Nézzen be a postaládájába, lehet, hogy Önt is meghívták a második fővárosi közösségi gyűlésre!

​Minden budapesti lakosnak érdemes figyelnie a postaládáját, mert a Fővárosi Önkormányzat tízezer meghívót küldött ki Budapest második közösségi gyűlésére. A másnéven állampolgári gyűlésnek is nevezett fórum Magyarországon újkeletűnek számít, de már számos országban, például Nagy-Britanniában, Franciaországban, Lengyelországban is sikerrel alkalmazzák hosszútávú stratégiák megalkotásakor. A fővárosban ez a második ilyen fórum.

A közösségi gyűlések célja, hogy a résztvevők alaposabban megvitassanak egy-egy témát, majd javaslatot tegyenek a döntéshozók felé. Annak érdekében, hogy a gyűlésen megjelentek a lakosság összetételét tükröző mintát képezzenek, a csoport tagjainak meghívásánál és a résztvevők végső kiválasztásánál figyelembe veszik az életkort, a nemet, az iskolai végzettséget és a lakóhelyet is, illetve a mostani rendezvénynek a keretében külön figyelnek a vélemények sokszínűségére is.

A csoport két hétvégén keresztül hallgat szakértői előadásokat, melyeket részletesen megvitat, majd javaslatokat dolgoz ki egy adott cél eléréséhez. Jelen esetben ahhoz, hogyan reagáljon a főváros az Európai Unió előtt álló kihívásokra. A közösségi gyűlésen megfogalmazott javaslatokat a Fővárosi Önkormányzat nyilvánossá teszi az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében, másrészt saját stratégiájának kidolgozásakor is figyelembe veszi azokat.

A közösségi gyűléseket számos helyen használják a világon – többek között Lengyelországban, Írországban, Belgiumban – hogy segítsék a kormányok, parlamentek és önkormányzatok munkáját. Ilyen sikeres közösségi gyűlés volt a 2020 szeptemberében megrendezett klímagyűlés Budapesten, ahol a főváros klímastratégiája kapcsán tehettek javaslatokat a résztvevők.

Közös feladat annak meghatározása, hogy mi a sajátos szerepe, helye az európai nagyvárosoknak, köztük fővárosunknak az Európai Unióban.

A közösségi gyűlést a fővárosi Városházán rendezik meg két hétvégén, 2021. december 4-5-én és 2022. január 8-9-én. A gyűlést a Eötvös Loránd Kutatóhálózat Társadalomtudományi Kutatóközpont részvételével és koordinációjával bonyolítja le a Fővárosi Önkormányzat.

A jelentkezőktől azt kérik a szervezők, hogy számítsanak arra, hogy a járványügyi helyzet miatt előfordulhat, hogy a gyűlés teljes egészében online zajlik majd.

A budapesti közösségi gyűlésre való jelentkezést a https://kozossegigyules.budapest.hu/ oldalon bonyolítja le a Fővárosi Önkormányzat.

Bővebb információt a közösségi gyűlésről pedig itt találhat: https://kozossegigyules.budapest.hu/miakozossegigyules


Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport