A Mátyás-templom történetét bemutató kiállítás nyílt a Várban

Átfogó kiállítás nyílt a Mátyás-templom történetéről

​Megnyílt a Mátyás-templom történetét bemutató kiállítás szerdán a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Vármúzeumában és a Mátyás-templomban. Az ünnepélyes megnyitón beszédet mondott Erdő Péter bíboros és Bagdy Gábor pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes.

Az itt felsorakoztatott tárgyak "nagyjaink hitét" elevenítik meg, az aprólékos gonddal készített tárgyak megannyi viszontagságon estek át - mondta Erdő Péter. Számos legenda él arról, hogy háborúk idején miként helyezték biztonságba őket - emlékeztetett az esztergom-budapesti érsek, hozzátéve, hogy a tárgyak visszaszerzése sem volt könnyű. Ezek fényében még nagyobb érték, hogy több száz műtárgyat tudhat ma is birtokában a templom - tette hozzá. 

Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes beszédében kiemelte: a Mátyás-templom nemcsak a világörökség része és jelentős műemlék, hanem a nemzeti egység jelképe is. A "féltve őrzött nemzeti egység" csak úgy tartható fent - fogalmazott -, ha "legfőbb céljainkat közösen határozzuk meg." Az egyház, a kormány és a főváros harmonikus együttműködésének eredménye a Mátyás-templom felújítása és a most megnyíló kiállítás is - hangsúlyozta.

 

A Nagyboldogasszony-, közismert nevén Mátyás-templom már a középkorban is fontos szerepet töltött be az ország életében. A török hódoltság idején az épületet dzsámivá alakították, majd Buda visszafoglalása után a jezsuiták segítették a katolikus hitélet újjáélesztését. A templom országos rangját 1867-ben, Ferenc József koronázásával, majd Schulek Frigyes helyreállító munkája nyomán nyerte vissza.

Az április 16-tól látható kiállítás első állomása Ferenc József 1867-es Mátyás-templombeli koronázásának emlékeit ismerteti, hiszen ekkor vált világossá, hogy a templom restaurálásra szorul. Ezt követően visszaugrik 13. századi építéshez, majd kronológiai sorrendben halad. Végigvezeti a látogatókat a gótikus átépítések emlékein, bemutatja a török kort, amikor az épületet dzsámivá alakították át, majd azt az időszakot, amikor Buda 1686-os visszafoglalása után a jezsuiták használták az épületet. Részletesen foglalkozik a Schulek Frigyes által vezetett 19. századi nagy felújítással, végül a 2004-ben elkezdett és tavaly befejeződött műemléki rekonstrukció állomásait eleveníti fel.

A tárlat fontos darabja a Schulek Frigyes által készíttetett hatalmas gipsz makett, amely 1877-től 1884-ig készült, és amelynek tervezése és építése mindig az adott épületrész tervezésével egy időben történt. A makett 18 ezer darabból készült, a Mátyás-torony majdnem négy méter magas rajta. 

A Vármúzeum három kiállítóterében több mint 350 műtárgy, a Mátyás-templomban mintegy 100 műtárgy látható. A kiállítás október 18-ig látogatható.

Hírek

RSS megtekintés