Lakossági fórum a településkép védelméről szóló önkormányzati rendelet módosításának tervezetéről

​​​​​​​​
 
Tájékoztató a településkép védelméről szóló 30/2017. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosításának tervezetéről

A településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény alapján a Fővárosi Önkormányzat elkészítette a településkép védelméről szóló 30/2017. (IX.29.) önkormányzati rendeletét. A rendeletben szabályozott keretek között kezdeményezések, illetve szakmai vizsgálatok alapján az I., II., III., IV., VII., VIII., IX., X., XI., XII., XIII., XVII., XIX. XXI., XXII. kerületet érintően bemutatásra kerülnek az örökségvédelem szempontjából védelemre érdemes épületek, valamint a rendelet 4. mellékletében, Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzékében szükségessé vált, technikai jellegű tervezett változtatások.

A településkép védelméről szóló 30/2017. (IX.29.) önkormányzati rendelet módosításának rendelet tervezete ide kattintva megtekinthe​tő​.

A rendelet módosításához szükséges dokumentumok készítése széleskörű társadalmi bevonással és a nyilvánosság biztosításával történik, ezért a rendelet módosításának munkaközi tájékoztató szakaszában a Fővárosi Önkormányzat online lakossági fórumot tart 2021. január 28-án, csütörtökön 15:30 órakor, amelyre az alábbi link segítségével lehet kapcsolódni.
 ​

A lakossági fórumon való részvételi szándékukat, kérjük, szíveskedjenek előzetesen jelezni a telepuleskep@budapest.hu e-mail címen.

Javaslataikat, észrevételeiket 2021. február 5-ig írásban is eljuttathatják hozzánk a telepuleskep@budapest.hu címen e-mailben, vagy postai úton (postacím: 1840 Budapest, Főpolgármesteri Hivatal, Városépítési Főosztály).


​​




Az alábbiakban olvashatják Erő Zoltán főépítész meghívóját.


Tisztelt Budapesti Lakosok!

A településkép védelméről szóló 30/2017. (IX.29.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Rendelet) alapján a Fővárosi Önkormányzat egyes, építészeti értékei alapján értékes épületek fővárosi helyi védelem alá helyezésének eljárását kezdte meg. A Rendelet lehetővé teszi, hogy a kezdeményezésre induló védetté nyilvánítási eljárás mellett az építészeti örökség speciális szakmai szempontok szerinti feltárása és számbavétele alapján igazoltan értékes épületek fővárosi helyi védelem alá helyezhetők legyenek.
 
1. Védelem alá helyezés kezdeményezésre

Több kérelem érkezett, amely épületek fővárosi helyi védelem alá helyezését kezdeményezi.


2. Védetté nyilvánítás szakmai feltáró munka alapján

A Rendelet adta lehetőséggel élve a Várostervezési Főosztály a főváros egész területére vonatkozóan – feltáró munka alapján – értékvédelmi vizsgálatot folytat annak érdekében, hogy az örökségvédelem bármely szintjén még védelemben nem részesült, de arra érdemes építmények fővárosi helyi védelem alá vonását előkészítse. A helyi védelem biztosíthatja a különleges építészeti minőségű, de műemléki egyedi védelem alatt még nem álló legértékesebb épületek hosszú távú megtartását.


3. Tájékoztatás a Rendelet 4. melléklete, Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzékében szükségessé vált, tervezett módosításokról

A kezdeményezések és szakmai feltáró munka alapján folyó védetté nyilvánítási eljárás, valamint a Rendeletben szükségessé vált módosítások széleskörű társadalmi bevonással és a nyilvánosság biztosításával történnek. Ennek érdekében, a szakmai vizsgálatok bemutatása érdekében lakossági fórumot tartunk, amelyre ezúton hívjuk meg Önöket.


A lakossági fórum időpontja: 2021. január 28. (csütörtök) 15:30 óra
Online lakossági fórum elérhetősége: Csatlakozás beszélgetéshez (microsoft.com)

A Rendelet és annak 4. melléklete, „Budapest fővárosi helyi védettségű építészeti örökségének jegyzéke” módosítása a nyilvánosság biztosításával és széleskörű társadalmi bevonással történik, amely érdekében a lakosok

• a 2021. január 28-án 15.30 órakor a Főpolgármesteri Hivatalból közvetített online lakossági fórumon szóban, vagy

• 2021. február 5-ig
- írásban a telepuleskep@budapest.hu e-mail címen, vagy
- írásban a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának megküldve (postacím: 1840 Budapest)

adhatnak javaslatot, tehetnek észrevételt.

A lakossági fórumon való részv​ételi szándékát, kérem szíveskedjen előzetesen jelezni a telepuleskep@budapest.hu e-mail címen.

Budapest, 2021. január 20.
 
Főjegyző úr megbízásából:

Erő Zoltán
várostervezési főosztályvezető, főépítész