Bővült a díszkivilágítási lista, megújul a margitszigeti futókör

Csaknem 120 napirendi pontot tárgyalt meg 2013. december 11-i ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Döntöttek a BKK igazgatóságának kibővítéséről és új tagjairól. Határoztak arról is, hogy 17 újabb középület, emlékmű, szobor kaphat díszkivilágítást. Az inflációval megegyező mértékben, 2,4 %-kal emelkedik a teherforgalmi behajtási díj. További 80 millió Ft jut a hajléktalanellátás bővítésére a Belügyminisztériummal kötött támogatási szerződés alapján. Kiírhatják a közbeszerzést a Széll Kálmán tér megújítására. Felújítják a Lánchíd budai villamos-aluljáróját is, valamint a margitszigeti futókört. Nem változnak jövőre a temetési költségek.

​A Fővárosi Közgyűlés ülésének kezdete előtt a teremben demonstráltak azon cégek képviselői, amelyek a Bálna generálkivitelezőjével, a WHB Kft.-vel álltak szerződésben. A mintegy húsz tiltakozó "Hol a pénzünk?" feliratú fehér pólóban foglalt helyet a teremben. A sajtó munkatársainak kiosztott háttéranyag szerint a Bálna épületét magyar vállalkozók építették fel, és azért, hogy hozzájussanak a munkához, a beruházó közvetítő cég egymilliárd forintos bankgaranciát igényelt tőlük, amelyet át is utaltak. Ezt a pénz viszont a teljesítés után nem kapták vissza, mint fogalmaztak, a főváros elperelte ezt a garanciát a vállalkozásoktól.

Bálna: a főváros nem tud pénzt adni az alvállalkozóknak

Tarlós István főpolgármester az üggyel kapcsolatban az ülés elején elmondta: a főváros a Bálna ügyében egy lebonyolító céggel állt jogviszonyban, amely az alvállalkozóktól szedte össze a hiányzó bankgaranciát. A bankgaranciát a főváros lehívta, ez ügyben a Kúria jogerős döntésével a fővárosnak adott igazat. Ha ezt a pénzt méltányosságból odaadják az alvállalkozóknak, akkor súlyos törvénysértést követne el a város. A főpolgármester méltányolta az alvállalkozók munkáját, de – mint mondta – „elmentek a falig”, nem tudnak további segítséget nyújtani.


Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes azt mondta, az alvállalkozók garanciája ügyében nincs módja a fővárosnak dönteni. Emellett felolvasta azt a levelet, amelyet egy korábbi demonstrációra válaszul írtak. Ebben az szerepel, hogy elismerik, és nagyra becsülik az alvállalkozók munkáját, de a főváros minden lehetőségét kimerítette. 

Bővítették a BKK igazgatóságát

Döntött a Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ igazgatóságának 7 főre bővítéséről és tagok cseréjéről 28 igen, 2 nem szavazattal, tartózkodás nélkül. Az igazgatóságból visszahívták Pongrácz Gergelyt, helyére Rostás Zoltán került, a testület két új tagja lett Szegvári Péter és Nemesdy Ervin. Tarlós István főpolgármester a vitában ezzel kapcsolatban azt mondta: a cél, hogy az új szakemberekkel szakmailag erősítsék a BKK-t. 

Díszkivilágítást kap számos középület és szobor

További tizenhét szobor, épület vagy emlékmű kaphat díszvilágítást, erre elsősorban állami, civil és egyházi szervezetek, valamint önkormányzatok tettek javaslatot. A díszvilágításról szóló rendelet módosításáról 18 igen, 1 nem szavazattal, 11 tartózkodás mellett döntött a közgyűlés. György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes jelezte: Budapesten évente 200 millió Ft-ba kerül a díszvilágítás, a mostani bővítés a költségeket 1%-kal növeli – tette hozzá.
 
Díszvilágítást kap gróf Bethlen István budavári szobra, a Bécsi kapu téren Jagelló Ulászló és Szent Hedvig emlékműve, a Várkert Bazár épületegyüttese, az óbudai Lajos utcában a főplébánia melletti Haza Hősei emlékmű, a szintén ott található a Harangjáték alkotás, Nepomuki Szent János szobra és a Szent Flórián-szobor, továbbá az V. kerületi Élet Menete szobor. Ugyancsak kivilágítják majd a belvárosi Olimpiai parkban létesítendő olimpiai emlékművet, az Ötkarika kompozíciót és az Olimpikonok falát. Díszvilágítást kap a Keleti Pályaudvar főhomlokzata, a Baross téri Baross Gábor szobor, valamint a Móricz Zsigmond körtéri Móricz-szobor. Kivilágítják a Margitszigeten nemrégiben felállított Urmánczy Nándor emlékpadot is. A döntés szerint díszvilágítást kap a XXII. kerületben a Szentháromság téri első világháborús Hősi emlék és a Szent Flórián téri Szent Flórián-szobor is. 

2,4%-kal emelkedik a teherforgalmi behajtási díj

Az inflációval megegyező mértékben, 2,4 százalékkal emelik Budapesten a teherforgalmi behajtási díjat - erről 20 igen 2 nem és 8 tartózkodó szavazattal fogadták el. Az előterjesztők azt írták, hogy a díjak 2010. február óta nem változtak, a forgalomcsillapítási hatás fenntartása érdekében viszont szükséges az inflációval megegyező mértékű emelés. Egy KRESZ-módosítást is átvezettek a javaslat elfogadásával, ennek értelmében a pénz- és értékszállító járművek, valamint a polgárőrök járművei szolgálatban behajthatnak olyan övezetbe, amelybe egyébként tilos lenne.

Indulhat a Széll Kálmán tér felújításának közbeszerzése

Megindulhat a Széll Kálmán tér felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárás. Az egyhangúlag, 28 támogató szavazattal elfogadott határozat szerint a beruházás költségvetése 4,8 milliárd forint, ebből egyebek mellett a tér mentén lévő közutak és közlekedési csomópontok újulnak meg a közösségi közlekedés előnyben részesítésével, szélesítik a gyalogos felületeket, kerékpárutat, B+R (bike+ride) parkolót építenek, növelik a zöldfelületek nagyságát, fejlesztik a közműveket. A projekt része a fogaskerekű vasút fejlesztésének és a káposztásmegyeri intermodális csomópont kivitelezésének előkészítése is. (A projektről részletesebben itt olvashat.)

80 millió Ft-ból fejlesztik a hajléktalanellátást

Mintegy 80 millió forint támogatásból fejlesztik a budapesti hajléktalanellátást, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdán egyhangúlag jóváhagyta a Belügyminisztérium és az önkormányzat közötti támogatási megállapodást. Szentes Tamás főpolgármester-helyettes indítványában jelezte: a felek a korábbi évek gyakorlata alapján az úgynevezett Fűtött utca programban bővítették az ellátási kapacitást, és kialakították a hiányzó ellátási formákat. A most elfogadott javaslatcsomagot a Menhely Alapítvány, a Máltai Szeretetszolgálat és az Országos Mentőszolgálat bevonásával dolgozták ki. A 80 millió forintból egyebek mellett új krízishelyek megnyitását készítik elő, további lábadozót üzemeltetnek, ruhákat, tisztálkodó szereket tartalmazó úgynevezett beköltözési csomagokat adnak az érintetteknek, növelik a lakhatási és étkezési támogatásokat.

Felújítják a Lánchíd budai villamos-aluljáróját is

Felújítják a Lánchíd budai villamos-aluljáróját is, miután a Fővárosi Közgyűlés módosította a hídfelújításról szóló megállapodást. Az eredeti megállapodásban szereplő hidak listáját az üzemeltetők információi alapján írták össze. Mivel maradt még forrás a feladatra, - a 21 igennel, 8 tartózkodás mellett elfogadott javaslat szerint - sor kerülhet a lánchídi villamos-aluljáró átépítésére is. Ennek indoka az, hogy az új, alacsonypadlós villamosok is közlekedni tudjanak a Bem rakparton. A kivitelezés során megerősítik, ahol kell cserélik az aluljáró szerkezetét, változtatnak a déli oldali rámpán, valamint kicserélik a felsővezetéket és az áramellátási kábeleket is.

Január 1-től állami fenntartású a Budapesti Operettszínház

Állami fenntartású lesz január 1-től a Budapesti Operettszínház, az erről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés 20 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett fogadták el. A Nagymező utcai teátrum fenntartója január 1-től az Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz. A Budapesti Operettszínházhoz tartozó ingatlanok, így maga színházépület is - amelynek értéke 7,7 milliárd forint a nemrég készült vagyonértékelés szerint - ugyanakkor a főváros tulajdonában maradnak.

A kormány még októberben döntött arról, hogy az operettszínház januártól állami fenntartásba kerül. A közgyűlés most megszavazta, hogy ezzel összhangban a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Operettszínház közötti fenntartói szerződés 2013. december 31-én megszűnik. Az operettszínháznak januártól bérleti díjat kell fizetnie az ingatlanok használatáért, a közgyűlési határozat évi 220 millió forinttal számol. A bérleti szerződés határozatlan időtartamú lesz. Az intézményi feladatok ellátásához szükséges ingó vagyon - például díszletek, jelmezek, bútorok - nyilvántartási értéken való átvezetéssel ingyenesen kerülnek az átvevőhöz, a vagyontárgyak kezelésének joga a Budapesti Operettszínházat illeti meg. A határozat arra is kiterjed, hogy a közgyűlés a Budapesti Operettszínház főigazgatói álláshelyére kiírt pályázati felhívást visszavonja, az új vezetői pályázat kiírása 2014. január elseje után az átvevő, azaz az Emberi Erőforrások Minisztériuma kizárólagos jogosultsága.

Megújul a margitszigeti futókör

Jövőre felújítják a margitszigeti futópályát, az erről szóló határozatot szerdán egyhangúlag fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Az indoklás szerint a futókör teljesen elhasználódott, az árvízvédelmi munkálatok miatt a burkolat több helyen megsérült, balesetveszélyessé vált. A tervek szerint a jövőben az árvízveszély miatt egy vízáteresztő aszfaltréteg biztosítaná az öntött gumiburkolat időtállóságát és stabilitását. Kamerarendszert is kialakítanak a nagyobb biztonság érdekében, az időeredmények méréséhez pedig informatikai fejlesztéseket hajtanak végre. A pálya Margit híd alatti ágánál egyebek mellett húzódzkodókat állítanak fel, valamint a teljes, több mint 5 kilométer hosszú útvonalon az öltöző- és az illemhelyeket is felújítják. A margitszigeti futókör teljes rekonstrukciójára a Fővárosi Közgyűlés összesen 350 millió forintot fordít, erre a célra idén 2,5 millió forintot, jövőre pedig 347 millió forintot különít el.
 

Nem változnak a temetési költségek jövőre

Változatlanok maradnak a temetési díjak jövőre, a Budapesti Temetkezési Intézet (BTI) Zrt. kompenzációt kap a szociális temetések miatt. A Fővárosi Közgyűlés 25 igen, 5 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett fogadta el a határozatokat. Módosul a köztemetőkről és a temetkezés rendjéről szóló rendelet, amelybe beemelik a szociális temetésre vonatkozó részeket is. A BTI jövőre 2380 szociális temetéssel kalkulál az eddigi tendenciákat figyelembe véve. Emiatt mintegy 194 millió forintos kompenzációt kért a társaság az önkormányzattól. Szociális parcellát a csepeli temetőben alakítanak ki, erre 150 millió forintot fordítanak az általános tartalék terhére. Szociális temetést az elhunyt utolsó lakhelye szerinti önkormányzatnál lehet kérni, az eltemettetőnek vállalnia kell, hogy ő vagy egy általa felkért ember közreműködik a temetésben. Az önkormányzat gondoskodik a temetési helyről, a holttest szállításáról, esetleges hamvasztásáról.

Ideiglenes bizottság alakult egy 1848-as emlékműért

Ideiglenes bizottságot hozott létre a Fővárosi Közgyűlés, a testület feladata a Szabadság oszlopa emlékmű felállításának előkészítése lesz. A Marco Casagrande szobrászművész által tervezett emlékművet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének 170. évfordulójára, 2018-ra állítanák fel. A monumentális emlékmű terveinek elkészítésére 1848-ban kérték fel a Magyarországon élő olasz művészt, de Casagrande elhagyta az országot, így a megvalósítás elmaradt. Az előterjesztő Németh Szilárd (Fidesz-KDNP) megjegyezte: az emlékművet a Szabadság tér egykori környezetének és a kor városrendezési elképzeléseinek megfelelően tervezték, ezért korrekciók szükségesek. Ezenkívül meg kell találni a mű méltó helyét Budapesten, és környezetrendezési munkákat a kész tervekkel összhangban előkészíteni.

Csaknem 140 milliós támogatás a tavaszi fesztiválnak

A Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) jövő évi programjainak megrendezéséhez 138 millió 600 ezer forintos támogatást szavazott meg a Fővárosi Közgyűlés. A jövőben az államnak 51 százalékos, a Fővárosi Önkormányzatnak pedig 49 százalékos részesedése lesz majd a fesztiválok szervezését végző cégben, 2014-ben azonban még a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ szervezi a tavaszi fesztivált, így ez a szervezet kapja meg a csaknem 140 milliós támogatást. A fővárosnak és a tárcának is az a szándéka a változtatással, hogy a fesztiválesemények ne a nemzeti minősítésű és állami tulajdonú vagy állam által fenntartott szervezetek éves repertoárjának kiegészítései legyenek. Nemcsak új programstratégiát várnak el BTF szervezőitől, hanem jól érzékelhető fesztiválhangulatot, a helyszínek számának bővítését is.

Elfogadták az állatkert bővítési javaslatait

Elfogadta az egykori vidám parki terület átalakítására tett nagyobb mértékű állatkerti fejlesztést a Fővárosi Közgyűlés, valamint döntött a Pannon Park Projekt 200 millió forintos támogatásáról is.
 
Kattintson a képre a nagyobb változathoz!
 
A Vidám Park egykori területén az elfogadott átalakítási terv szerint átmeneti jellegű állatkerti kiállítások, látványosságok és egyéb ideiglenes szórakoztató elemek létesülnek és működnek mindaddig, amíg a területre tervezett, szubtrópusi állatokat és növényeket felvonultató Pannon Park Projekt megvalósítása meg nem kezdődik. Az átalakítási alternatíva célja, hogy 2014-ben minél nagyobb mértékben legyen elérhető az attrakciókkal felszerelt vidám parki rész és minél kisebb legyen az elzárt zóna. Így a tervek szerint látható lesz a kialakítandó Mesepark leendő állatos bemutatóinak egy része, a Pannon Park Projekt előzeteseként a Kárpát-medence és az ősmagyar legendárium házi- és vadállatai, valamint művészeti kiállítások rendezésére is lehetőség nyílik majd az egyes vidám parki épületekben. Az állatkert ezen változat szerint működtetni fogja a körhintát, a barlangvasutat, valamint a park hangulatába illő, a területen maradt műemléki játékokat.

A közgyűlés jóváhagyta a Pannon Park Projekt előkészítését célzó, 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatás folyósítását is a Fővárosi Önkormányzat számára. A közgyűlés korábbi határozatainak megfelelően a budapesti Vidám Park 2013. szeptember 30-án beszüntette tevékenységét és decemberben megtörténik a terület, valamint a helyszínen maradó épületek és műemléki játékok átadása a Fővárosi Állat- és Növénykert részére.
 
Tarlós István főpolgármester egyben felszólítja a fővárosi cégvezetőket, hogy az állami cégvezetőkhöz hasonlóan ők se vegyenek fel 2 millió forint feletti prémiumot.
Jóváhagyta a Fővárosi Közgyűlés a Nemzeti Sportközpontokkal (NSK) a 2021-es vizes világbajnokság megrendezéséhez kapcsolódó együttműködési megállapodást.

Hírek

RSS megtekintés