Nyilvános konzultáció a Közösségi „szereld magad" műhely projektről


Budapest Főváros Önkormányzatának Főpolgármesteri Hivatala nyilvános konzultációt hirdet a közösségi költségvetés 2021/22-es évében nyertes alábbi projekt részletes, közösségi kidolgozásának érdekében.

A közösségi költségvetés egy olyan – általában önkormányzati – program, amelynek keretében a település költségvetéséből bizonyos összeg felhasználására a város lakói tehetnek javaslatot. A fővárosi közösségi költségvetés keretében 1 milliárd forintos keretből valósítja meg az önkormányzat a lakosok által beadott ötletek közül a legnépszerűbbeket. Idén szeptemberben 18 nyertest hirdetett a Főpolgármesteri Hivatal szavazatok alapján, melyek közül az egyik a Közösségi „szereld magad” műhely.

A megbeszélésen a Klíma- és Környezetügyi Főosztály munkatársai ismertetik a projekt megvalósításával kapcsolatos terveiket.

Időpont: 2022. december 5. hétfő, 16:30
Tervezett időtartam: 1-1,5 óra
Helyszín: a Főpolgármesteri Hivatal Központi Ügyfélszolgálatának 1. emeleti tárgyalója (1052 Budapest, Bárczy István utca 1-3.)
 
A nyilvános konzultáció célja, hogy a Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatást adjon a fenti projekt megvalósítására vonatkozó terveiről és feltérképezze a projekt szakmailag magas szintű megvalósításához szükséges információkat.

A konzultációra meghívtuk az eredeti ötletet benyújtó ötletgazdát és várunk rá minden budapestit, aki hozzátenne a megvalósítás sikeréhez.

További információk a nyertes projektről az online adatlapon találhatók, valamint annak jobb oldalán „Kapcsolódó ötletek” címszó alatt az eredetileg beadott ötletleírás is linkelve van és megismerhető. A konzultáción szeretettel várjuk!