A városvezetés reagálása Horváth Csaba kijelentéseire

Horváth Csaba, Demszky Gábor volt helyettese „anonim bejelentő hálózatot” szervezne a fővárosban. Sietve kiemeli, hogy a nyilvánvaló besúgó hálózat nem besúgó hálózat. Teszi ezt az elmúlt ciklus történéseit követően, mikoris az általa „rendbe tett” BKV-nál történt, ami történt, nem beszélve például az általa 300 millió forintért készíttetett „egészségügyi koncepcióról”. Ezt a koncepciót soha senki semmire nem használta, és még a Demszky vezette SZDSZ frakció sem fogadta el.
 
Nyilvánvalóan igyekszik összemosni kerületi ügyeket a fővárossal a maga megmosolyogtató stílusában. Nem is érthető, hogyan zagyválhatja össze a Vígszínház igazgatói pályázatának eredménytelenségét zuglói, vagy pestlőrinci állítólagos, szerintük „korrupciógyanús ügyekkel”.
 
A városvezetés a közeljövőben részletes beszámolóval válaszol az MSZP egykori, rég hiteltelenné vált főpolgármester-helyettesének szavaira. Egyelőre annyi biztos, hogy a jelenlegi városvezetés csak vissza szerzett pénzeket a városnak. Eddig már több, mint 50 milliárdot, mely pénzeket az MSZP-SZDSZ elfuserált, „patyolat fehér” szerződései alapján követeltek a várostól.
 
Tarlós István
Budapest főpolgármestere
 
dr. György István
városüzemeltetési főpolgármester-helyettes
 
Németh Zoltán
a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője