Fővárosi Közlöny lapszámainak előállítása

Tisztelt Gazdasági Szereplők!
 
Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal mint Ajánlatkérő közbeszerzési értékhatárt el nem érő beszerzési eljárást indít „Fővárosi Közlöny lapszámainak előállítása" tárgyban a mellékelt dokumentumoknak megfelelően.
 
Tárgyi beszerzési eljárásban Nyertes Ajánlattevő (Vállalkozó) feladata Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal mint Ajánlatkérő (Megrendelő) részére az elektronikus kiadványként megjelenő Fővárosi Közlöny – mely a Fővárosi Önkormányzat hivatalos lapja – lapszámainak egyben, valamint tartalmi egységenként (rendeletenként, utasításonként, közleményenként) darabolt pdf, valamint a tördelő által használt program (pl. idml) szerinti formátumban elkészítése – lapszámainak tördelése, korrektúrázása, közzétételre és gyártásra való előkészítése – a szerződéstervezetben és a műszaki leírásban foglaltak szerint.
 
A beszerzési eljárás eredményeképpen kötendő szerződés a Szerződő Felek általi kölcsönös aláírás napján, de leghamarabb 2021. szeptember 6-án lép hatályba – ha az aláírások nem ugyanazon a napon történnek, a hatálybalépés időpontja a legutolsó aláírás napja – és határozott 2024. december 31. napjáig terjedő időtartamra, vagy legfeljebb a keretösszeg kimerüléséig jön létre. Az ajánlatok értékelési szempontja a legalacsonyabb ár.
 
Ajánlattételi határidő: 2021. szeptember 3.  – 10:00 óra
 
Amennyiben tárgyi beszerzési eljárásban Tisztelt Gazdasági Szereplőknek ajánlattételi szándékuk fennáll, ajánlatukat elektronikusan kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig a következő e-mail címre: hivatalibeszerzesek@budapest.hu
 
Az ajánlat akkor tekinthető benyújtottnak, ha az ajánlattételi határidő lejártáig a tárgyi e-mailcímre megérkezett. Az ajánlatot a cégjegyzésre jogosult/ak cégszerű aláírásával, nem szerkeszthető pdf. formátumban kell benyújtani, az ajánlat részeként benyújtandó dokumentumok listáját az Ajánlatkérés tartalmazza.
 
Felhívjuk Tisztelt Gazdasági Szereplők figyelmét, hogy az Ajánlatkéréssel és annak mellékleteiként csatolt dokumentumokkal kapcsolatban az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű határidőben – de legkésőbb 48 órával előtte – írásban elektronikus úton a hivatalibeszerzesek@budapest.hu e-mail címen kiegészítő tájékoztatást kérhetnek Ajánlatkérőtől.