Elfogadta a Fővárosi Közgyűlés az Otthon Budapesten városfejlesztési stratégiát

Karácsony Gergely főpolgármester aláírta az Otthon Budapesten - Integrált Településfejlesztési Stratégiát (ITS). A főváros 7 éves városfejlesztési stratégiája új alapokra helyezi az esélyteremtő, zöld és nyitott Budapest fejlődését. Az európai uniós költségvetési ciklushoz igazodó, 2027-ig szóló stratégia számos olyan már kidolgozott városfejlesztést tartalmaz, melyeket akár az EU-s helyreállítási forrásokból is lehetne biztosítani.

Az Európai Unió Helyreállítási Alapjából (RRF) hatalmas összeg, összesen mintegy 6000 milliárd forint jár Magyarországnak, hogy segítse a válság miatt bajba jutott magyar emberek és vállalkozások talpra állását. A kisebb része vissza nem térítendő támogatás, a nagyobb része nagyon kedvező konstrukciójú visszatérítendő támogatás. Bár az Európai Bizottság is előírta, de az Orbán-kormány mégsem konzultált érdemben ennek a pénznek a felhasználásáról. Sem budapesti, sem önkormányzati javaslatokat nem fogadtak be, így állt elő egy kormányzati terv, ami az emberek helyett a betonról szól, a többség helyett a kiváltságos kevesekről, az egzisztenciális válság kezelése helyett a Fidesz oligarchák építőipari cégeinek kitöméséről és az egyetemi autonómiát csorbító felsőoktatási terveik finanszírozásáról. Amikor pedig Brüsszelben a miniszterelnököt figyelmeztetik, hogy a pénzzel el is kell számolni, hogy szükségesek a konzultációk és a korrupcióellenes szabályok, akkor ő inkább lemond a magyaroknak járó 6000 milliárd több mint feléről.

 

Az a Helyreállítási Terv, amit az Orbán-kormány eddig bemutatott, megint a kiváltságos kevesek 1 százalékának gazdagodását szolgálja a 99 százalék támogatása helyett. Ahogy más uniós országokban, úgy itthon is lehetne ebből az európai segítségből minimálbért emelni, a lakhatási költségeket érdemben csökkenteni, bértámogatást adni, szociális segítséget nyújtani, munkahelyvédelmi programokat finanszírozni, képzéseket támogatni, kedvezményeket nyújtani a vállalkozások talpraállásához, valamint zöld és klímavédelmi programokat finanszírozni.

Az Otthon Budapesten stratégia egy éves intenzív közös tervezési munka eredményeként, új szemlélettel készült, amelynek középpontjában az emberek állnak. Ennek megfelelően az új városfejlesztési stratégia intenzív részvételiségi folyamattal készült, melyben a nyilvánosság számára a bekapcsolódást lakossági fórumok, összesen 8 tematikus online kérdőív, valamint a folyamatos tájékoztatást adó honlap biztosította. A szakmai és civil szervezetekkel több körben tartott közös munka eredményei hozzájárultak a stratégia kialakításához. A folyamatot Pest megye önkormányzata, a fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint a szomszédos agglomerációs települések is figyelemmel kísérték.

 

Budapest 2019-ben megválasztott új városvezetése a zöld, esélyteremtő, demokratikusan működő város megvalósítására tett vállalást. Ez az a három fő cél, ami az új városfejlesztési stratégia összesen 48 projektjét meghatározza, ezeket itt lehet elolvasni.

Az Esélyteremtő Budapest minden társadalmi réteg számára megfizethető lakhatást biztosít, a budapestiek egészségének és életkörülményeinek javítását vállalja. Például ilyen az Onkológiai program, ami a daganatos betegségek korai felismerését támogatja vagy az Elsőként Lakhatás mintaprojekt, melynek célja a fedél nélkül élő hajléktalan emberek önálló lakhatásának a biztosítása, és sokoldalú, személyre szabott szolgáltatásokkal való támogatása a lakhatásuk megtartása érdekében.

A Zöld Budapest egy élhető és egészséges, értékőrző és értékteremtő, klímatudatos város feltételeinek megteremtését jelenti, ilyen projekt például a Pesti fonódó villamoshálózat megteremtése, aminek köszönhetően a nagy külvárosi lakótelepek közvetlen belvárosi kapcsolatot kapnának kényelmes és gyors, kötöttpályás villamosvonalakkal. Káposztásmegyer, Újpalota vagy például a Havanna-lakótelep is könnyebben elérhető lehet a környezetkímélő villamosvonalak kiépítésével.

A Nyitott Budapest egy olyan kezdeményező városkormányzás, ahol kulcsszerepet kap az együttműködés és az innováció. A Részvételi költségvetési programban az adott év költségvetési terveiben szereplő összegben a fővárosi lakosok által javasolt közcélú fejlesztések megvalósítása, ahol a projektek egy többlépcsős, átlátható folyamat mentén kerülnek kiválasztásra. A 2020-ban pilot jelleggel meghirdetett 1 milliárd Ft-os fejlesztési keretre 3 témában küldhettek be ötleteket a budapestiek (zöld Budapest, gondoskodó Budapest és a főváros egészét érintő fejlesztési ötletek), a kiválasztott ötletekről május közepétől lehet majd szavazni.

Ismerd meg a főváros új stratégiáját ezen a linken!

Főpolgármesteri Hivatal
Sajtókapcsolati Csoport