A főpolgármester kezdeményezte a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa következő ülésének elhalasztását

Karácsony Gergely döntéséről személyesen tájékoztatta Gulyás Gergelyt, a Miniszterelnökséget vezető minisztert. A főpolgármester a városvezetés lépését azzal indokolta, hogy a 2021-es költségvetés tervezete olyan mértékű elvonással sújtaná a települési, a kerületi önkormányzatokat és a Fővárost, amely Budapest fejlesztésével, sőt működésével kapcsolatban is bizonytalan helyzetet teremt. Először történik olyan, hogy Budapest nettó befizetőjévé válna az államnak, vagyis a fővárosnak járó támogatások összegét meghaladja a budapestieket sújtó elvonás. Ennek a tarthatatlan, a válságkezelést ellehetetlenítő helyzetnek a feloldására a június 10-re szervezett, az önkormányzati szövetségek meghívásával tartandó belügyminiszteri egyeztetés adhat esélyt. Így a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülésére a kormány szándékainak tisztázása, a költségvetésről szóló egyeztetések után kerülhet majd sor.

 

Főpolgármesteri Hivatal

Sajtókapcsolati Csoport