Egyhangúlag elfogadta a Fővárosi Közgyűlés az idei forrásmegosztást

Letette az esküt az új képviselő, Velkey György. Egyhangúlag elfogadták a BKIK-val kötött együttműködési megállapodást és az idei forrásmegosztást. Ezentúl június 19-én fogják átadni a díszpolgári címeket.
 
Pesti Imre volt főpolgármester-helyettes és fővárosi képviselő helyére (aki január 1-től a fővárosi kormányhivatal vezetője lett) a Fővárosi Választási Bizottság Velkey Györgynek rendelte kiadni a fővárosi mandátumot. Az új képviselő a Fővárosi Közgyűlés ülése kezdetén letette az esküt.
 
Szentes Tamás főpolgármester-helyettes az ülés elején bejelentette: visszavonja a civil szervezetekkel kötött közszolgáltatási szerződések felbontásáról, a fővárosi egészségügyi és szociális intézmények szerkezetátalakítási koncepciójáról szóló előterjesztését. Ugyancsak nem lesz napirenden a 2011-es útfelújításokra vonatkozó közbeszerzési eljárások megindítása, valamint az Újköztemető főbejáratához tervezett körforgalom megépítésére vonatkozó tender megindítása.

Együttműködési megállapodás a BKIK-val

Egyhangúlag jóváhagyta a közgyűlés a főváros és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara közötti együttműködési megállapodást. A dokumentum szerint a gazdasági helyi jogalkotás, a gazdaság általános érdekeinek érvényesítését szolgáló köztestületi feladatok gyakorlása terén, a főváros gazdasági fejlődése erősítésében, ipari, kereskedelmi, fejlesztési, turisztikai, közlekedésfejlesztési politikájának kialakításában működnek együtt a felek. Rögzítették azt is, hogy együttműködnek a közép-magyarországi régió fejlesztésében, támogatják a fővárosban a vállalkozások működési feltételeinek javítását, fellépnek a feketegazdaság, különösen az illegális kereskedelmi és ipari tevékenység ellen.
 
A főváros ennek érdekében többek között véleményezési és tanácsadási joggal állandó részvételt biztosít ezekben a kérdésekben a BKIK delegáltjának a főpolgármesteri kabinet ülésein, és megküldi a megállapodás területeit érintő írásos anyagokat a BKIK-nak is, véleményezési jogot biztosítva számára.
 
(Az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírásáról készült videót itt tekintheti meg.)

Egyhangúlag elfogadták a forrásmegosztást

Tartózkodás és ellenszavazat nélkül fogadta el a közgyűlés az idei forrásmegosztási rendeletet (ez az 213 milliárd forint állami forrás főváros és kerületek közötti elosztását jelenti, előbbi 47,2 %-ban, utóbbiak 52,7%-ban részesülnek). A vitában Tüttő Kata (MSZP) nehezményezte, hogy fideszes törvénymódosítás révén a fővárostól az idegenforgalmi adóbevételeket a kerületekhez csoportosították át. Rogán Antal (Fidesz) azt emelte ki, hogy a forrásmegosztási jogszabály az MSZP-SZDSZ koalíció ideje alatt a főváros hátrányára változott, az idén először változott, némileg a főváros javára módosult, 4 milliárd forinttal megnövelve a városnak jutó szja-bevételeket.
 
Tarlós István főpolgármester úgy fogalmazott: Tüttő Kata és Rogán Antal más-más nézőpontból világította meg a problémát, „de egyiküket sem tudom cáfolni”. A főpolgármester közölte, a miniszterelnökkel és két minisztériummal is állandó konzultációt folytatnak arról, hogy a főváros siralmas pénzügyi helyzetén hogyan tudnának segíteni. Erről február végére biztosan lesz döntés – tette hozzá.

Június 19-én fogják átadni a díszpolgári címeket

Egyhangúlag módosította a közgyűlés a díszpolgári címekről szóló fővárosi rendeletet. Ezentúl nem a főváros egyesítésének napján, november 17-én, hanem június 19-én fogják átadni az elismerő címeket. E napon vonultak ki 1992-ben Magyarországról az utolsó szovjet csapatok. Változást jelent, hogy a fővárosi emlékérem ezentúl nem Budapest színeiből (piros, sárga, kék) álló, hanem nemzeti színű szalagon függjön.

Vállalatbiztonsági politika a főváros cégeinél

Új vállalatbiztonsági politikát és stratégiát vezet be a főváros a kizárólagos tulajdonában lévő cégeknél - ezt 28 igen szavazattal, a Jobbik-frakció tartózkodása mellett fogadta el a Fővárosi Közgyűlés. Az elmúlt időszak vagyonkezelési anomáliái, a visszaélések és büntetőeljárások miatt halaszthatatlanul szükséges, hogy a főváros mint tulajdonos intézményi és vállalati biztonságpolitikát és –stratégiát határozzon meg - derül ki György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes előterjesztéséből. A javaslat rendet teremt, átláthatóságot, korrekt szabályozó rendszereket és pontos kontrolleljárásokat intézményesít.
 
A biztonságpolitikának elsősorban az üzletpolitika megvalósulásához kell hozzájárulnia, hatással kell lennie a vállalat esetleges pénzügyi veszteségeinek folyamatos csökkentésére és piaci helyzetének erősödésére. A vállalat biztonsági szervezete a biztonságvédelmi feladatok ellátásába – alapos mérlegelés után, költséghatékonysági szempontok figyelembe vételével, a vállalati felelősség maradéktalan érvényesítése mellett – külső szolgáltatókat is bevonhat. (Ezt a vitában a Jobbik kifogásolta.) A vállalatvezető közvetlen alárendeltségébe tartozó biztonságvédelmi szervezeti egységet működtet.

Parkolási díjak behajtásával fog foglalkozni a BÖP Kft.

Döntött a közgyűlés a BÖP Kft. társasági szerződésének módosításához szükséges előterjesztésről. Erre azért volt szükség, mert a IX., XIII. kerületben, az Andrássy úton és a Nagykörúton január óta nem ez a cég, hanem a Parking vette át a fizetőparkolás üzemeltetését. György István főpolgármester-helyettes jelezte, a kft. a jövőben a parkolási kintlévőségek behajtásával fog foglalkozni. Az előterjesztés szerint az elmúlt 5 év jogi kezelés alatt álló parkolási eseményei: jogerősen megnyert ügyek értéke 886 millió Ft (28 ezer ügy), fizetési meghagyáson lévő ügyek száma csaknem 80 ezer (értékük 1,2 milliárd Ft), valamint mintegy 25 ezer peres ügy van folyamatban (652 millió Ft) értékben. A BÖP 2,6 ezer parkolási ügyben vesztett, ezek értéke csaknem 55 millió Ft.

Megszűnik a Budapesti Közlekedés-Szervező Nonprofit Kft.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 2010 végén jelezte, hogy a cég működési szerződését nem akarja meghosszabbítani, nem vesz részt annak finanszírozásában. Megszűnt a kft. Budapest-bérlettel kapcsolatos tevékenysége is, mert a helyközi szolgáltatóknál a bérlet miatt jelentkező ún. áttarifálási veszteséget az NFM nem e cégen keresztül, hanem önállóan finanszírozza. Ezért a BKSZ-t jogutód nélkül megszüntetik (a végelszámolás márciusban indul és augusztus végére fejeződhet be), feladatait a Budapesti Közlekedési Központ veszi át. Erről 20 igen szavazattal, 11 tartózkodás mellett döntött a Fővárosi Közgyűlés.

Közlekedési projekteket vesz át a BKK

A BKK-hoz  kerülnek a Fővárosi Önkormányzatnál folyamatban lévő EU-s támogatású közlekedési projektek, mint a Budapest Szíve projekt egyes elemei, a rákoskeresztúri buszkorridor, a csepeli gerincút, a Margit híd felújítása, több buszsáv-kiépítési projekt (Mészáros u.-Győző u., Budaörsi út, Szentmihályi út) és a kerékpárutak fejlesztése (Csepelen az Ady E. úton és a Szabadkikötő úton, a XVII. kerületi Pesti úton, a Bogdánfy utcában, a III. kerületben a Bécsi út-Nagyszombat utcában, valamint a Fehér út-Albertirsai úton). Ugyancsak a BKK-hoz kerülnek a még támogatási szerződéssel nem rendelkező, de megkezdett, a BKV által irányított közlekedésfejlesztési nagyprojektek (1-3-as villamosvonalak fejlesztése, a járműállomány fejlesztése). Erről egyhangúlag döntött a Fővárosi Közgyűlés.
 
Bár e napirenden nem szerepelt, Horváth Csaba MSZP-frakcióvezető szóba hozta a budai fonódó villamosporojektet, azt javasolva, ha azt nem sikerül megvalósítani a II. kerület ellenkezése miatt, akkor a projektre tervezett 5 milliárd forint uniós támogatást inkább a Moszkva tér felújítására költsék. Tarlós István főpolgármester ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: a budai fonódó egy olyan közhasznú beruházás, amely még e cikusban befejezhető, azt a II. kerületen kívül a főváros, a szakma, a civilek és a többi budai kerület is támogatja. Hozzátette: tárt karokkal várják a II. kerületet a további egyeztetésekre. A szocialisták javaslatát némileg megváltoztatva a közgyűlés elfogadta, hogy ha március végéig nem sikerült dűlőre jutni a budai fonódó ügyében a kerülettel, akkor május végéig tárgyalja a főváros a Moszkva tér felújításának előterjesztését.

Budapest Szíve: változások a II. ütem terveiben

A beruházás II. ütemet a főváros 2010 elején fogadta el, a kormány pedig 2010 márciusában 3,4 milliárdos támogatási összeggel hagyta jóvá. A projektet az elmúlt hetekben vizsgálták felül. Az új elgondolások alapján a jelenlegi projektet visszavonják és új projektötletet nyújtanak be - erről egyhangúlag határozott a Fővárosi Közgyűlés.
 
A módosított projektöltet fő elemei: a Roosevelt téren reprezentatív városi tér jön létre az MTA épülete előtt, a pesti korzó északi meghosszabbításaként. Ehhez a Roosevelt tér forgalmi rendjét át kell alakítani, a József Attila utca forgalomcsillapításával és átépítésével összhangban (utóbbi az Andrássy úti fasor tulajdonképpeni továbbvezetését jelenti: kiszélesítik a járdákat, újjáélesztik az utca üzletutca jellegét, mindkét irányban buszsávot alakítanak ki, az összes lámpás csomópont átépítésével. Az Apáczai Csere János utcában kerékpárút épül.

Egy évet késik a keresztúri buszkorridor

Előre nem látható műszaki problémák és a vélhető súlyos tervezési hibák miatt egy évvel eltolják a rákospalotai buszfolyosó kialakításának végső határidejét; a projekt így 2012. áprilisra fejeződne be -  döntött egyhangúlag a közgyűlés.

Megújulhat a Budapest Portál

Előzetes kötelezettséget vállalt a közgyűlés, hogy a 2011-es költségvetésben 30 millió Ft-os keretösszeget különítsen el a fővárosi önkormányzat hivatalos weboldala, a Budapest Portál megújítására. A főváros közbeszerzési eljárás keretében újítja meg belső informatikai rendszerét és honlapját, az új portál indulása 2011 második felében várható.

Februárban tárgyalják a Sziget-szerződést

A Fővárosi Közgyűlés következő, februári ülésének napirendjére veszik az óbudai Sziget fesztivállal kapcsolatos szerződést - jelentette be Tarlós István főpolgármester a testület hétfői ülésén. A főpolgármester elmondta: azért kell a fővárosnak új szerződést kötnie a Sziget Kft.-vel, mert a cég és a korábbi városvezetés által kötött megállapodás lejárt. Mint fogalmazott, a szóbeli megállapodás tehát akkor válik valósággá, ha az új szerződést és annak keretein belül a "megcélzott számokat", a "konkrét tételeket" a Fővárosi Közgyűlés is elfogadja. Közlése szerint ezzel a Sziget szervezői is tisztában vannak. Tarlós István a szóbeli megállapodásban meghatározott területhasználati díjjal kapcsolatban azt mondta: vannak, akik sokallják, vannak, akik keveslik az elért eredményt, ám ő úgy gondolja, 17 év "nullájához" (díjmentességéhez) képest ez egy komoly előrelépés.
 
A Főpolgármesteri Hivatal pénteken jelentette be, hogy Tarlós István főpolgármester és Gerendai Károly, a Sziget fesztivál főszervezője megállapodott a rendezvény közterület-használati díjáról. E szerint a Sziget Kft. 50 millió forint plusz áfát fizet a fővárosnak, a város pedig kialakít egy szolgáltatáscsomagot a fesztivál résztvevői számára, ez egyes városi szolgáltatások - például BKV, gyógyfürdők, állatkert - kedvezményes használatára, látogatására jogosít fel.

Kiszámlázza az FKF az iszapkatasztrófa-elhárítás költségeit

Kiszámlázza a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. az iszapkatasztrófa elhárítása során ténylegesen felmerült költségeit, nettó 82,6 millió forintot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak - döntött egyhangúlag a Fővárosi Közgyűlés. Az FKF Zrt. aktív segítséget nyújtott a katasztrófa elhárításához. A cég a többi között öt nagy teljesítményű mosó-locsológépet, meleg vizes mosóval felszerelt kisteherautót, műhelyautót, valamint azokhoz személyzetet biztosított. A gépek november 5-éig több mint 2600 üzemórát teljesítettek.

Termálvízzel fűtenek ősztől az állatkertben

Ősztől várhatóan a budapesti Széchenyi fürdőt is tápláló termálvizes kutak hőjével fűtik a Fővárosi Állat- és Növénykert több épületét. A tervezettnél fél évvel később elkészülő beruházáshoz a Fővárosi Közgyűlés hétfői döntése értelmében a főváros az idén több mint 118 millió forintos visszatérítendő támogatást nyújt. A döntés előzménye, hogy az állatkert sikerrel vett részt egy európai uniós energetikai pályázaton. A megújuló energiahordozók felhasználásának növelését célzó, 395 millió forintos összköltségű projekthez az intézmény saját forrásból 39,5 millió forintot biztosított. Az energetikai projektre szánt beruházás a számítások szerint 16 év alatt térül meg.
 

Közgyűlési hírek

Egyhangúlag döntöttek a Budapest, Buda és Pest végződésű doménnevek regisztrálásának szabályairól. 21 igen szavazattal 12 új utcanévről is határoztak. Új elismeréseket alapítottak, a Budapest-márkát és Budapest Borát. Létrehozzák a Város boltját.
Jóváhagyták a 2014-es költségvetési koncepciót. Döntöttek arról, hogy a IX. kerületben a Gyáli út egy szakasza viselheti Albert Flórián nevét. 15 új díszpolgárt is választottak.
​Elfogadta a taxisrendeltetet a Fővárosi Közgyűlés 19 igen, 2 nem szavazattal, 10 tartózkodás ellenében. Bevezetik a fix tarifát, a taxis alapszíne egységesen sárga lesz, a kocsik legfeljebb 10 évesek lehetnek.
Jóváhagyták a főváros és a kormány közötti, Budapest 21 elnevezésű szerződést. Öt műszaki főiskolával együttműködési megállapodást köt a főváros. Áprilisban hoznak végleges döntést a taxisrendeletről.
Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés Budapest idei költségvetését, amelynek bevételi és kiadási főösszege 331 milliárd Ft. Hat utca neve változik, Puskás Öcsi tiszteletére szoborcsoport épül Óbudán. Megállapodást kötöttek az idei Sziget Fesztiválról is.
Mintegy hetven előterjesztést tárgyalt meg a Fővárosi Közgyűlés. Elfogadták az LMP tájékoztatását arról, hogy megszűnt a párt fővárosi frakciója. Döntöttek a római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezéséről is.
A főpolgármester visszavonja a Frankel Leó út átnevezéséről szóló javaslatot a Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén - tájékoztatta Szűcs Somlyó Mária, a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója csütörtökön az MTI-t.
Az LMP úgy tekint erre a lépésre, hogy ezzel megszűnt az LMP fővárosi frakciója
​18 igen, 8 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett elfogadta a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésen a forrásmegosztási rendeletet. Eszerint a kerületeket összesen 92,6 milliárd forint, a fővárosi önkormányzatot pedig 96,4 milliárd forint illeti meg.
​A 4-es metró független ellenőrző mérnöki feladatairól és a nemzetiségi többcélú köznevelési intézmények fenntartásáról szavaztak a képviselők a Fővárosi Közgyűlés pénteki rendkívüli ülésén.
Elfogadták a jövő évi költségvetési koncepciót. A főváros hatáskörébe kerülnek az utcaelnevezések. Döntöttek a városatyák a temetkezési, kéményseprési és szippantási díjakról. 280 millió forint önrészt biztosítottak a járműbeszerzési tenderhez.
Jövő szeptemberben szűnik meg a Vidámpark a Városligetben, és több lépésben adja át területét az állatkertnek. 120 milliós támogatást kapnak a fővárosi szociális intézmények. Döntöttek a római-parti ideiglenes árvízvédelmi mű megépítéséről is.
Nem tárgyaltak a Vidámpark bezárásától. Jövőre 350 Ft lesz a vonaljegy, 10500 Ft a teljes árú havibérlet. Az árak differenciáltan emelkednek, több környéki bérlet és jegy ára nem változik. Jóváhagyták a Siemensszel kötött megállapodást.
Azért nem tudtam megszavazni a módosított előterjesztést, mert jelen pillanatban nem látom biztosítottnak a város és a BKV jövő évi finanszírozását – mondta a Fővárosi Közgyűlés hétfői ülése után tartott tájékoztatóján Tarlós István főpolgármester.
Visszavonták a Vidámpark bezárásáról szóló javaslatot, szintén nem tárgyaltak a Budapest név használatát szabályozó rendeletről. Öt új díszpolgára van Budapestnek. 14 közterület kap új elnevezést. Szarvas Ferenc lett a BVK vezérigazgatója.
Fontosabb döntések: ötmilliós támogatást kap a BRFK a falfirkák elleni küzdelemre, távozik Bán Tamás, a BVK vezérigazgatója, ismét emelt szinten működik a közvilágítás. Hitel vehet fel az önkormányzat a jövő évi gazdálkodásához.
Letette a képviselői esküt, egyúttal lemondott főpolgármester-helyettesi posztjáról Hutiray Gyula, utódja Szeneczey Balázs lett. Birtokba veheti a főváros a CET-et, rendbe hozzák a margitszigeti szökőkutat és rózsakertet, hajójáratokat indít a BKV.
Testvérvárosi megállapodást köt Budapest és Peking, Sanghajjal hároméves megállapodást köt a magyar főváros. Büntetik a tiltott, közösségellenes magatartásokat, jóváhagyták a vízművek részvényeseivel kötött megállapodást.