Meghívó előzetes piaci konzultációra

Felhívás előzetes piaci konzultációra

 

A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) 28. § (4) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárás megindítása előtt az ajánlatkérő független szakértőkkel, hatóságokkal, illetve piaci résztvevőkkel előzetes piaci konzultációkat folytathat a közbeszerzési eljárás előkészítése, valamint a gazdasági szereplők - tervezett beszerzésre és annak követelményeire vonatkozó - tájékoztatása érdekében. Az ajánlatkérő köteles minden szükséges intézkedést - különösen a releváns információk közlését a közbeszerzési dokumentumokban, valamint a megfelelő ajánlattételi határidő meghatározását - megtenni a verseny tisztaságára, a gazdasági szereplők esélyegyenlőségére és egyenlő elbánására vonatkozó alapelvek érvényesülése érdekében.

 

Budapest Főváros Önkormányzata (1052 Budapest, Városház utca 9-11.), mint Ajánlatkérő a fentiek alapján „Zöld kampánykommunikációs feladatok ellátása" tárgyú tárgyú, a közeljövőben megindítani tervezett közbeszerzés tekintetében előzetes piaci konzultációt kíván tartani az alábbiak szerint.

 

  1. Az Ajánlatkérő adatai:

     

    Hivatalos név: Budapest Főváros Önkormányzata

    Postai cím: 1052 Budapest, Városház utca 9-11.

    Kapcsolattartó neve: dr. Kittka Dalma főosztályvezető

    Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal, Közbeszerzési és Projektmenedzsment Főosztály

    Telefon: +36 1 327 1452

    E-mail: KittkaD@budapest.hu

     
  2. A tervezett beszerzés tárgya:

     

    „Zöld kampánykommunikációs feladatok ellátása"

A közeljövőben megindítandó közbeszerzési eljárásban nyertes ajánlattevőnek a feladata a Budapest Főváros Önkormányzata zöld kommunikációjának kampánykommunikációs feladatainak ellátása, az erre vonatkozó kreatív stratégia elkészítése, illetve a megvalósításhoz szükséges kreatív tervezés, gyártás és lebonyolítás lesz.

A részletes feladatleírás a Budapest Portálon, az alábbi helyen is közzétételre került: https://budapest.hu

 

A beszerzés tárgya: szolgáltatás megrendelése

A szerződés típusa: Vállalkozási keretszerződés

 

  1. A konzultáció célja:

     

    A konzultáció célja
  • Ajánlatkérő közbeszerzésének előkészítése, a piaci lehetőségek felmérése,
  • a résztvevő gazdasági szereplők előzetes tájékoztatása a fentiekben megjelölt tárgyban megindítani tervezett közbeszerzés kapcsán az ajánlatkérői elvárásokról, a műszaki leírás tervezett tartalmáról, a beszerzés céljáról és körülményeiről,
  • valamint a lefolytatni tervezett közbeszerzési eljárás becsült értékének megállapítása.

     

    Ajánlatkérő különösen (de nem kizárólagosan) a műszaki leírás követelményeiről, a beszerzési igény műszaki megvalósíthatóságának módjáról kíván konzultálni.

     

    Minden a konzultáción résztvevő Gazdasági Szereplő kérdéseket intézhet és javaslatokat tehet a műszaki tartalom racionalizálása, pontosítása körében.

     
  1. A konzultáció időpontja, helyszíne és menete:

     

    A konzultáció időpontja: 2021. július 20-22.

    A konzultáció helyszíne: 1052 Budapest, Városház utca 9-11., Bank szárny 208. tárgyaló

     

    Felhívjuk a Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy a Főpolgármesteri Hivatalban beléptető rendszer működik, melynek során személyi igazolvány felmutatása mellett regisztrációt követően napi belépőjegy kiadására kerül sor.  A Hivatalba vendégek kizárólag a II. sz. kapun jöhetnek be.

     

    Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az előzetes piaci konzultáción történő részvétel regisztrációhoz kötött. A konzultáción kizárólag a közvetlenül megkeresett, illetve az érdeklődésüket a megjelölt határidő lejártáig jelző, regisztrált személyek vehetnek részt.

     

    Regisztrálni legkésőbb 2021. július 19. napján 14:00 óráig a balint.patrik.a@budapest.hu elektronikus levélcímre történő szándéknyilatkozat megküldésével lehetséges.

A piaci konzultáció pontos időbeosztásáról Ajánlatkérő a regisztráció határidejének lejártát követően fogja tájékoztatni az érdeklődőket.

Ajánlatkérő a gazdasági szereplőkkel külön-külön kíván konzultációt tartani. Az Ajánlatkérő előzetes szándékai szerint egy konzultációs fordulót kíván tartani, de fenntartja magának a jogot, hogy a szükség esetén újabb konzultációs forduló(ka)t tartson.

 

Az újabb konzultációs forduló(k) megtartásáról az Ajánlatkérő egyrészt a részvételi szándékukat jelző gazdasági szereplőket közvetlenül értesíteni fogja, másrészt az esetleges újabb fordul(ók)ról a honlapján közleményt fog közzétenni.

A piaci konzultációról jegyzőkönyv készül, amelyeket a konzultációt követően a meghívó közzétételével azonos felületen közvetlenül, térítésmentesen, elektronikusan bárki számára elérhetővé tesz Ajánlatkérő, továbbá közvetlenül is megküldi a konzultáción résztvevőknek.

 

Az előzetes piaci konzultáció végén Ajánlatkérő - a kiadott műszaki tartalom és a konzultáción elhangzottak figyelembevételével, a becsült érték megállapítása céljából - fel fogja kérni a Gazdasági Szereplőket egy indikatív, tájékoztató jellegű ajánlat benyújtására, melyet a mellékelt ártáblázat kitöltésével tudnak megtenni.

 

Ezen indikatív ajánlat benyújtása majd nem eredményez sem ajánlati kötöttséget, sem a későbbiekre nézve ajánlattételi kötelezettséget. Az indikatív ajánlatkérés célja a piac felmérése, valamint a Kbt. 28. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a lefolytatni tervezett közbeszerzési eljárás becsült értékének megállapítása. A benyújtandó ajánlat nem minősül a közbeszerzési eljárás előkészítésében való részvételnek.

 

Fentiekre is tekintettel, Ajánlatkérő kéri Gazdasági Szereplőket, hogy a konzultáción nyilatkozattételre jogosult (cégképviseletre jogosult vagy megbízott) személyek jelenlétének biztosítására törekedni szíveskedjenek.

 

  1. Egyéb információk:

     
  • A Kbt. 25. § (7) bekezdés b) pontja alapján az előzetes piaci konzultáción való részvétel nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és a résztvevő szervezetek/személyek tekintetében nem keletkeztet összeférhetetlenséget.
  • A gazdasági szereplő valamely észrevételét, válaszát és/vagy egyéb indítványát csak a Kbt. 44. §-ában foglaltak alapján nyilváníthatja üzleti titoknak. Kérjük tehát egyrészt az üzleti titkot tartalmazó dokumentumokat a többi dokumentumtól elkülöníteni, másrészt pedig indokolni szíveskedjenek az adott dokumentumban foglaltak üzleti titokká nyilvánítását. A hivatkozott rendelkezésnek megfelelően üzleti titokká nyilvánított észrevétel, válasz és/vagy egyéb indítvány nem kerül rögzítésre a nyilvános jegyzőkönyvben.
  • Az Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy adott esetben a konzultáció során a résztvevő gazdasági szereplők részéről felvetett kérdésekre, indítványokra ne válaszoljon, illetve semmilyen mértékben ne reagáljon.
  • Az Ajánlatkérő kiköti, hogy saját kizárólagos diszkrecionális jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy a konzultáció során bárki részéről bármikor elhangzottakat bármilyen mértékben figyelembe vegye, vagy teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a közbeszerzési eljárás végleges dokumentumainak készítése során.
  • A megjelent Gazdasági Szereplő képviseletében jelen lévő személyek részéről kötelezően bemutatandó dokumentumok:
    • Személyazonosításra alkalmas fényképes igazolvány;
    • Az indikatív ajánlatadáshoz be kell mutatni az ajánlatot aláíró és/ vagy az ajánlatban bármely nyilatkozatot tevő, meghatalmazást adó, kötelezettséget vállaló stb. cégjegyzésre jogosult személy(ek) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. tv. 9. § szerintialáírásmintáját, amennyiben a letelepedés helye szerinti jogrendszer ezeket nem ismeri, úgy ezekkel egyenértékű dokumentumokat. A címpéldány lehet másolat is és a kiállítás dátuma nincs határidőhöz kötve. Amennyiben az aláíró személy nem cégjegyzésre jogosultaz adott gazdasági szereplőnél, úgy csatolni kell az adott gazdasági szereplőnél cégjegyzésre jogosult vezető tisztségviselő által aláírtmeghatalmazást legalább teljes bizonyító erejű magánokirati formában, melynek tartalmaznia kell a meghatalmazott aláírását/szignómintáját is.

 

Részvételükre feltétlenül számítunk!

 

Budapest, 2021. július 15.

 

Tisztelettel:

dr. Kittka Dalma
főosztályvezető

 

 

mellékletek:

  1. A műszaki leírás előzetes tervezete
  2. A részletező ártáblázat előzetes tervezete