Budapest Márka elismerést kapott a DiVin Porcello Sonkabár és Étterem

„Budapest Márka” elismerésben részesítette Budapest Főváros Közgyűlése az  V. kerületben működő DiVin Porcello Sonkabár és Éttermet, magas színvonalú gasztronómiai szolgáltatása elismeréséül. Az oklevéllel járó díjat csütörtök délután adta át Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a tulajdonosoknak.
 
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes felidézte: a Budapest Márka címet Budapest Főváros Közgyűlése 2013-ban alapította azért, hogy olyan kiemelkedő tevékenységeket és szolgáltatásokat díjazhasson, amely a főváros és az ország hírnevét egyaránt öregbíti. Emlékeztetett rá: 2010-ben Tarlós István meghirdette a Nemzet Fővárosa programját azzal a céllal, hogy a főváros felvállalja azokat a nemzeti értékeket is, amelyek nemcsak kifejezetten a fővároshoz, hanem magához az országhoz is tartoznak.
 
A DiVin Porcello Sonkabár és Étterem azon kevés vendéglátóhelyhez tartozik, amelyben magas színvonalon foglalkoznak a gasztronómiával, igényes minőségű termékeket szolgálnak fel vendégeiknek – emelte ki beszédében Szentes Tamás főpolgármester-helyettes az elismerés átadásakor.
 
Horkay András és Czellér Balázs tulajdonosok a díjat megköszönve elmondták, koncepciójuk az volt, hogy Gianni Annoni által képviselt mediterrán kultúrát honosítsák meg, ahol a magyar termékek az olasz és spanyol termékekkel együtt ínyencségként szolgálnak, ahol a hidegkonyha kultúráját tárják a gasztronómia iránt érdeklődők felé – mondták.
 
Gianni Annoni tulajdonos az elismerést megköszönve elmondta: az volt a célja, hogy az olasz tradíciókra támaszkodva mutassa be a kiemelkedő magyar gasztronómiai termékeket. A megvalósításhoz pékséget (Jacques Liszt Misi a Pék), Divin Porcello néven egy sonkabárt  nyitottak közösen a tulajdonostársakkal, amelyhez kapcsolódik a Zenit Hotel reggelizőhelye is.
 
A Budapest Márka címmel oklevél jár, valamint jogosultság a Budapest Márka embléma használatára. Az elismerést négy területen osztják ki: kiemelkedő termékek, szolgáltatások, kimagasló kulturális-művészeti eredmények, valamint kimagasló közszolgáltatások. Az elismerést területenként évente legfeljebb tíz alkalommal adományozzák. A Budapest Márka cím korábbi kitüntetettjei közé tartozik a vendéglátóhelyek közül a XVIII. kerületben működő Zila Kávéház – Krisztina Cukrászda és Étterem, a csepeli Rizmajer Kézműves Sörfőzde és Sörház, valamint a Gerbeaud Cukrászda és az Onyx Étterem is.
 

Hírek

RSS megtekintés