A Budapesti Temetkezési Intézet közleménye a „Petőfi temetés” kapcsán

​A Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. (BTI Zrt.) munkatársait megkeresték a Megamorv-Petőfi Bizottság (későbbiekben Bizottság) képviselői Petőfi Sándor feltételezett maradványainak eltemetése kapcsán.

A BTI Zrt. a benyújtott dokumentációk áttanulmányozása után hiánypótlásra kérte fel a Bizottságot, mivel álláspontja szerint a benyújtott iratok nem elegendőek a temetés felvételéhez. Mivel a kért hiánypótlás a társasághoz nem érkezett meg, ezért a tegnapi napon személyes megbeszélésre került sor a Bizottság képviselőivel. Ennek során a temetés felvételét visszautasították, melyet írásban a Bizottság tudomására hoztak.

Vélelmezhetően a Bizottság által kiadott szórólapon szerepel egy rendezvény, melynek egyik állomása a 2015. július 17-én a Fiumei úti Sírkertbe tervezett megemlékezés. A temető ez időben nyitva lesz, tekintettel a hatályos jogszabályokra, melyek alapján senki nem zárható ki temető látogatás alól, amennyiben a kegyeleti jogokat, és a meghirdetett, rendeletben rögzített nyitva tartási időt betartja. A társaság reményét fejezi ki, hogy a Bizottság által felkért rendezők együttműködnek a hatóságokkal, a temető biztonsági őrségével és mindenben eleget tudnak tenni a temető kegyeleti méltóságának megőrzésében, és rendezvény békés lebonyolításában.