Tarlós István főpolgármester közleménye

Kálmán Olga tegnap bágyadtan bejelentette: „Tarlós István leállíttatta a panelprogramot”.

A „panelprogram” szakmai kifejezés, mai időkben a panelos épületek energiatakarékosságra törekvő felújítását (szigetelés, nyílászárók, homlokzatok) jelenti. Állam által támogatott projektek, melyeket a társasházak kezdeményeznek, és ezek jelenleg is folynak. Bizonyosan nem állítottam le ilyeneket, annál is kevésbé, mert nem is állt volna módomban.

A több mint 900 ezer budapesti lakásból összesen 1200 van Fővárosi Önkormányzati tulajdonban, jellemzően azok sem emeletes panelházakban. A panelos társasházakban egyébként is általában a budapesti önkormányzatok kisebbségben vannak, azaz nincsenek döntési helyzetben.

Kálmán asszony környezetében valaki arra emlékezhetett, hogy egyszer (nem tudom hol) egy ember kitalálta, (nem tudom miért) hogy a tízemeletes panelos épületek felső két szintjét le kellene bontani. Megakadályozni ezt sem tudtam volna, de egy kérdésre válaszolva azt a véleményt mondtam, hogy ha statikai szempontok nem indokolják, akkor értelmetlen, mert ettől nem nőne, hanem csökkenne a lakásszám.

Ha ez panelprogram? Ha ez leállítás?

Tarlós István

főpolgármester