40 millió forint támogatást osztott ki a Főváros közalapítványa művészeti, kulturális projektek támogatására

A Főváros által alapított Pro Cultura Urbis Közalapítvány a Budapest 150 emlékév alkalmából 40 milliós keretről döntött. A támogatott projektek 2023-ban valósulnak meg.

Budapest egyesítésének 150. évfordulójára, Budapest születésnapjára újra életet lehelt a Fővárosi Közgyűlés a nagy múltú Pro Cultura Urbis Közalapítványba. A közalapítvány a fővárosi kulturális értékek védelme és új értékek létrejöttének elősegítése érdekében jött létre 1999-ben.

A közalapítvány élén öttagú kuratórium áll, amelynek elnöke Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész, tagjai Schiffer János volt országgyűlési képviselő, volt főpolgármester-helyettes, Libor Anita, Budapest 150-ért felelős tanácsadó, Csejdy András szerkesztő, kiadó és Tóth Árpád, a budapesti Neon Galéria alapítója.

A PCU feladata a független művészeti szcéna bevonása a Budapest 150 emlékévbe: a 40 millió forintos keretből 2023-ban megvalósuló művészeti és kulturális projekteket támogatott a Közalapítvány. Korábban az év folyamán a független színházak támogatására szánt fővárosi 150 millió forintos keretről is a Pro Cultura Urbis Közalapítvány döntött a Független Előadóművészeti Szövetség együttműködésével.

A Budapest150 pályázaton négy kategóriában lehetett indulni: képzőművészet, fotó, könyv és multimédia, legfeljebb 2 millió forintos támogatási kérelemmel. A 40 milliós keretre 110 millió forint összegben érkeztek pályázatok, így a kuratórium a pályázatok közel felét tudta támogatni a rendelkezésre álló összegből.

A nyertesek listája innen letölthető​.