Az én Verdim, az én XIX. századom - vetélkedőt rendeztek budapesti középiskolásoknak

A Fővárosi Önkormányzat Iskolakapun kívüli programja keretében a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Köznevelési és Ifjúsági Feladatokat Koordináló Főosztály budapesti középiskolások részére kiírt - Giuseppe Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett - közös vetélkedője 2013. november 28-án a verseny döntőjével lezárult.

Az októberben nyílt interaktív kiállításon rendhagyó operakalauz formájában ismerkedhettek meg a kamaszok a szerző műveivel. A szöveges információk mellett kép- és videofelvételek tették élményszerűvé a találkozást Verdi zenéjével. Az operák világát a tizenévesek hozzájuk közel álló témák köré csoportosítva (szerelem, bosszú, gyűlölet, szülőkhöz való viszony, szabadság) fedezhették fel.

A megtekintett anyaghoz kapcsolódóan egy kérdéssor is készült, ennek megválaszolásával lehetett nevezni a további fordulóra. A megoldásokat 25 három fős csapat adta le 2013. november 16-ig, közülük a legjobb 6 jutott a vetélkedő döntőjébe.

A döntőben egy kitalált operaénekes, Mimi Leonti naplója alapján a romantika korához kapcsolódó történelmi, zenei, irodalmi, logikai és képzőművészeti játékokban mérték össze tudásukat a résztvevők.

Az első helyezett csapat az értékes könyvjutalmak mellett belépőjegyet kapott Verdi Aida című operájára, és Csavlek Etelka keramikus, énekművész kerámiáját vehette át. A legjobb három csapat 2014 nyarán részt vehet a szabadszállási művelődési élménytáborban, amelyet szintén a Fővárosi Önkormányzat és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár együttműködésében rendeznek meg.
 
Az estet a Magyar Állami Operaház művészeinek ünnepi koncertje zárta, melyen Verdi operák részletei hangzottak el.
 

A döntőbe jutott csapatok és helyezésük:

1. A három grácia (Madách Imre Gimnázium)
2. Gilda, Leonora és Violetta (Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium)
3. VW 2000 (Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium) 
4. Verdi trió (Járdányi Pál Zeneiskola)
4. Senoritas (Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium)
5. Balassisok (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium)

A jó hangulatú vetélkedőn a középiskolások komoly szakmai tudásról tettek tanúbizonyságot, és a koncerten személyesen is kapcsolatba kerülhettek az operairodalom remekműveivel.

Iskolán kívüli programok

​Április 10-én 14 órakor rendezik a Diákra hangolva elnevezésű, budapesti középiskolásoknak szóló tehetségkutató verseny döntőjét. A pályázati felhívásra összesen 47 produkció érkezett ének, zene, tánc, vers és próza kategóriában.
Budapest Főváros Önkormányzata és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár csapatversenyt hirdet a könyvtár 110. évfordulója alkalmából. A vetélkedő témája a magyar századforduló, az 1900 körüli évek szellemi és művészeti élete.
A Kulturális, Sport, Köznevelési, Egészségügyi és Szociálpolitikai Főosztály Köznevelési és Ifjúsági Osztálya az „Iskolakapun kívüli program” keretében 14-19 éves fővárosi középiskolás diákok számára tehetségkutató versenyt hirdet négy kategóriában.
Eredményt hirdettek a „Láss, ne csak nézz! Budapest öröm-bánat térképe diákszemmel” elnevezésű pályázaton. Első díjat és húszezer forint pénzjutalmat kapott Nagy Viktória és Gulyás Levente.
A Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium csapata nyerte a Margitszigetről rendezett városismereti versenyt, amelynek döntőjét - az Iskolakapun kívüli programsorozat keretében - november 17-én rendeztek.
114 csapat 456 középiskolás diák vette birtokába csütörtökön délután a Margitszigetet, hogy teljesítse a Fővárosi Önkormányzat Iskolakapun kívüli programsorozat keretében rendezett városismereti versenyének első fordulóját.
Átadta Szentes Tamás főpolgármester-helyettes a Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériát, amely 3 és 22 év közötti gyerekeknek és fiataloknak kínál különféle művészeti programokat.