Fővárosi Közgyűlés: támogatás 29 kerületi városrehabilitációs projektnek

Több mint hatvan előterjesztést tárgyalt meg mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A napirendet 19 igen, egy nem szavazattal, 12 tartózkodás mellett fogadták el. Megmarad az építmény- és idegenforgalmi adó a Margitszigeten. A főváros több mint 5 milliárd forinttal támogat 29 kerületi városrehabilitációs projektet. Ingyenes lesz a Soroksár-busz. A jegyeket és a bérleteket a pénztárakban fogják kinyomtatni, hőpapírra. Eredménytelen lett a Víg és az Operett vezetésére kiírt pályázat. Kitüntetéseket is adományozott a közgyűlés, 6 milliós támogatást kap a Pető Intézet.

A napirendi vitában Tarlós István főpolgármester beszélt a Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi (FTSZV) Kft-nél általa elrendelt vizsgálatról. Mint mondta, egy-két napon belül elkészül a jelentés, és "nem elképzelhetetlen", hogy felmenti a társaság vezetőjét.

Megmarad az építmény- és idegenforgalmi adó a Margitszigeten

A Fővárosi Önkormányzat él az építményadó és az idegenforgalmi adó beszedésének lehetőségével 2014. január 1-jétől az általa közvetlenül irányított Margitszigeten. A közgyűlés az erről szóló javaslatokat 21 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett fogadta el. Az építményadóról szóló rendelet négyzetméterenként 1700 forintban állapította meg az adó mértékét, a hatásvizsgálat szerint ez éves szinten 75 millió forint bevételt jelent a fővárosi önkormányzatnak.

Módosult az idegenforgalmi adóról szóló rendelet is, amelynek hatálya kiterjed a Margitsziget területére. A főváros eddig a XV., a XVI., a XVII., a XVIII., a XIX., a XX., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben szedte be ezt az adótípust, a többi kerület saját hatáskörben vetette ki. A Margitszigetről évi mintegy 80 millió forint idegenforgalmi adóval kalkulál a főváros.
 
Az adóalanyok számára egyik adónem megfizetése sem új kötelezettség, korábban a XIII. kerületi önkormányzat is kivetette azokat. A Margitsziget az Országgyűlés döntése nyomán július 20-án került a fővárosi önkormányzat közvetlen igazgatása alá a XIII. kerülettől.
 

TÉR_KÖZ: 29 kerületi városrehabilitációs projektet támogat a főváros

Összesen 29 kerületi projektet támogat a főváros az általa korábban kiírt TÉR_KÖZ elnevezésű pályázaton. A városrehabilitációs programok támogatására július végéig pályázhattak a kerületek, az elbírálás szempontjai közé tartozott a helyi civil kezdeményezések felkarolása, a társadalmi, gazdasági és környezeti fenntarthatóság, az innovatív, előremutató eszközök alkalmazása, valamint az üres, alulhasznosított városi területek problémájának megoldása.
 
A kerületi önkormányzatok 61 pályázatot nyújtottak be, 16 milliárd 697 millió forint értékben. A kiírás szerint a főváros 5,1 milliárd használhat fel támogatásra.

A főpolgármester és öt helyettese 29 projekt támogatását javasolta a közgyűlésnek, amely azt 22 igen, 7 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadott el. A támogatott projektek között van a II. kerületi Pálvölgyi Természettudományi Bemutatóhely és Családi Szabadidőpark kialakítása, egy többfunkciós közösségi tér kialakítása Békásmegyeren, az V. kerületi Szervita tér és a VI. kerületi Nyugati tér Skála Metró előtti területének megújítása, a józsefvárosi Palotanegyed kulturális városmegújítása, a II. János Pál pápa téri játszótér fejlesztése, a kőbányai Újhegyi sétány átfogó megújítása, a hegyvidéki Városháza tér kialakítása és környezetének rehabilitációja, a zuglói Mogyoródi úti közösségi sportpálya fejlesztése, a csepeli Sport-, Szabadidő- és Rendezvényközpont korszerűsítése, valamint új piac létesítése Budafok belvárosában. (A projektek teljes listáját és a támogatási összegeket itt nézheti meg.)

A pénztárakban nyomtathatják a jegyeket és bérleteket

A jegypénztárakban nyomtathatják a jövőben a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) jegyeit és bérleteit, és ingyenes lesz a Soroksár-busz, miután elfogadták a képviselők az ezekről szóló előterjesztést a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. A 21 igen és 12 tartózkodással megszavazott javaslat szerint a nyomdában készített jegyek és bérletek erőforrásigénye, költsége, a változásokkal szembeni rugalmatlansága és biztonsági kockázatai miatt a BKK elkezdte az előkészítését az új rendszernek, amelyben a jegyeket és bérleteket a jegypénztárban nyomtatják ki hőpapírra. Emiatt jelentős változás lesz az értékesítési folyamatban: a bérleteken az igazolvány számát, valamint a Budapest-hetijegyen a nevet a tulajdonos helyett a pénztáros tünteti fel a vásárláskor. A környéki bérleteken a település, a HÉV-bérleteken a megállók nevét pedig bélyegzés helyett nyomtatással rögzíti majd a pénztáros. Az átszállójegy két darab jegyszelvény, a tízdarabos gyűjtőjegy pedig tíz önálló jegyszelvény és egy bizonylat lesz.

Ingyenessé válik a Soroksár-busz, amelyet 135 és 135A jelű járatra változtatnak, a díjmentes közlekedés igényét a kerületi önkormányzat jelentette be, Soroksár nettó 31,2 millió forintot fizet évente ezért a BKK-nak, így emiatt nem várható bevételkiesés.
 
További változás, hogy a nosztalgiajáratokat integrálnák a fővárosi közlekedésbe. A közszolgáltatás keretein kívül működő járatok nem tudnak önfenntartó módon üzemelni, ezért az egyetlen megoldás, ha közlekedésszervezői feladatellátás keretében üzemeltetik tovább a járatokat. A beolvasztással a díjszabás nem változna, ugyanakkor egyes csoportok ezeken a járatokon is díjmentesen utazhatnának.
 

Eredménytelen a Vígszínház és az Operettszínház pályázata is

A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetői pályázatát egyaránt eredménytelenné nyilvánította zárt ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Mindkét posztra új pályázatot írnak ki. Csomós Miklós főpolgármester-helyettes az ülést követően újságíróknak elmondta: a következő közgyűlésen döntenek az új pályázatok kiírásáról, és várhatóan januárban születhet döntés a két színház vezetői posztjáról. Az eredménytelenné nyilvánítás indokát firtató kérdésekre válaszolva Csomós Miklós kiemelte: a zárt ülésnek csak a határozata nyilvános, az azonban, hogy mi hangzott el az ülésen és miként, az nem.

Elővásárlási jogról mondott le a főváros

Ingatlanok elővásárlási jogáról mondott le a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén, erről 18 igen, 11 nem szavazattal, 2 tartózkodás mellett döntöttek. Az elővásárlási jog egy 1511 négyzetméteres, nettó 10 millió eurós (mintegy hárommilliárd forintos) I. kerületi Fő utcai irodaházra, az Országház utcában található, 200 ezer eurós (60 millió forintos) lakásra és tárolóra, V. kerületi Kossuth Lajos utcai ingatlanokra 300 millió forint értékben, egy 61 millió forintos Papnövelde utcai irodára, egy 92 millió forintos Október 6. utcai üzlethelyiségre vonatkozott. Szintén lemondott a főváros elővásárlási jogáról a XII. kerületben a Hegyhát úton található, több mint kéthektáros, 1,6 milliárd forintos beépítetlen terület, valamint egy zuglói, Pillangó utcai 67 millió forintos ingatlan esetében. Az ingatlanokat a kerületi önkormányzatok értékesítik.

Kitüntető díjakat adományozott a közgyűlés

Kitüntető díjak adományozásáról is döntött zárt ülésen a Fővárosi Közgyűlés. Az elismeréseket november 17-én, a főváros egyesítésének évfordulóján adják át.
 
A testület Pro Urbe Budapest kitüntetést szavazott meg Kun Szabó István dandártábornoknak, parancsnoknak, Kocsisné Dióssy Krisztina igazgatónak, dr. Bodó Sándor igazgatónak, Csom István olimpiai bajnok sakkozónak, nagymesternek, Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band alapítójának és vezetőjének, valamint Varga Ferenc tűzoltó dandártábornoknak, igazgatónak.
 
A közgyűlés Budapestért díjat adományozott Palkó György, Peter Cerny Alapítvány a Beteg Koraszülöttek Gyógyításáért, Prof. Dr. Nagy Zoltán, Gőz László, Dr. Kovács Ivánné, Dr. Szepesi János, Cseri Kálmán, a Színházak Éjszakája stábja, Prof. Dr. Ádány Róza, Morva Emília, Attraction Látványszínház, Börcsök Enikő, Benedek György, Geiger György, Szöllősiné dr. Vári Zsuzsanna, Molnár György, Margittai Katalin, Gyimesi Róbert, Dragan Velikić, Cziffra Mihály, Dr. Gabai János, Gábriel Tibor, Dr. Szabados Pál, Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar, Tésztahídépítő Szakmai Kör, Bogsch Erik, valamint Hosszú Katinka részére.
 
Zalabai Gábor díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért díjat kapott Dr. Neuwirth Magda, Zana Anita, valamint Fehér Anna. A Fővárosért Emlékzászló-díjat a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság kapja. Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjat adományozott a közgyűlés Bérczi László, Dr. Minya Mihály, Molnár Mihály, Petrovszki János, valamint Bartus Szilárd részére. Papp László Budapest-Sportdíjat kapott Dr. Kotsis Attiláné, Szőcs Bertalan, Kásás Zoltán, Steinmetz Ádám, valamint Dr. Gyarmati Andrea.

Megkaphatja prémiumát a Madách Színház vezetője

Megkaphatja prémiumát a Madách Színház vezetője, miután a Fővárosi Közgyűlés változatlan tartalommal fenntartja a prémiumra vonatkozó határozatot, amelyet szeptember elején függesztett fel a főpolgármester. A határozat szerint Szirtes Tamás ügyvezető igazgató éves alapbérének 40 százalékára jogosult, az önkormányzat 4 millió 560 ezer forintot fizethet ki neki. A felülvizsgálat során megállapították, hogy a fővárosi önkormányzat és a Madách Színház Nonprofit Kft. érdekeit nem sérti a kifizetés, a korábbi határozat hatályon kívül helyezése vagy módosítása nem indokolt. A képviselők 24 igen, 3 nem szavazattal, egy tartózkodás mellett fogadták el változatlan tartalommal a határozatot.

Hatmillió forint a főpolgármesteri keretből a Pető Intézetnek

Helyszíni kiosztású előterjesztés alapján módosították a főváros idei költségvetését, a főösszegét 21 milliárd forinttal megemelve. A főpolgármesteri keretből 27 szervezet – többek között a Szent Margit Kórház Kardiológiai Alapítványa és Nyugdíjasok Szövetsége – kaphat támogatást. A keretből 6 millió Ft-os támogatásban részesül a Pető Intézet, 5 millió Ft-tal pedig a 2014-ben Budapesten megrendezendő Mundiavocat, azaz az ügyvéd labdarúgó világbajnokság megszervezését támogatják.

Hírek

RSS megtekintés

Kapcsolódó cikk

Tarlós István a 2014-ben megrendezendő Mundiavocatnak, azaz az ügyvéd labdarúgó világbajnokság megszervezéséhez ad támogatást.

Kapcsolódó cikk

Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala pályázatot hirdet a főváros közösségi tereinek fejlesztésére: közterületek komplex megújítására és közösségi célú városrehabilitációs programok megvalósítására.