fővárosi Önkormányzat és a kerületek között. Ennek a közös munkának remek példája a ferencvárosi városrehabilitáció – mondta az átadáson Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes. Az elmúlt hónapokban számos nagyszabású fejlesztés fejeződött be a fővárosban, ilyen a tavaly ősszel átadott Bálna, vagy a múlt héten felavatott Ferenciek tere – tette hozzá.

 

A Márton utcai épület felújítása során a fő szempont az értékek megtartása, valamint a nagyobb, összkomfortos lakások kialakítása volt. Ennek megfelelően az összesített alapterület 390 négyzetméterről 444 négyzetméterre nőtt – mondta Bácskai János, IX. kerületi polgármester. Kiemelte: - a társasház, amely egykor József Attila lakhelye volt, a hetedik rehabilitált épület, amit az elmúlt három és fél évben átadott a Ferencvárosi Önkormányzat.

Az 1912-ben épült egy emeletes épületben hat egyszobás garzont és négy kétszobás lakást alakítottak ki. A közös területen stílusban illeszkedő lámpatesteket alakítottak ki, a korábbi töredezett betonozású udvar térkő és gyep burkolatot kapott.

Hírek

RSS megtekintés