Márciusban összeül a Zöld Budapest civil munkacsoport

​​A Zöld Budapest civil munkacsoport 2023. március 22-én 15 órai kezdettel megtartja idei első plenáris ülését.  

A véleményező és javaslattevő fórumként működő munkacsoportok 2021-ben indultak el, hogy a civil-önkormányzati diskurzus folyamatos fenntartását segítsék. Ezen keretek közt a kétirányú kommunikációt zöld- és klímaügyekben, valamint az épített és természeti értékek megőrzésével és teremtésével kapcsolatban a Zöld munkacsoport ápolja. 

A soron következő márciusi ülésen három témát vehetnek napirendre a munkacsoporttagok. Elsőként a 2023-as Európai Mobilitási Hét tervezett programjáról, civil megjelenési lehetőségeiről; majd a 100 Klímasemleges és Okos Város Kezdeményezésről, azon belül a civil platformról, helyi projektekről és csatlakozási lehetőségről tárgyalhatnak. Végül pedig beszámolót hallhatnak a Zöld munkacsoport égisze alatt működő Rakpart Civil Témacsoport munkájáról.

A munkacsoporttagok március 12-ig tehetnek a napirendet érintő módosító, illetve új napirendi pont felvételére irányuló javaslatot, ezeket a civiliroda@budapest.hu címre lehet beküldeni.
 
Az ülés ezúttal is hibrid módon fog zajlani, így személyesen a Fővárosi Önkormányzat épületében és online is lehetőség lesz a csatlakozásra. A személyes jelenléthez regisztráció szükséges, melyet március 20-ig ezen linken lehet elvégezni: kattintson ide a regisztrációs űrlap kitöltéséhez. Az önkormányzat épületébe (1052 Budapest, Városháza u. 9-11.) való belépéshez szükséges információkat a regisztrációt követően fogjuk kiküldeni. Online a következő linkre kattintva tud csatlakozni az eseményhez: kattintson ide az értekezlethez való csatlakozáshoz. 

Az ülésre szóló meghívót innen lehet letölteni.

A munkacsoportok üléseiről készült korábbi anyagok itt érhetők el.

Ha szervezete szeretne valamelyik munkacsoporthoz csatlakozni, azt ezen a linken teheti meg.