Felavatták Klauzál Gábor szobrát

Vannak tartozásaink a múltunkkal szemben, és ezzel az emlékművel most valamit törlesztünk ebből az adósságból – mondta Tarlós István főpolgármester Klauzál Gábor szobrának avatási ünnepségén. Az alkotás Budatétényben, az első független magyar kormány földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszterének nevét viselő művelődési ház előtt kapott helyet. A Klauzál Napok nyitórendezvényén Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter is részt vett, aki beszédében kiemelte: egy nemzet nem lehet naggyá, ha nem emlékszik a múltjára.
 
A Klauzál Gábor Társaság által életre hívott, és idén hetedik alkalommal megrendezett „Klauzál Napok Tétényben” elnevezésű rendezvénysorozat nyitóeseményeként felavatták Klauzál Gábor egészalakos bronzszobrát. Tarlós István főpolgármester tiszteletét és köszönetét fejezte ki a Klauzál Gábor Társaságnak és Budafok-Tétény Önkormányzatának, hogy vállalt feladatuknak tekintették Klauzál Gábor emlékének megőrzését.
 
 
 
A főpolgármester kiemelte, hogy Klauzál iparvédő politikája több szempontból is fontos volt a kor számára, és példaértékű napjainkban is. A Védegylet megalapítása a hazai iparosok áruinak védelmét szolgálta, amikor a kor kiélezett nemzetközi politikai színterén hazánkkal szemben vámrendszert alakított ki a bécsi udvar, ami ellen egy önálló, a hazai mezőgazdaságra és iparra épülő gazdaságot kellett kiépíteni. Klauzál Gábor és munkatársai ezzel letették annak a politikának is az alapjait, amit ma nemzet-gazdaságnak hívunk.
 
 
Tarlós István beszélt arról is, hogy Klauzál nagyszerű szónoklatokban tett hitet a szólásszabadság, a magyar nyelv hivatalossá tétele, a városok jogállásának, belső szervezetének rendezése, a polgárság jogai vagy akár a zsidók emancipációja mellett.
 


Az avatóünnepségen Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter szólt a hazaszeretetről, amely erősebb volt az egyéni érdekeknél, és egységbe forrasztotta a kor nagyjait Széchenyitől Kossuthig, Deáktól Batthyányig, Táncsicstól Klauzálig. A XIX. század dicső évei ma is összefogásra, nemzeti egységre szólítanak minket – hangsúlyozta a tárcavezető.
 
A szobor felállítását a Klauzál Gábor Társaság kezdeményezte 2009-ben – mondta el dr. Dobos Károly, a társaság elnöke. Az alkotást Benedek György szobrász, Munkácsy-díjas érdemes művész készítette, teljes alkotói honoráriumáról lemondva.  Az egykori reformpolitikus szobrának felállításához mások mellett a Fővárosi Önkormányzat is hozzájárult egymillió forinttal.

Hírek

RSS megtekintés