Tervezzük együtt a Római-partot!

A Római-part a Budapest egyik utolsó természetes Duna-partja, amely egyszerre ad teret a kikapcsolódásnak, a vízisportoknak, és a tavalyi évben pedig a szabadstrand is nyílt Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának köszönhetően. Ugyanakkor a parton rengeteg probléma megoldásra vár: ezek közül a legfontosabb az árvízvédelem kérdése, de ugyanígy indokolt a parti sétány rendezése, vagy a vendéglátás szabályozása is.

Éppen a Római-part egyedülálló karaktere miatt nem mindegy, hogyan bánunk ezzel a páratlan örökséggel. Az árvízvédelemmel kapcsolatos konfliktusokból kiindulva Budapest vezetése úgy döntött, hogy széles körű bevonás mellett dolgozza ki a Római-part jövőjét. Így készült el közel 4500 lakos, a kerület és a többi érintett bevonásával a Római-part jövőképe​​, és ugyanígy közösségi tervezés fogja végigkísérni a Római-part most induló árvízvédelmi tervezését.

A tervezési esemény plakátja 
A Római-part közösségi tervezésének első rendezvényét szeptember 24-én szombaton, 14.00 és 18.00 között tartjuk a sétányon a Római-parti Plázs és a Kadosa utca közötti szakaszon, ahol bemutatjuk a tervezés céljait, főbb állomásait. Gyertek el, és mondjátok el a véleményeteket!

A projekt a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program finanszírozásából valósulhat meg.