Csatornázás a XVIII. kerületben: várható forgalomkorlátozások a 33. héten

A 33. héten folytatódik a szennyvízcsatornázás a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése projekt keretében Pestszentlőrincen és Pestszentimrén. A kerületben összesen 90 kilométernyi csatorna épül 2015-ig.
 
A szennyvízberuházás keretében zajló munkálatok következtében augusztus 11. és augusztus 17. között a kivitelező tájékoztatása szerint a következő forgalmi változásokra lehet számítani:
• Sávelhúzás mellett csatornaépítés kezdődik a Gyömrői úton a Zalán utca és az Úz utca közötti szakaszon.
 
Várhatóan 2014. augusztus 31-ig a kivitelezés 2. üteme szerint az alábbi  forgalomkorlátozás van érvényben:
A Gyömrői úton a Zalán utca és a Tünde utca között a városhatár felé tartó 2 közúti sávot lezárják, helyette 1 sávon, a szalagkorlát megbontásával a repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton haladhat az autóforgalom. A gyorsforgalmi út ugyanezen szakaszát ugyanakkor egyirányúsítják, a városközpont felé autózókat pedig a Gyömrői út városközpont irányú útpályájára terelik.
 
Ugyanebben az időszakban a Gyömrői út városhatár felé vezető külső sávját lezárják a Tünde utca és az Úz utca között. A forgalom ezen a szakaszon változatlan rendben, egy forgalmi sávban biztosított marad.
A munkaterület környezetében 30 km/h sebességkorlátozást vezetnek be. A korlátozásról az Üllői úton és a városhatárnál kihelyezett táblák is tájékoztatást adnak.
 
A július 15-től kezdődő 2. ütemben a lezárás környezetében a csúcsidőszakokban mindkét irányban torlódásokra kell számítani. Ezért a városból a reptérre tartóknak javasolják, hogy utazásukat ennek figyelembevételével tervezzék meg. A lezárások miatt az arra közlekedő buszjáratok Csaba utcai megállója a városhatár felé körülbelül 150 méterre áthelyezésre kerül.
• Félpályás útlezárásra kerül sor:
a Ráday Gedeon utcában a Székely György utca és a Fedezék utca között.
 
Forgalomterelés:
A Ráday Gedeon utca félpályás lezárás mellett egyirányúvá válik a Nefelejcs utca felől a Gyömrői út felé. Az ellenkező irányú forgalom a Gyömrői út felől a Nefelejcs utca felé a Babits Mihály utcán keresztül halad, mely ez idő alatt szintén egyirányúvá válik.
 
Érintett buszjáratok terelése:
A Ráday Gedeon utcán a Nefelejcs utca irányába haladó érintett buszjáratok a Fedezék utca – Babits Mihály utca – Nefelejcs utca útvonalon haladnak. A Ráday Gedeon utca – Kosztolányi Dezső utca kereszteződés előtti buszmegálló pótlására ideiglenes megállóhelyet építettek ki a Babits Mihály utca – Kosztolányi Dezső utca kereszteződés előtt a Cziffra György utcában a Bököny utca és a Zombor utca között.
 
Forgalomterelés:
A munkálatok ideje alatt a Cziffra György utcában félpályás útlezárás van érvényben a Szabadka utca és a Zombor utca között, ezért az autóbuszok és a közúti járművek egy forgalmi sávban közlekedhetnek jelzőlámpás irányítás mellett.
 
Érintett buszjáratok terelése:
A kivitelezés idejére a 182-es és 282E jelzésű autóbuszok megállóhelyét az Alacsaka úti lakótelep irányában ideiglenesen kb. 70 méterrel előrébb, a Szabadka utca 7. szám elé helyezik.
A kivitelezés idejére a 183-as és 990-es jelzésű autóbuszok megállóhelyét Szemeretelep, Ferihegy felé ideiglenesen kb. 40 méterrel előrébb, a Szabadka utcai kereszteződés után lévő szakaszra helyezik a Lőrinci úton a Vonal utca és a Törvény utca között.
 
Forgalomterelés:
A munkálatok ideje alatt a Lőrinci úton félpályás útlezárás van érvényben, ezért az autóbuszok és a közúti járművek egy forgalmi sávban közlekedhetnek jelzőlámpás irányítás mellett.
 
Érintett buszjáratok terelése:
A kivitelezés idejére a 184-es és 284E jelzésű autóbuszok megállóhelyét Pestszentimre felé ideiglenesen kb. 60 méterrel hátrébb, a Törvény utca kereszteződése elé, a Lőrinci út 12A szám elé helyezik az Üllői úton a Földváry utca és a Gulner Gyula utca és a Petőfi és Garay utca között.
 
Forgalomterelés:
A munkálatok ideje alatt az Üllői úton félpályás útlezárás van érvényben, ezért az autóbuszok és a közúti járművek egy forgalmi sávban közlekedhetnek jelzőlámpás irányítás mellett.
 
Érintett buszjáratok terelése:
A kivitelezés idejére a 236-os, 236A, 950-es, 950A jelzésű autóbuszok Madarász utca elnevezésű megállóhelyét Szarvas csárda tér felé ideiglenesen kb. 100 méterrel hátrébb, az Üllői út 502. szám elé, az ideiglenesen kiépített peronra helyezik a Nagykőrösi úton az Ár utca és a Nagykőrösi út 99. számú ingatlan között és a Dózsa György úton a Bogrács utca és az Ültetvény utca között. Itt a félútpályás forgalmat jelzőlámpákkal irányítják.

• Célforgalom biztosítása mellett teljes útzár lesz érvényben:
a Szinyei Merse utcában az Árva utca Bakonybánk utca között,
a Frangepán utcában a Csévéző utca és a Tünde utca között,
a Tartsay Vilmos utcában a Móra Ferenc utca és a Frangepán utca között,
a Nefelejcs utcában a Teleki utca és a Thököly utca között,
a Hubay Jenő utcában a Mednyánszky utca és a Benczúr utca között,
a Kupeczky János utcában a Szinyei Merse utca és a Fráter Lóránt utca között,
a Fráter Lóránt utcában a Benczúr utca és a Fráter Lóránt utca 26/a számú ingatlan és a Mednyánszky utca és a Benczúr utca között,
a Mányoki Ádám utcában a Szinyei Merse utca és a Fráter Lóránt utca között,
a Zsira utcában a Zenta utca és a Fiume utca között,
a Zombor utcában a Cziffra György utca és a Dráva utca között, 
a Szalafő utcában a Kisasszonyfa utca és a Lakitelek utca között,
a Dráva utcában a Zombor utca és a Szabadka utca között,
a Csőrszárok utcában az Esze Tamás utca és a Gyergyó utca között,
a Bója utcában a Háromszéki utca és a Gyergyó utca között,
a Dózsa György utcában a Bogrács utca és az Ültetvény utca között,
a Búzakéve utcában a Búzakéve utca 14. számú ingatlan és az Eke utca és a 625. utca és a Dózsa György út , valamint az Eke utca és a 625. utca között,
az Eke utcában a Bocskai utca és a Nagykőrösi út között,
a Hétvezér utcában a Török Bálint utca és a Gyergyó utca között,
a Szövet utcában a Solymász utca és az Ár utca között,
az Igric utcában a Szövet utca és a Nagykőrösi út között,
a Lea utcában a Kisfaludy utca és az Ady Endre utca között,
a Paula utcában a Kisfaludy utca és az Ady Endre utca és a Vasút utca és az Ady Endre utca között,
a Vasút utcában a 73. számú ingatlan előtt és a Bagamér utca sarkán és a Szigeti Kálmán utca és a Csokonai utca között,
a Kapocs utcában a Címer utca és a Rákóczi utca között,
és a Szigeti Kálmán utcában a Vasút utca és az Ady Endre utca között.
 
Szakaszos útlezárás mellett dolgoznak
az Ady Endre utcában a Kapocs utca és a kerülethatár között,
a Napló utcában a Törvény utca és a Vezér utca között, 
a Köztársaság utcában az Ady Endre utca és a Kisfaludy utca között,
a Lujza utcában a Kisfaludy utca és a Lőrinci út között,
a Póth Irén utcában az Arany János utca és a Törvény utca között,
a Tiszavirág utcában a Nemes utca és a Szálfa utca között,
a Kisfaludy utcában a Törvény utca és az Arany János utca és az Arany János utca Szálfa utca között,
a Podhorszky utcában a Törvény utca és az Arany János utca, a Nemes utca és a Vezér utca között, valamint a Törvény utca és a Vezér utca között,
a Hunyadi János utcában a Bercsényi Miklós utca és a Nagykőrösi út között, 
a Szálfa utcában a Póth Irén utca és a Lőrinci út között,
és az István utcában a Nemes utca és a Juhász József utca között.
 
• Továbbá csatornázási és úthelyreállítási munkákat végeznek
az Üllői úton a Rába utca és a Bakonybánk utca között,
a Havanna utcában a Bartók Lajos utca és a Reviczky utca között,
a Batthyány utcában a Margó Tivadar utca és a Batthyány utca 6/a számú ingatlan között, 
és a Margó Tivadar utcában a Batthyány utca és a Margó Tivadar utca 28/b számú ingatlan között.
Az Üllői út ezen szakaszán útlezárásra nem kell számítani, illetve a  Margó Tivadar  és a Havanna utcában zöldterületen zajlik a kivitelezés.
 
A munkálatokból fakadó kellemetlenségek miatt a beruházó Budapest Főváros Önkormányzata – a közös cél érdekében – köszöni a lakosság türelmét és megértését.
 
A beruházásról további információ és tájékoztatás az alábbi elérhetőségeken áll rendelkezésre:
 
Ingyenesen hívható zöld szám: 06-80-205-412 (hívható 8-18 óráig hétköznapokon)
Honlap: www.bpcsatornazas.hu
E-mail: info@epulocsatorna.hu