III. Pauperek Kupája

Hétvége a foci jegyében

 
Szombaton, immár 3. alkalommal került megrendezésre a Pauperek Kupája elnevezésű futballtorna, melynek célja a hajléktalansággal kapcsolatos mindenkori negatív megítélés enyhítése, valamint nem utolsó sorban a jó és hasznos közös időtöltés. A futballtorna üzenetében hordozza a sportnak azon erejét mely integrál, mely segítséget nyújt a kirekesztettség csökkentésében, valamint a felzárkóztatásban. Olyan fontos értékek ezek, melyek közvetítése, előtérbehelyezése kiemelten fontos világunkban.



A Pauperek Kupája alulról induló kezdeményesésből nőtte ki magát, és évről évre egyre több szervezet állt mellé. Az idei évben Budapest Főváros Önkormányzata, valamint a Budapesti Sportszolgáltató Központ Nkft. is felelősségének érezte a szerepvállalást, így társrendezőként kapcsolódott a rendezvényhez. Ennek megfelelően a kupának a megújuló Margitszigeti Atlétikai Centrum adott otthont.


A Pauperek Kupáján alapvetően a hajléktalanellátásban résztvevő szervezetek képviselői játszottak, több csapatban az ellátottak és a szociális munkások együttesen. Olyan szervezetek is pályára álltak, amelyek támogatják a felzárkóztatás ezen formáját, így összesen 10 csapat mérkőzött meg egymással:
  •          BMSZ Menedék Fiúotthon
  •          BMSZKI
  •          Fővárosi Önkormányzat
  •          Golgota + ESZI XV.
  •          Magyar Vöröskereszt
  •          Menhely Alapítvány
  •          Oltalom Sportegyesület
  •          Artemisszió Alapítvány Mira és Oltalom Sportegyesület
  •          Utcafront Menedék
  •          Telex.hu
Harmadik helyet hozta el az Artemisszió Alapítvány Mira és az Oltalom Sportegyesület vegyes csapata, második helyen a BMSZKI végzett, míg Budapest Főváros Önkormányzata hozta el az első helyezésért járó vándorkupát. A csapatokban nők, és férfiak egyaránt labdába rúghattak.
A torna legjobb mezőnyjátékosa az Oltalom Sportegyesület színeiben pályára lépő Jan lett, a legjobb kapus címet a BMSZKI kapusa nyerte el. A Fűtött Utca csapata Fair Play díjban részesült alázatos és minden pillanatában korrekt játékstílusáért.


 

Élmény, közösségépítés, egyenlőség, fair play, így zajlott a hétvége.
 
#afocimindekié #budapest