A BRFK elfogta a villamosvezetőt bántalmazó férfit

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a IX. kerületi kapitányság nyomozói felderítették és gyanúsítottként kihallgatták azt a férfit, aki július 14-én délután tettlegesen bántalmazta az 51-es villamos vezetőjét.
 
A IX. kerületi rendőrség nyomozói nyomravezetői segítség nélkül fogták el azt a férfit, aki 2012. július 14-én, egy szombati nap délutánján 17 órakor tettlegesen bántalmazta az 51-es villamos vezetőjét, amiért az felszólította, hogy tegyen szájkosarat a villamoson vele utazó nagytestű kutyára. A BKK és a BKV vezérigazgatója az eset kapcsán nyomravezetői díjat tűzött ki mindazok számára, akik alapvető, fontos információkkal rendelkeznek a tettesekről. A pénzjutalom ellenére sem a rendőri szervekhez, sem pedig a BKK-hoz, illetve a BKV-hoz nem érkezett olyan érdemi bejelentés, amely megkönnyítette volna az elkövető elfogását, így az ismeretlen tettes felderítése egyértelműen a szakszerű és következetes nyomozói munka eredménye.
 
A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV vezérigazgatója köszönetét fejezi ki a Rendőrség munkatársainak, és elismerésük jeleként a Budapesti Rendőrfőkapitány engedélyével pénzjutalomban részesíti a nyomozásban részt vett rendőröket. A főváros és vonzáskörzete tömegközlekedéséért felelős társaságok a rendőri szervekkel együttműködve a jövőben is mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ilyen és hasonló cselekedetek ne maradhassanak büntetlenül, és az elkövetők a törvény előtt feleljenek tetteikért.
 
Budapesti Közlekedési Központ
BKV Zrt.