Budapest ma újra a bátor változtatások városa – a főpolgármester ünnepi beszéde

Budapest ma újra a bátor változtatások városa, az új városvezetés nem fél hozzányúlni több évtizedes tabukhoz, nem rettenünk vissza, amikor a város működését szinte ellehetetlenítő hagyatékkal kell szembenézni, vagy amikor a sokszor egymással is ellentétes egyéni ambíciók kuszaságában kell a közérdeket szolgálnunk – emelte ki március 15-i ünnepi beszédében Tarlós István, Budapest főpolgármestere.
A városvezető úgy fogalmazott, március 15-e minden magyar ember szent ünnepe, jelkép, nemzetünk szabadságszeretetét fejezi ki. Tarlós István úgy fogalmazott: a szabadsághoz bátorság kell, azt ki kell vívni, meg kell érte küzdeni, erre pedig csak a bátrak képesek. Ahol az összefogás helyett a széthúzás igazgat, ahol az egyén céljai megelőzhetik a köz érdekét, ott nincs erős állam, anélkül pedig nincs rend és biztonság, nincs a nemzet számára felemelkedés.
Hozzátette, a szabadság egyeseknek valami egészen furcsa dolgot jelent. „A fővárosban az elmúlt évek idején szabad volt közjót, többségi érdekeket naponta lesöpörni az asztalról, gyanútlan járókelőket gumilövedékkel lövöldözni, szemetelni, graffitizni, szabad volt a hajléktalanoknak szabadon meghalni, ott és úgy, ahol csak akarnak. Szabad volt elviselni a tolerancia jegyében a klasszikus intoleranciát bemutató álliberalizmus dominanciáját. Számomra, számunkra nem ezt jelenti a fogalom. A fővárosi többség érdekében kell betartani az emberi együttélés írott és íratlan szabályait. Emberi, de következetes szabályozással kell működtetni a várost” – jelentette ki. Tarlós István kiemelte, a szabadság nem egyenlő a korlátok nélküliséggel. Nemcsak jog, hanem kötelesség és felelősség is. Azt a jogot is jelenti, hogy a közösségen belül, annak szabályait betartva magunk hozhatunk felelős döntést saját életünkről és jövőnkről, de ezt nem tehetjük önző módon.
A főpolgármester úgy fogalmazott: ebben a városban mindenkinek helye van, ez a város nemcsak azoké, akik kinevezték magukat liberálisnak. Ma Magyarországon az állam rendje attól is erős, hogy a többség akarata működteti. A többség általában csendes, így meghallja, érzi a kisebbség hangját. A többség szociálisan érzékeny, küzd az elszegényedés ellen, számon tartja a köz érdekét, igazat mond és van füle az igazságra – mondta  a főpolgármester.

Tarlós István  külön köszöntötte a lengyel vendégeket és a közös történelmi szálakat felidézve köszönetet mondott nekik a "baráti bíztatásért". "Európa sokat tanulhat a hagyományaira büszke, önazonosságát őrző, de összetartozását a legnehezebb időkben is bizonyító lengyel és magyar nemzettől" - fogalmazott. Ünnepi beszédében arról is szólt, hogy a magyarság mindig egyénien vizsgálta, szűrte meg az európai sorskérdéseket, s ez nincs másként ma sem. "A színességére büszke Európa ugyanakkor valamiért szűnni nem akaró aggodalommal figyeli nemzeti öntudatunk szűrőjén lepárolt válaszainkat, pedig soha nem voltunk rosszabbak másoknál - ma sem vagyunk azok, - és nem akarunk rosszat senkinek" - mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy "egyszerűen csak szeretjük a hazánkat és úgy gondoljuk, hogy ezt egy nagyobb közösség hasznos tagjaként is meg szabad tennünk".

A városvezető kitért arra is, hogy vannak néhányan, akik "arcukra a hazaféltés téves vagy hamis álarcát öltve látszataggodalmaikkal kürtölik tele a világot". Ennek kapcsán kijelentette: lehet a regnáló hatalmat szeretni vagy nem szeretni, de a nemzet tagjaként a nemzetet nem szeretni vagy a nemzetnek ártani bűn és súlyos hiba. A kétkedőknek azt üzente, nincs mitől félniük, s hangsúlyozta: "senkinek ne legyen kétsége, hogy Európához akarunk tartozni".

Kitért arra is, hogy "a gazdasági válság és a nyomás nem ok arra, hogy meginduljon a föld a lábunk alatt, hogy eltérjünk az iránytól, amit kitűztünk magunk számára", szavai szerint az út végén igazságosabb, közteherviselésen alapuló, mindenki felelősségére támaszkodó biztonság van, Magyarország pedig büszke lehet önmagára, hogy "önerejéből képes eltüntetni a múlt elkopott bálványait, és az azok által hátrahagyott romokat". A főpolgármester azt is elmondta: Magyarország ha nem is nagyhatalom, egészséges tartása és saját értékei vannak, amelyek miatt véleménye szerint Európának nincs oka szégyenkezni.