Elkezdődhet az M3-as metróvonal káposztásmegyeri meghosszabbításának tervezése

​Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére a – Magyarország Kormánya és a Fővárosi Önkormányzat által az elmúlt év novemberében a fővárost érintő ügyek közös előbbre vitele szándékával létrehozott – Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa egyetértett az M3-as metróvonal északi meghosszabbításának tervezési feladatai indításával.

A főpolgármester támogatásával a Fővárosi Közgyűlés 2019. február 20-i döntésével a tervezési munkák megkezdéséhez nettó 1,2 Mrd Ft-t biztosított a fővárosi költségvetésben. Ezt követően a BKK, valamint a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. és a VIKÖTI Mérnök Iroda Kft. közötti konzorcium által 2018 őszén megkötött – nettó 2,899 Mrd Ft értékű – keretmegállapodás keretében megkezdődött a feladatok lehívásának előkészítése.   

A 2019. április 8-án megjelent írásbeli konzultációs felhívás alapján a most megrendelendő tervezési feladatok tartalmazzák:

  • az Újpest-Központ és Káposztásmegyer, Megyeri út közötti metróvonal engedélyezési terveit és a szükséges létesítési engedélyek megszerzését,

  • az esetleges uniós támogatáshoz elengedhetetlenül szükséges részletes megvalósíthatósági tanulmányt,

  • illetve a XV. kerületi Önkormányzat kérésének megfelelően, egy esetleges rákospalotai szárnyvonal kiépítési lehetőségének vizsgálatát.

A tervezési munka az írásbeli konzultációs eljárás lezárulta után, várhatóan 2019 nyarán kezdődhet.

Szűcs Somlyó Mária

kommunikációs igazgató